Az öröktől fogva létező teremtő Isten alkotta törvények irányítják a világmindenséget. Az ember, mint a teremtés koronája hatalmas megbecsülésben részesült, amikor megkapta a szabad döntés jogát, hogy elfogadja, vagy elutasítja teremtőjének e földi életére vonatkozó rendelkezéseit. 

E kérdést vizsgálva abból az alapállásból kell kiindulnunk, amit maga Isten fogalmaz meg az ember jó sorsának érdekében: „Bárcsak… félnének engem, és megtartanák minden parancsomat, akkor jó dolguk lenne nekik és fiaiknak mindenkor.” (5 Mózes. 5,29)

A Teremtő, amikor a föld porából megalkotta az embert, saját örökkévaló lényéből adott egy olyan részt, amely „túléli” a fizikai testet, és ezzel belénk kódolta a kitörölhetetlen vonzalmat az ősi örökkévalóság iránt, amelyből érkeztünk e földre. 

Ártatlan, bűntelen voltában az ember szabadon találkozhatott Istennel, folytonos kapcsolatban volt Vele, mindennel rendelkezett, amire szüksége volt léte számára. Egy adott ponton azonban, amikor belépett a bűn az ember életébe, gyökeresen megváltozott minden benne és körülötte. Ettől kezdve kemény munkára volt szüksége létének fenntartására. Megszakadt az a folytonos kapcsolat, ami addig jellemezte Istenhez fűződő viszonyát és egyre távolodott Istentől. De nem a pusztulásé az utolsó szó. Maga a Teremtő viselt gondot arról, hogy a bűnre kimondott örök, halálos törvény változatlanul megmaradjon, de mégse menjen csődbe a Mindenható teremtő munkája és az Isten szeretetéből megalkotott ember kegyelemben részesüljön, elnyerje a neki szánt örök életet. Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia vállalta, hogy helyettesítő áldozatként lefizeti az ember tartozását, hogy a teremtés koronája ne legyen megfosztva az örök élet lehetőségétől. Jézus szellemi lényként nem halhatott meg, ezért fizikai testben jött el e földre, de nem emberi akaratból, hanem Isten végzése alapján, ezért a Szent Lélek által a teremtő Isten szava kapott emberi testet. Így történt ez a teremtés hajnalán is, amikor Isten „legyen” szavára a láthatatlanból létrejött a látható világunk. János apostol úgy fogalmazta ezt meg evangéliumában: „És az Ige testé lett…” (János 1,14) Nos, Jézus – a testté lett Ige – örökkévaló lényként nyilván elmondhatta magáról, hogy „az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak”. (Márk ev. 13,31) Aki tehát Jézus tanítását, az evangélium örömhírét, amely a kegyelemről szól, magába fogadja, nem tesz kevesebbet, mint Jézus Krisztust, a Megváltót fogadja szívébe, életébe. A bűn miatt Istennel szemben érzéketlenné vált ember újra visszanyeri békességét és megkapja a benne levő isteni rész azt a szellemi táplálékot, amit semmi egyéb földi dolog nem tud helyettesíteni, mert Jézus az élet kenyere, az örök élet kenyere!

Napjainkban egyre fokozottabban érzékeljük, hogy bűntől megrontott erkölcstelen világban élünk. Folyik a tánc az „aranyborjú” körül. Járja koldus és király. Az ember saját vesztére nem vesz tudomást Jézus szavairól! Folyik a kenyérharc az anyagiak minél nagyobb méretű birtoklásának érdekében. Pedig Jézus maga ígérte meg, hogy szükségeinkről Ő maga fog gondot viselni. „Keressétek ELŐSZÖR Istennek országát és az Ő igazságait és ezek mind megadatnak néktek”. (Máté 6,33) Vannak, akik egész életüket az anyagiakért való küzdelemben emésztik fel, holott csak egy mustármagnyi Jézusba vetett hitre lenne szükségük. De van bennünk – emberi lényünk felépítése alapján – egy folytonos szellemi éhség is, amit megpróbál az ember művészi alkotásokkal, zenével, sporttal, egyéb szórakozási lehetőséggel csillapítani. Mindezek azonban csak időleges „fájdalomcsillapítók” mert minden időben véges: legyen az koncert, utazás, tv., egyéb időtöltési lehetőség. Egy napon az ember át kell lépjen a fizikai szemünk előtt láthatatlan örökkévaló világba, és az lesz a legszomorúbb, ha egy Isten szempontjából eltékozolt élet után ott áll az ember üresen, mert minden földi alkotás, amely nem az örökkévalóból táplálkozik, elveszti jelentőségét, és nem segít át a „halál Jordánján”! Óriási kegyelem, ha valaki felismeri ezt és keresi Isten országát, amíg van ideje rá.

A napokban tartották a Magyarok 8. Világkongresszusát, ahol célul tűzték ki a magyar nép erkölcsi megújulásának munkálását a napjainkban nyilvánvalóan látható zuhanásból. A megtérő magyar nép Isten csodáját tapasztalhatja meg, ha szívébe fogadja a Megváltó Jézus Krisztust, mert: „Jézus szíve megbocsát, vére töröl bűnt, hibát… Jézus reád olyan régen vár, mért nem nyílik szíveden a zár? Mire vársz, hisz oly rövid az életed, mi lesz, ha a kegyelmet így elveszted?”

Bátkai Sándor

nyugatijelen.com