Óra Krisztián atya 2012. június 30-án mutatta be újmiséjét a Sarlós Boldogasszony székesegyházban a paptestvérek, családja, barátai, ismerősei és a hívek körében. Az újmisést az egyházközség nevében dr. Németh Norbert atya köszöntötte. Köszöntőjében elmondta, hogy az újmisésre úgy tekintünk, mint az Isten kezében felcsillanó meglepetésre, aki ajándék az egész Egyháznak, a szenteléssel az Úr azt üzeni, hogy vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld (Mécs László).

Norbert atya felhívta az újmisés figyelmét arra, hogy – ahogy Jézus is közkinccsé vált – a szenteléssel neki is mindenki mindenévé kell válnia. A növekedés nem fejeződött be a szenteléssel, hiszen az nem a végső cél, hanem ajándék neki és a rá bízottaknak, hogy a végső célt, az üdvösséget elnyerjék. A Krisztus-követés kalandjának java csak ezután kezdődik – mondta Norbert atya, majd azt kívánta az újmisésnek, hogy papi élete során minden nap ébredjen rá arra a kimondhatatlan örömre, hogy nincs nagyobb kegyelem, mint amikor azt észleli, hogy az igazi munkát nem ő, nem is mi, hanem Isten végzi.

Köszöntőjét a következő gondolatokkal zárta: Légy az Úr küldöttje, a szentségek embere, Isten és ember szolgája életed minden napján, ez adjon tiszta örömet és ez töltsön be. Kívánom és kérem a választott jelmondatodból fakadó maradandó örömet életed minden napjára! „Aki küldött engem, velem van!”

A szombathelyi származású Óra Krisztián atya bemutatkozását a júniusi Martinusban olvashatták, az újmise kapcsán most ebből idézünk.

Amikor a papszenteléssel életemnek egy új szakasza veszi kezdetét, nagyon nagy hálával tekintek vissza az elmúlt majdnem huszonöt esztendőre: a szerető, értem minden áldozatot meghozó családomra, az iskolai osztályközösségeimre, a szombathelyi székesegyházban eltöltött szolgálatra, a plébániai ifjúsági hittancsoportra, a cserkészcsapatomra, a szemináriumi és az egyetemi közösségre. Megköszönöm Istennek mindazokat, akik által meghallhattam a meghívást a papságra, akiknek példája és imái által erre igent tudtam mondani és a döntésemben megerősödni.

Gyengeségeimmel és gyarlóságaimmal együtt vállalom a papi szolgálatot, bizalmamat Isten végtelen irgalmába vetem, és remélem, hogy tudok majd egyre jobbá, egyre szentebbé válni. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, de bátorít annak tudata, amit mindig el szeretnék hinni: „Aki küldött, velem van.”