Pápai Lajos győri megyéspüspök a nádorvárosi hívek és a Szentlélek-plébánia nagyböjti zarándoklatának alkalmából április 4-én szentmisét mutatott be – tájékoztat a Győri Egyházmegye. A főpásztor szentbeszédét közöljük.

Kedves Testvérek!

Jézus Krisztus megközelítéséről beszéltünk az elmúlt péntekeken. Arról, hogy − mivel belépett történelmünkbe − történelmileg is megközelíthető. Azután Jézus Krisztus életének misztériumairól beszéltünk, melyeknek csúcsa kereszthalálának és feltámadásának misztériuma volt. Ebben valósult meg megváltásunk. Ma pedig Jézus Krisztus megközelítéséről beszélünk az egyházban, ahol a megváltás műve folytatódik.

A János-evangéliumban olvashatjuk, hogy „…ott állt János (ti. a Keresztelő) két tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult s látta, hogy követik megkérdezte: „Mit akartok?” Így feleltek: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester –, hol lakol?” „Gyertek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek vele…” (Jn 1,35-39) Ha ma megkérdezi valaki „Mester, hol lakol?” vagyis : hol találhatom meg Jézus Krisztust, hol találkozhatok vele, azt kellene válaszolni: az egyházban.

André Frossard írta le megtérése történetét az „Isten létezik, találkoztam vele” c. könyvében. Mikor egy kis párizsi kápolnában megtapasztalta Isten, Jézus Krisztus jelenlétét – épp szentségimádás volt a kápolnában –, e rendkívüli, misztikus tapasztalata után az előző percben még ateista fiatalember azt mondta barátjának: „most már én is katolikus vagyok!” Barátját kérte, hogy vigye el egy paphoz. Neki pedig azt mondta: tanítsa meg arra, hogy mit tanít az egyház, mert ő abból még semmit nem tud, de azt tudja, hogy minden szava igaz. S Krisztust megtalálta egyházában, megkeresztelkedett, bekapcsolódott az Egyház életébe, és minden nehézség ellenére boldogan élte meg a katolikus hitét.

Mi tehát az egyház? Láttuk az előző péntekeken, hogy Jézus Krisztus egész életével, de főleg kereszthalálával és feltámadásával váltott meg minket. Mikor meghalt a kereszten, „átadta a Lelket” (Jn 19,30) a kereszt lábánál álló, a jövendőbeli egyházat jelképező pár tanítványnak. Azt is jelezte János evangéliuma, hogy az egyház a beavató szentségeken keresztül, vagyis a keresztség és az Eukarisztia révén terjed. Aki hisz Jézus Krisztusban és megkeresztelkedik, tagja lesz az egyháznak, részesül a Krisztus által hozott örök életben, a kegyelem révén elkezdődik benne, ami itt a földön az örök élet. Mivel Jézus Krisztusban jelent meg itt a földön az Isten országa, akik hisznek benne, akik a keresztség – bérmálás – Eukarisztia révén hozzá tartoznak, azokban terjed tovább. A II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium kezdetű dogmatikus konstitúciója szerint: „Az egyetlen közvetítő Krisztus, látható szervezetként alapította meg és tartja fenn szüntelenül szent Egyházát, amely a hit, a remény és a szeretet közössége ezen a földön, általa árasztja mindenkire az igazságot és a kegyelmet.” (8. p.) Vagyis az Egyház egyszerre „– hierarchikus szervekkel ellátott társaság – és Krisztus misztikus teste; látható gyülekezet és kegyelmi közösség; földi egyház és mennyei javakban bővelkedő Egyház.” (L. G. 8.p.) Így Krisztus Egyháza „emberi és Isteni elemekből álló, egyetlen, összetett valóság.” (L. G. 8. p.) S erre is áll, „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!” (Mt 19,6) A Lumen Gentium konstitúció szentségnek nevezi az Egyházat, mikor azt írja: „Az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek, és az egész emberiség egységének.” (L. G. 1.p.) A szentségekben tudjuk, hogy van egy látható jel, ami Krisztus rendeléséből kegyelmet közvetít. Így például a keresztségnél a jel a vízzel való leöntés, ami a tisztulást jelképezi, de a keresztségben Krisztus rendeléséből ez a gesztus és a keresztelő szavai lelki megtisztulást, újjászületést eredményeznek: a megkeresztelt az Egyház tagja lesz. A Zsinat szerint az egyház is ilyen szentségi jel, ami Krisztus rendeléséből – a szentségeken keresztül – közli a kegyelmet: az Istennel való élő kapcsolatot, közösséget, amibe minden ember meghívást kapott.

De hogyan találkozhatunk az Egyházban Krisztussal? Távolabbról megközelítve: az Egyház a külső szemlélő számára is jel. A kívülálló is látja a templomot, lát templomba menő híveket, papokat és szerzeteseket, lát egyházi esküvőt és temetést. Vagyis ebben a világban találkozik valamivel, ami számra érthetetlen, és kérdéseket tesz fel neki. Krisztus Egyháza tehát jelen van a történelemben. A gondolkodó ember látja azt is, hogy sokan támadják az Egyházat, de ugyanakkor lát számára megfoghatatlan és elképzelhetetlen dolgokat is, melyek az Egyházhoz kötődnek. Az azóta boldoggá avatott Charles de Foucauld francia katonatiszt 16 éves korában elvesztette a hitét. Megtérése előtt be-betért egy templomba, s ezt imádkozta: „Istenem, ha vagy, add, hogy megismerjelek!” (André Léonard: Miért hiszünk?, Szetn István Társulat, Bp., 2012, 171. lap.) Az orosz ortodox pap Dimitri Doudko Nyugatra kikerült írásában írt le eseteket, mikor teljesen hit nélkül felnőtt fiatal értelmiségiek találtak el Istenhez, Krisztushoz úgy, hogy kezükbe került pl. egy Újszövetség, vagy találkoztak egy pappal vagy egy hívó kereszténnyel. Tatjana Gotitscheva például jóga-gyakorlat közben a Miatyánkot mondta, amit kezébe adtak, s amiről nem tudta, hogy egy keresztény ima. És mikor befejezte azt mondta: melyik az a közösség, amelyik ezt imádkozza, mert én ahhoz akarok tartozni. Aztán az Egyház könyve, a Szentírás vezet sokakat Krisztushoz. Mert a Szentírás az Egyház könyve, s az Egyház hívő közösségében tudjuk a Szentírást azzal a lélekkel olvasni, ahogyan azt írták. Aztán mindenek előtt a szent Eucharisztia, ahol jelen van az értünk meghalt és feltámadt Krisztus, a szentségek, az Egyház hívő közössége, a papi szolgálat – mind JEL számukra, hogy találkozzanak Krisztussal. Az Egyház, mint a „szentség” esetében a „szentségi jel”: a látható, gyakran bűnösökből álló közösség, létével, hitével, szentségeivel, tanításával. S ez a látható jel, az Egyház, jelenvalóvá teszi az egyetlen Közvetítőt: Jézus Krisztust, és Jézus Krisztusban az üdvösséget.

Az egyetlen közvetítő Isten és ember között Jézus Krisztus, az Egyház pedig „Krisztusban mintegy szentsége, vagyis jele és eszköze” az üdvösségnek. Jézus Krisztus Egyháza ezt az üdvösséget kétféle módon közvetíti.

1. Egyrészt azok számára, akik felismerik Jézus Krisztust és Egyházát, azoknak „… szükséges a hit és a keresztség, (…) hiszen a keresztségen, mint ajtón át az Egyházba lépnek be az emberek. Nem üdvözülhetnek tehát azok, akik nem akarnak belépni az Egyházba, vagy nem akarnak megmaradni benne, noha jól tudják, hogy Isten, Jézus Krisztus által, az üdvösség szükséges intézményének alapította meg a Katolikus Egyházat.” (L. G. 14. p.) Aki felismerte Krisztust, annak döntenie kell: mellette vagy ellene. André Frossard is döntött: megkeresztelkedett. Pedig nem volt könnyű neki. Családja kitagadta. Sokan értetlenül nézték. Ő pedig vállalta a döntés nehézségét. Ő is elmondhatta Szent Pállal: „tudom kinek hittem és biztos vagyok benne…” (2Tim 1,12) Le is írta: „egy új család adatott nekem” (ti. a katolikus Egyház).

2. Ugyanakkor vannak sokan, akik még nem ismerték fel Krisztust és Egyházát, sőt talán még Istent sem, saját hibájukon kívül, az Egyház számukra is közvetíti az üdvösséget, ha „őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatása alatt arra törekszenek, hogy teljesítsék akaratát, amelyet lelkiismeretük szavában ismernek fel” (L. G. 16. p.), ahogy a II. Vatikáni Zsinat tanítja. Ugyancsak a Zsinat tanítja, hogy „Mivel Krisztus mindenkiért meghalt, és mivel az embernek valójában csak egy végső hivatása van, mégpedig az isteni, vallanunk kell: a Szentlélek mindenkinek módot ad arra – Isten tudja, hogy miképpen –, hogy a Húsvét titkában részesedjék.” (G. Sp. 22. p.) Így kell érteni az egyházatyák által gyakran ismételt mondást: „Extra Ecclesiam nulla salus”, azaz: „az Egyházon kívül nincs üdvösség.”

Az Egyház, mint szentség, jelzi és közvetíti az üdvösség kegyelmét azoknak, akik felismerték Krisztust, ha a hit és keresztség révén belépnek az Egyházba, azoknak pedig, akik még – saját hibájukon kívül – nem ismerték fel Krisztus, Istent, Egyházát, egyedül az Isten által ismert módon. Nekünk, akik felismertük Jézus Krisztust, Egyházának tagjai vagyunk, súlyos felelősségünk, hogy megismertessük Őt azokkal is, akik még csak tapogatózva keresik életük értelmét.

Kedves Testvérek!

Henri Irénée Marrou, a neves katolikus világi professzor mondta egy előadásán arra a kérdésre válaszolva, hogy „mikor kezdődött az Egyház romlása?”, hogy „pünkösd másnapján.” És ezzel azt akarta mondani, hogy Krisztus Egyházában mindig jelen volt és van az abszolút új, vagyis Jézus Krisztus, a Szentlélek, az Isten Igéje, a kegyelem, a szentek; de ugyanakkor mindig jelen van a kísértés, a gyöngeség és a bűn is. És téved az, aki „szentek egyházáról” álmodozik, aki arra vár, hogy az Egyházban minden jó legyen, mindenki szent legyen, s akkor majd ő is tesz valamit az Egyházban. Az Úr Jézus világosan tanította ezt a búza és konkoly (Mt 13,24-30), a jó és hitvány halakról (Mt 13, 47-50) szóló példabeszédekben. Az Egyház szent, hiszen Jézus Krisztus van jelen benne, jelen van és működik a Szentlélek, ott az Isten Igéje, a szentségek, de ugyanakkor bűnös tagokból áll, ahogy Karl Rahner mondta: Az Egyház a bűnösök szent Egyháza. Bűnösökből áll, de állandóan törekednie kell a szentségre, és erre minden lehetőség adott Jézus Krisztus Egyházában. Teréz anyát egyszer megkérdezte egy újságírónő, hogy szerinte mit kellene megváltoztatni az Egyházban? Teréz anya válasza ez volt: engem és önt. XVI. Benedek pápa írta erről: „…sem az ész, sem a hit nem ígér tökéletes világot (itt). Ilyen ugyanis nem létezik. Szüntelen sóvárgása, a lehetségességével és közelségével folytatott játék politikánk és társadalmunk legelső veszélyforrása, mert e magatartásból szükségszerűen fakad az anarchista rajongás, (…) ezért sürgősen szert kell tennünk újfent arra a bátorságra, mellyel vállaljuk tökéletlen voltunkat.” (Vigília, 1990/2, 85. lap) Tehát ahhoz kell igazi bátorság, hogy ne várjunk szentekből álló világot, ahol minden tökéletes ahhoz, hogy mi is tegyünk valamit az Egyház megújulásáért.

Minden nehézség ellenére ma is lehetséges az Egyházban szentnek lenni. Ahogy VI. Pál pápa mondta: „Az egyház igazi reformátorai a szentek.” A már említett Dimitri Doudko-t kérdezte meg valaki, hogy szerinte mikor lesz az (akkori) Szovjetunióban kedvező idő az Egyház újjáéledéséhez. Ő azt válaszolta: ez a kedvező idő most van. Ugyan úgy tűnik, a mi életünk a Golgota – mondta –, de a Golgota az első lépés a feltámadás felé. Náluk is, most itt, Magyarországon, a Győri Egyházmegyében, „itt az alkalmas idő”, ahogy a Szentírás mondja, hogy ebben a nagyböjtben megújuljunk hitünkben, és hitből fakadó lelkesedésünkben. Itt az idő, hogy valódi keresztény családok legyünk, hitből élő fiatalok, házasságra elkötelezetten készülők, hivatásukat bátran vállalók. Szent Pál nekik is mondja: „használjátok ki az időt, mert rossz napok járnak!” (Ef 5,16)

Kedves Testvérek!

Ebben a nagyböjti szent időben elindultunk Jézus Krisztus keresésére. És láttuk, hogy jelen van a történelemben, életének, kereszthalálának és feltámadásának misztériumaiban, és jelen van Egyházában. És ez minden nehézség ellenére bizalommal és örömmel tölti el lelkünket. Ahogy XVI. Benedek pápa mondta utolsó beszédében: „…úgy éreztem magam, mint Szent. Péter a bárkában a galileai tavon: az Úr adott sok napsütést és könnyű szellőt, napokat, amikor bőséges volt a halfogás, de voltak olyan pillanatok is, mikor háborgott a tenger és ellenszél volt – mint az Egyház egész történelme folyamán –, és az Úr aludni látszott. De én mindig tudtam, hogy ebben a bárkában itt van az Úr, és mindig tudtam, hogy az Egyház bárkája nem az enyém, nem a miénk, hanem az Övé. És az Úr nem hagyja, hogy elsüllyedjen.” (Osservatore Romano, 28. fevrier 2013., no 9. 2. lap)
Ámen.

Győr, Nagyboldogasszony-székesegyház, 2014. április 4.

Magyar Kurír