1195-ben született Lisszabonban, Portugália fővárosában.

A Ferdinánd nevet kapta a keresztségben.

Apja előkelő lovag volt, anyja pedig igen jámbor nő. Iskoláit a helyi káptalani iskolában kezdte meg, koraérett, világoseszű és erősakaratú volt.

Mint ifjú diadalmasan uralkodott minden szenvedélyén.

15 évesen már ágoston-rendi kanonok, majd pappá szentelése után ferences szerzetes lett.

1220 nyarán ugyanis Marokkóból Koimbrába hozták öt ferences vértanú földi maradványait. A látvány indította őt a szegénységre, és ébresztette fel vágyát a mártíromság iránt.

Afrikában szeretett volna misszionárius lenni. Remete Szent Antal nevét vette fel. Tudatosan elnyomta tudományos ambícióit is, pedig nagyon ismerte a Szentírást, ezt a tudását azonban évekig titkolta.

Afrikába indult, de betegen szállt partra.

Kissé felerősödve haza akart térni, ám egy vihar Szicilia partjára sodorta.

Itt értesült rendje 1221-es egyetemes káptalanjáról, így Assisibe indult.

Innen remeteségbe vezényelték.

Tanultságát alázatosságból most is sikerült eltitkolnia. Amikor parancsra helyettesítenie kellett egy szónokot, a rögtönzött szentbeszéd mindenkit ámulatba ejtett.

Tudatlannak nézték eddig, de most tanújelét adta nagy, alapos és széleskörű ismereteinek, csodás hatású szónoki képességének.

Franciaországban és Itáliában volt vándorprédikátor.

Az eretnekek térítésében nagyon eredményes volt. Elsőként tanította rendjében rendtársait hittudományra. Még a romagnai rendtartomány főnökségét is rábízták. Pár év után sikerült ettől a megbízatástól megszabadulnia.

Ettől kezdve Páduában apostolkodott egészen haláláig.

Tömegek hallgatták, főpapok, kereskedők, még álruhás banditák is, főképp azonban az egyszerű emberek.

Antal mindenkit szeretett, a gazdagok iránt részvéttel volt, a szegényekért azonban minden lehetőt megpróbált.

Elhasznált szervezete, szívbaja idő előtt elnyűtte, a kényszerű pihenés sem használt, érezte halála közeledtét.

Páduában szeretett volna meghalni, menni már nem tudott, a sietség miatt az utolsó útszakaszt egy rozzant taligán tette meg.

1231. június 13-án, fiatalon, 36 évesen halt meg Pádua elővárosában, Szent Klára leányainak Arcella nevű kolostorában.

A Páduai Maria Maggiore-templomban temették el.

Már életében szentként ("Il Santo") tisztelték.

IX. Gergely pápa már 1232 májusában szentté avatta.

1263-ban átvitték az ő tiszteletére emelt hatalmas bazilikába.

Ekkor felnyitották koporsóját, és testét elporladva, de nyelvét épségben találták. 1946. január 16-án XII. Piusz pápa Szent Antalt egyháztanítóvá tette.

IV. Béla 1253-as házioltára (a diptichon) az Árpád-ház szentjei közt együtt ábrázolja Szent Ferencet és Szent Antalt, mivel a király testvére, Erzsébet szinte egyszerre lett szentté avatva Ferenccel és Antallal.

XIII. Leó pápa Szent Antalt a világ szentjének nevezte.

1946-ban XII. Piusz pápa az egyházdoktorok közé iktatta.

Temetése napját, a keddi napot tisztelői azóta is Szent Antal tiszteletére szentelik.

A koldusok pártfogója, de közbenjárását szokás kérni elveszett tárgyak megtalálásáért és mindennapi bajokban is.

Az utasok, szobrászok, agyagmunkások és porcelánkészítők védőszentje.

Példája: Tehetségedet használd Isten nagyobb dicsőségére.