– Miként lehet elviselni a bezártságot, hogyan lehet hasznosítani a nap huszonnégy óráját ilyen helyzetben?

– Fura világ köszöntött ránk. Mindannyian – papok és kispapok, akik Rómában végezzük tanulmányainkat, vagy dolgozunk – szokjuk, tanuljuk ezt a helyzetet. Keressük ebben a megváltozott világban a helyünket, feladatainkat. A Pápai Magyar Intézetben, azt hiszem, mindenki jól érzi magát. Próbálunk az egyre változó, szűkülő világunk lehetőségei közt megtalálni a továbbélés titkát. A PMI-ben az atyák posztgraduális képzésre érkeztek, tanulnak. Szerencsére a legtöbb egyetemen már beindították az online képzést, így tanulmányaikat az országos karantén idején is folytatni tudják. Ami különleges, hogy a mediterrán országokban megszokott nyüzsgés teljesen megszűnt. A máskor forgalmas Lungo Teverén alig járnak gépkocsik, és a Falconieri-palota utcája, a Via Giulia is csöndes. Az élet jelei a külvilágban leszűkültek. Úgy érzem viszont, hogy a belső világunk kitágult, jobban megérezzük a belső rezdüléseket. Ha pozitívan nézzük a kialakult különleges helyzetet, akkor mondhatjuk: időt és extra csendet kaptunk ajándékba.

– A napirendjükön kellett változtatni? Reggeli után a növendékek nem indulnak a különböző egyetemekre…

– Közösségünk a szokásos napirend szerint működik, azzal a különbséggel, hogy gyakrabban vannak spontán közösségi programok. Például szinte minden vacsora után hosszan beszélgetünk a PMI szalonjában. Kiértékeljük az elmúlt nap történéseit. Mindenki beszámol, milyen híreket kapott otthonról, mit hallott az olasz helyzetről, gyakran megnézünk egy-egy filmet. Ezek az együttlétek arra is alkalmasak, hogy betekintést kapjunk a végzős növendékek munkájába, záródolgozataik révén az elért eredményeikbe. Nyomon tudjuk követni, hogyan haladnak, miként tudják az egyéni kutatásaikat másokkal megosztani. Mindenki számára izgalmas élmény mások szellemi munkájába bepillantani.

– Mondta, időt és extra csendet kaptak ajándékba. A csend a lelkiéletet is érzékenyebbé teszi…

– Így van. Róma egyik legszebb palotájában lakunk, melynek Borromini-loggiájáról szinte az egész várost látjuk. Gyakran megyünk fel oda rózsafüzért imádkozni.

A Szentatya szavaira is jobban oda tudunk figyelni. Hétfőn felhívására együtt olvastuk el János evangéliumának kilencedik fejezetét, szerdán délben együtt fogjuk vele imádkozni a Miatyánkot, melyre Ferenc pápa a világ összes keresztényét hívta. Pénteken pedig szeretnénk bekapcsolódni a Szent Péter-bazilikában folytatott imádságába – az Eucharisztia előtti adorációjába, illetve majd Urbi et Orbi áldását fogadjuk.

– Hogyan lehet a bezártságot elviselni?

– A két hete tartó teljes összezártság kreativitásunkat hívja elő, amit vezetőként magam is nagyon élvezek. Kiderül, mennyi, eddig ismeretlen készség rejlik egy-egy emberben. Mivel az előírások szerint közösségenként a szükséges élelmiszerek beszerzésére is csak egy ember mehet, életterünk leszűkült a PMI, illetve a Római Magyar Akadémia területére. Szerencsére van itt egy udvar. Ott pingpongozhatunk, tollaslabdázhatunk, lábteniszezhetünk. Az utóbbiban volt, aki elég ügyetlenül játszott, ám az elmúlt két hétben már ebben is jelentős fejlődést mutatunk.

A túlélés apró örömei segítenek abban, hogy ne szűküljön be a gondolkodásunk, ne csak az aggódás uralja szívünket. Jó lelkigyakorlatos alkalomként kell a helyzetet megélnünk, mely a Pápai Magyar Intézet közösségét még jobban összekovácsolja.

Fotó: Merényi Zita; Pápai Magyar Egyházi Intézet, Róma

Bókay László/Magyar Kurír