Ők írták le a kötetben szereplő mondásait és tetteit, amelyeken keresztül kirajzolódik Pio atya kapcsolata az őt körülvevő emberekkel és Istennel.

Egy kortárs író Pio atyát kiváló társalgóként, ragyogó elmével megáldott, élénk stílusú beszélgetőtársként mutatja be, aki minden lélektani eszközt felhasznált, hogy hallgatóságának figyelmét megragadja és lekösse. Nem lehetett zavarba hozni, még akkor sem, ha bonyolult tudományos problémákról faggatták, amelyek között kevésbé otthonosan mozgott. Ha beszélgetés közben szorult helyzetbe került, akkor is képes volt egy eredeti megjegyzés segítségével győztesen kikerülni a vitából. Bizarr kijelentéseivel és ironikus mondataival a legmagabiztosabb, legharciasabb beszélgetőtársát is elbizonytalanította: „Tagadhatatlan színészi képességekkel rendelkezett, amelyek az intelligens hallgató számára nyilvánvalóak voltak. Leginkább azonban kiváló humora ragadott meg mindenkit, akinek csupán egyszer is módjában állt meghallgatni őt. Pio atya állandóan jókedvű volt, és ezáltal hallgatóságát is folyamatosan szórakoztatta. A szó eredeti értelmében enyhítette a test és a lélek feszültségeit, elterelte figyelmünket a megszokott, mindennapi gondokról és cselekvésekről, beszéde közben a nyugalom és a pihenés értékes perceivel ajándékozott meg minket.”

Az, hogy a már életében szentként tisztelt Pio atya mély és misztikus hitét mennyire áthatotta a humor, álljon itt három történet: egy alkalommal Ágoston atya, Pio atya gyóntatója elkísérte őt a nagybeteg Raffaelina Cerase házába, aki szentéletű teremtés volt. Ágoston atya magukra hagyta őket, s odakint hallotta, hogy a hölgy és Pio atya a szobában hangosan perlekednek. Később, Raffaelina halálát követőn Ágoston atya megkérdezte rendtársát, hogy min vitatkoztak azon a látogatáson? Ő így válaszolt: „Azon vitatkoztunk, hogy melyikünk haljon meg először. Mire ő, látván, hogy nem adom fel, szavaival igencsak kihozott a sodromból: Pio atya, engedje, hogy én haljak meg először, és meglátja, mennyi mindent teszek majd Önért a Mennyországból! Most meg azt mondja nekem, hogy nem tehet semmit!”  

Egy másik alkalommal egy szerelmes ifjú kért tanácsot Pio atyától, hogy mit tegyen: nagyon szeretik egymást egy lánnyal. Pio atya természetesnek vette, hogy házasodjanak össze. Ám a fiú bevallotta, hogy a lány szülei ellenzik a házasságot. „Akkor hagyd ott!” Néhányszor megismétlődött ez a kérdezz-felelek játék, míg végül Pio atya úgy tett, mintha szörnyű haragra gerjedt volna, és szívből jövő nevetését elfojtva így kiáltott fel: „Na de fiam, hát még a kerítőtök is én legyek?!”

Pio atya az egyháztörténelem egyetlen papja, aki megkapta Jézus sebeit. Ezzel kapcsolatban egy híres tudós azt mondta: „… mi tudósok úgy tartjuk, hogy Pio atya olyan hevesen gondolt a Megfeszített Krisztusra, hogy annak hatására rajta is megjelentek a Megváltó stigmái.” Amikor ez Pio atya fülébe jutott, ő így intette a hírhozót: „Amikor újra találkozol ezzel a professzorral, mondd meg neki, hogy gondoljon hevesen arra, hogy egy ökör. Majd meglátjuk, ettől kinőnek-e a szarvai!”

Pio atya megkapta az Úrtól a csodatevő képesség kegyelmét, így számtalanszor járt közbe Jézusnál a betegekért, szenvedőkért. Rengeteg csoda történt imáinak a hatására, s ennek hamar híre terjedt a hívek körében. Egy idős ember fiát sérvvel kellett volna műteni, de az operáció váratlan komplikációk miatt nehéznek ígérkezett, veszélyben forgott volna a fiú élete. Az apa ezért szilárd hittel fordult Pio atyához, és teljes mértékben rábízta a gyermeke sorsát. Pio atya imádkozott az Úrhoz, s a fiút végül nem kellett megműteni, visszanyerte egészségét.

Egy másik történet szerint a II. világháborúban egy ház lakói kezükben Pio atya fényképével imádkoztak, hogy járjon közbe értük Krisztusnál. A házat bombatalálat érte, s a bomba befúródott az épület földszintjébe, ahol a rémült emberek menedéket találtak. Ők azonban rendíthetetlenül tovább imádkoztak, kérve Pio atyát, hogy kérje az Úr segítségét számukra, s végül a bomba isteni csoda folytán nem robbant fel, a lakók megmenekültek.

Pio atya azonban nem vált gőgössé, mindvégig megmaradt alázatosnak, pontosan tudta, hogy magának semmit, csupán Isten kegyelmének köszönhet mindent. Egyszer, amikor felvetődött, hogy halála után kriptába temetik, így tiltakozott: „Én vagyok a legnagyobb bűnös az emberek között, és azt akarom, hogy csupán a föld alá temessenek, ne pedig egy kriptába!” Majd sírva a szobájába indult. A visszaemlékező szerzetes felidézi, hogy nyolc évszázaddal ezelőtt Leó testvér próbára akarta tenni Assisi Szent Ferenc alázatosságát, és megkérdezte tőle: „Mondd, miért hozzád? Miért éppen hozzád? Miért utánad fut az egész világ?” Isten Szegénykéje erre így válaszolt: „Mert az Úr az összes élő ember között sem talált hitványabbat, nagyobb bűnöst, mint én!” Az emlékeit felidéző szerzetes szerint „Angyali Szent Ferenc atyánk szelleme nem csupán a stigmákban éledt újjá Pio atya személyében.”

Válogatást közöl a kötet Pio atya írásaiból is. A Kereszt boldogsága című elmélkedésében azt fejtegeti, vannak, akik szerint nehezen érthető, hogyan lehetséges örömről beszélni egy olyan templomban, amely tele van keresztekkel és válogatott kínszenvedések képeivel. Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia pedig „Palesztina egyik nyomorúságos barlangjában jött a világra, születése pillanatától üldözték, élete során nem egy alkalommal tapasztalt meg halálos szomorúságot, pofonokkal illették, leköpték, megostorozták, végül pedig keresztre feszítették.” Ám Pio atya tényként szögezi le, hogy mindezek ellenére is „a krisztusi vallás útja az egyetlen igaz út, minden külső és belső borzalom ellenére, amellyel szembesülnünk kell általa.” A keresztény embernek ugyanis különleges oka van a boldogságra, „Csak a pogányok élete nélkülöz minden reménységet, mivel ők csupán áltatják magukat, ha valóban azt hiszik, hogy felszínes, ’harsány’ vidámságukkal távol tarthatják maguktól a földi élet szenvedéseit. A keresztény ember számára ellenben a szenvedésnek értelme van: boldogságának oka pontosan abban áll, hogy képes azt érdemekké alakítani. A Krisztus által beteljesített és az emberiségnek elhozott örömhírből senki nincs kirekesztve, hiszen a mi ’emberi örömeinket’ földi élete során maga Krisztus is megtapasztalta… Jézus Krisztus boldogsága mindenekelőtt abban áll, ha Isten Igéje befogadásra talál és beteljesül életünkben: az ördögtől megszállott ember megszabadul, a házasságtörő asszony és a vámszedő Zakeus megtér, a szegény özvegyasszony pedig az adakozó szeretet tanúságtevője lesz.” A keresztény tanítás pedig nem csupán egy üzenet, amelyet elmondunk, másoknak továbbadunk, „hanem egy személy, egy esemény, amely látható, megtapasztalható, hiszen az Ige testté lett, és közöttünk lakozik.” Pio atya a mély hitet a boldogság valódi forrásának tartotta, mint rendkívül ritka adományt. Húsvét misztériumával kapcsolatban leszögezi: „Olyan misztérium ez, amelynek során a keresztáldozatban részt vevő ember szenvedéséből és szomorúságából az Istenben való, új életébredés öröme születik meg. A Keresztáldozat másik oldala ugyanis a Feltámadás.”

Pio atya mondásaiból is olvashatunk néhányat a könyvben. Íme, egy csokorravaló: „Az egyszerűség erény, de csupán egy bizonyos pontig az. Sohasem hiányozhat mellőle a bölcsesség. A hamisság és a ravaszság viszont az ördög műve, és sok gonoszság okozója lehet”; „Tudnunk kell elválasztani a búzát a konkolytól, megkülönböztetni a jót a rossztól. Gyűjtsd össze és építsd magadba mindazt, ami jó, majd ajánld fel Istennek. Űzd távol magadtól ellenben mindazt, ami rossz”; „Isten gazdaggá teszi azt a lelket, amely mindenről lemond érte”; „A jótékonyság, bárhonnan érkezzen is, mindig ugyanannak az anyának a gyermeke: az isteni gondviselésé”; „Isten ítélőszéke előtt nincs kivételezés! Ha mégis van valaki, akinek több joga van másoknál, az a tékozló fiú, de csak abban az esetben, ha beismeri helyzetét és azt mondja: Vétkeztem!”; „Biztos lehetsz abban, hogy mennél kedvesebb egy lélek Isten előtt, annál több próbatétel elé állítja őt. Tehát bátorság, fel a fejjel, mindig csak előre!”; „Olyanról még sohasem hallottam, hogy valakit az adakozó felebaráti szeretet döntött volna anyagi romlásba, a fösvénység azonban annál inkább!”; „A rend maga a bölcsesség, a bölcsesség pedig maga Isten. A rendezetlenség a káosz szülötte”; Szeress, de tudd, hogy a szeretet telis-tele van keserűséggel.”

Pio atya imáiban, elmélkedéseiben hazánkról is megemlékezett. Próféciája szerint „Magyarország egy olyan kalitka, amiből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” (Etalon Kiadó, 2012.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír