Nagypéntek - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza Dénes István)

 

Biblia – Jn 19, 17–27 – A keresztre feszítés

Szent István Társulati Biblia

Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz, héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidó főpapok azért kérték Pilátust: „Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok.” De Pilátus azt felelte: „Amit írtam, azt megírtam!”

Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek.

Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.

Biblia – Ján. 19, 28–37 Károlyi Gáspár Vizsolyi Bibliája Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom. Vala pedig ott egy ecettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel, és izsópra tévén azt, oda vivék az ő szájához. Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét. A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán ne maradjanak, miután péntek vala, (mert annak a szombatnak napja nagy nap vala) kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait és vegyék le őket. Eljövének azért a vitézek, és megtörék az elsőnek lábszárait és a másikét is, a ki ő vele együtt feszíttetett meg; Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő már halott, nem törék meg az ő lábszárait; Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból. És a ki látta, bizonyságot tett, és igaz az ő tanúbizonysága; és az tudja, hogy ő igazat mond, hogy ti is higyjetek. Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék. Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, a kit általszegeztek. Biblia – Iz 52,13–15 – Az Úr szolgájáról szóló negyedik ének Szent István Társulati Biblia Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik. Amint sokan megborzadtak láttán, – hiszen oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata –, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt. Mert olyasmit fognak látni, amilyet még soha nem hirdettek nekik; és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak. Biblia – Ésa. 53, 3–12 Károlyi Gáspár Vizsolyi Bibliája Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos! Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz. Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott! Kelemen Didák: Nagypéntekre való prédikáció (részlet)   Szomorú, gyászos minden étszakáknál, minden árnyéknál, minden setétségnél, minden ködnél, felyhőnél setétebb nap ez, kit a mái napon halandó emlékezettel üllünk. Ezen a napon a nagy Hatalom s Erősség fához szegeztetett, a világosság setét homálytúl elnyomattatott, élet a haláltúl megölettetett. A mái napon amaz erős bajnok férfiú, Sámson, világból kivégeztetett; az ártatlan József gonosz atyjafiaitúl irigységbül eladattatott, Jónás a cethaltól elnyelettetett; a szelíd Ábel ma vérétül agyonverettetett; egy szóval e napon megholt a halhatatlan, ennek keserves temetésire, siratására egybegyűlt az egész természet is, amely úgy felháborít engemet, és annyira megtompítja elmémet, hogy akaratommal szólásom alig egyezhet meg. Minek mondjam azt a napot, ünnepnapnak-e? melyen egy foglyot elbocsátának. Áldozó napnak-e? midőn nem lévén áldozat, a pap magát feláldozta.   Pilinszky János: Stációk A halott Jézus a kereszten: iszonyatos erejű tény. Iszonyatos erejű látszat. Szeretet, Igazság, Isten napfogyatkozása. Mégis kell szemlélnünk, ahogyan van, mivel – szemben a paradicsombélivel – e halott fa halott gyümölcse: a mi igazi élő fánk élő gyümölcse (S. Weil). Ezentúl erről a fáról kell szednünk, egyedül ennek a fának gyümölcsével lehet jóllaknunk. Itt, a kereszt alatt ne gondoljunk előre, a föltámadásra, inkább visszafelé, az Utolsó vacsorára, Jézus kiontott vérére és megtöretett testére: íme, a mi valódi ételünk, íme, a mi valódi italunk. Ahogy egykor az isteni jászlat pásztorok és királyok vették körül, a kereszt alatt az örök éhség és emberi szomjúság áll. A kihűlt és elnehezült testet végül is levették a keresztről és anyja ölébe helyezték. Méhének gyümölcse fekszik most holtan az anyaölben. A Tékozló Fiú még élve hazatalálhatott, de nem ő, a Szerelmetes Fiú, ki életét adta mindannyiunkért. Igaz, az ő „sorsa” már elvégeztetett, de nem Máriáé. Neki a „túlélők” fájdalma jutott, az a fajta fájdalom, amitől az emberi képzelet talán leginkább fél, riadva hátrál; meg se mer közelíteni. „Áldott a te méhednek gyümölcse” – hirdette egykor az angyal, s Máriának most kell igazán elfogadnia ezt a mondatot. Ómagyar Mária-siralom (részlet) Eredeti olvasás szerint: Volék sirolm tudotlon. Sirolmol sepedik, Búol oszuk, epedek. Választ világumtuul -- Zsidou, fiodumtuul, Ézes ürümemtüül. Ó én ézes urodum, Eggyen igy fiodum! Sirou anyát teküncsed, Búabeleül kinyuhhad! Szemem künyüel árad, Én junhum buol fárad. Te vérüd hullottya Én junhum olélottya. Világ világa, Virágnak virága! Keserüen kinzatul, Vos szegekkel veretül. Ómagyar Mária-siralom (részlet) Mai értelmezés szerint: Valék siralom-tudatlan. Siralomtól süppedek [siralomban elmerülök], Bútol aszok, epedek. Választ világomtól -- Zsidó, fiacskámtól, Édes örömemtől. Ó én édes uracskám, Egyetlen egy fiacskám! Síró anyát tekintsed, Bújából kinyujtsad [kihúzzad]! Szemem könnytől árad, És keblem bútól fárad. Te véred hullása Én keblem alélása. Világ világa, Virágnak virága! Keservesen kínzatol, Vas szegekkel veretel. Mária a tavasz időben (részlet) Nagyszombati-kódex Áll vala Jézusnak keresztfája alatt az ű szent anyja, Szűz Mária az tavasz időben. Mikoron az nap fel kezd vala hajnalnia az hegynek magasságára és az ű velágosságának fényességét bőséggel kezdé önteni az földnek színére, íme, ez időben minden lelkes és minden terömtött állatok megelevenödvék és meg kezdnék újulnia, kik a téli hideg előtt elrejtőztenek vala. Mindön lelkös állatok és szárnyalkodó madarak, hogy kik a kőlikakban és mindön egyéb setét likakban, vermökben elrejtőztenek vala, és nagy új velágosságnak fényösségére mendenek ki kezdnek jőni, és megújulnia és megelevenödni. És színek kezdik vigasságos örömet megmutatnia. Mint az égi madarak ű hangos szavoknak szép énöklésével, avagy emberi nemzet ű kezének tapsolásával. Mind vénök, mind ifjak a tavasz időnek eljöttére ürvendöznek és ürvendetös vigasságot mutatnak, egyetömben vigadván.

Passió - Jézus Pilátus előtt. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió - Jézus vállára veszi a keresztet. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió - Jézus először esik el a kereszttel. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió - Jézus találkozik Máriával Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió - Cirenei Simon elveszi Jézustól a keresztet. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió - Veronika kendőt nyújt Jézusnak. Miseruha részlete (fotó: Legeza Dénes István) Passió - Jézus másodszor esik el a kereszttel. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió - Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió - Jézus harmadszor esik el a kereszttel. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió - Jézust megfosztják ruháitól. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió - Jézust a keresztre szegezik. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió - Jézus meghal a kereszten. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió - Jézus testét leveszik a keresztről. Miseruha részlete (fotó: Legeza Dénes István) Passió - Jézus holttestét sírba teszik. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István)

[Lehullott a Jézus vére…] Magyar népdal Lehullott a Jézus vére, a szent keresztfa tövére. A szent angyalok felszedték, alázatosan tisztelték. Mond’á Jézus az angyalnak, vidd fel mennybe szent Atyámnak Mondjad keresztfámról küldtem, fogadja kedvesen tőlem. Ez a világ drága ára, sebeim kinyílt rózsája. Kit nagy fájdalmamban szültem, véres könnyekkel öntöztem. Menj Kálvária hegyére, Jézus szenvedő helyére, Nézzed a Jézusnak kínját, Szűz Máriának fájdalmát. Nincs már hátra csak egy órám, Bevégződött minden munkám, Elmúlt a keserű pohár, mely világ kezdetétől vár.

Balassi Bálint: Adj már csendességet (részlet) 3 Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg, Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg! 4 Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való, Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.

Pilinszky János: Négysoros Alvó szegek a jéghideg homokban. Plakátmagányban ázó éjjelek. Égve hagytad a folyosón a villanyt. Ma ontják véremet.

Nagypénteken (fotó: Török Máté)

Freskórészlet; Velemér – templom (fotó: Török Máté)

Megváltó Jézusom… magyar népdal Megváltó Jézusom, megyek tehozzád. Ne fordítsd el tőlem, jóságos orcád. Ne tekintsd ne tekintsd, sok-sok vétkem. Irgalmazz, kegyelmezz, Jézusom nékem. Be van már szentelve, kihűlt tetemem. A mély sírgödörben, ott az én helyem. Most már búcsúcsókra, nyújtom ajkam. Ó Jézusom, könyörülj meg rajtam. Bököny, Szabolcs Énekelte: Barnucz Mihályné Keczán Irén

József Attila: Csend Riasztó, mint a fölmorajló tenger és mint a végtelen hó, épp olyan. Álarca mélyén bús halál rohan – jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember remegve ejtem lelkemet elébe a szívem hallgatom - kopog-e még? És megunom ez egyhangú zenét pedig de jó, ha ver és nincsen vége Úgy érzem, mintha ingoványon járnék és jaj süppedt alattam a talaj, de bennem még ellentállást szaval, de fülemet betömte. - Ó, mi vár még reám, ki immár néma, hangtalan Fejem lehajtva megadom magam.

Fájdalmas Anya - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza Dénes István) Más ének nagy péntekre (részlet) Vagyon ez világban nékem egy reménségem, Az ki nélkül keserüség járásom kelésem. Mondgyátok megh nékem, oh ti nagy magas hegyek, Szülöttemet folkeresny mely utra készüllyek? Mutassatok utat, oh ti szép olaj kertek, Én fiamat mert meg fogták, véle merre mentek? Jai, ti nagy darabos és szomoru járt utak, Szülöttemnek vér csöppei látom, itt hullanak.

Verseghy Ferenc: A’ keresztfa mellett álló Szűz Anya (részlet) Kesergő Annya Megváltónknak     ím! a' keresztfa mellett áll, hol bűneinkért Alkotónknak     szent szívét gyötri a' halál. Átjárja tőr gyanánt mellyének     szűz rejtekét a fájdalom. Könyár gyanánt forr bús szemének     méllyébűl a' sok siralom. Oh! mint zokog, mély sóhajtási     mint tépdesik szét jajjait, midőn fájdalmas pillantási     Fiának láttyák kínnyait! A' szűszorító ájúlások     mikint öldöklik kebelét, midőn a' kínos haldoklások     Jézusnak végzik életét. Sümeghy József: Nagypéntek Lelkipásztor, 1997. február (ismertető) Willem Key: Krisztus siratása A Pannonhalmi Főapátság gyűjteménye (festmény)

Ady Endre: Az Úr érkezése Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon, De háborus éjjel. És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom, De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom.

Síremlék a Kerepesi temetőben (Fotó: Legeza Dénes István)

Dsida Jenő: Út a Kálváriára (részlet) Reszkető, enyhe fény sugárzik. Egy felhő lassudan megyen. A lélek fáj, a fény sugárzik. Valaki ballag a hegyen, hűs homlokáról fény sugárzik s szemét lehúnyja – úgy legyen! Stációk (Mátraháza)(fotó: Káldos János)

Rákos Sándor: Sirató (részlet) Zuhanásoktól és rossz-ütemű kopácsolástól rezegnek a fölaggatott edények, dézsákban moccan a víztükör s ereszünket a fecskék is odahagyják. Miféle jelek itt ezek, miért hunyorog a Nap szeme, mire készülnek a poroszlók? A Názáret-beli Mária vagyok én, Erzsébetnek húga és Józsefnek, az ácsnak felesége – reggel van, állok a ház előtt, vállam a kapufélfának vetem, úgy várlak, fiam, hogy majd fölbukkansz az utca végén az olajfánál. Kissé hajlottan jársz, mert mostanában fáradtnak látszol, de mikor fölpillantasz a hosszú lépcsősor magasába s reám ismersz kék átalvetőmről, mosolyogsz és meggyorsítod a lépteidet.

Corpus (fotó: Káldos János)

Nagypéntek a csíki székelység ajkán itt-ott hosszúnap, az északi csángókén aszupéntek, ősi egyházi hagyomány nyomán nagyszombattal együtt a böjt és gyász napja. Mégsem pirosbetűs ünnep: Krisztus nem a Kálvárián, hanem húsvét hajnalán dicsőült meg. Viszont kálvini felfogás szerint a megváltást már Krisztus kereszthalála meghozta. Ezért a református egyház nagypénteket tekinti legnagyobb ünnepének.

Nagypénteknek a hivő katolikus néphagyományban több egymással állandóan vegyülő, újabbnál újabb változatokat termő megnyilatkozása van. Természetesen a passió, népiesen pársió, pásió emelkedik ki, vagyis Jézus kínszenvedése és kereszthalála, továbbá a keresztnek és az arma christi néven összefoglalt kínzóeszközöknek legendában, énekben, elmélkedő imádságban épületes szándékkal való számbavétele. Igen jelentős a passiónak a misztériumjátékokban, felvonulásokban, Mária-siralmakban való fölidézése, elsiratása is. Mindezeket legtöbbször már nem a kánoni evangélium, hanem az apokrif hagyomány, legenda és látomás ihlette. Kívül kerül a liturgia kötelékén, bár nem szakad el tőle.

A római időkben a keresztre feszítés a kivégzés szokásos módja volt, de mind a kereszt alakja, mind a kivégzés módja eltért attól, amilyennek a kálvária-képek mutatják. Míg a kivégző eszköz inkább a T betű alakjához hasonlított, az ikonográfikus kereszt meghosszabbított felső szárával az ősi nap- és égtáj-jelhez, az egyenlőszárú (görög) kereszthez közelít. A felső szár ad helyet annak a feliratnak, melyet János evangéliuma szerint Pilátus szegeztetett Jézus feje fölé: Iesus Nazarenus Rex Iudeorum, rövidítve: INRI. „A názáreti Jézus a zsidók királya”. (A nazarenus valójában nem „názáretit” jelent, hanem az „új hajtás” jelentésű héber nászir szónak latinos jelzői alakja. A „névtévesztés” persze korántsem véletlen, hiszen a nazarenus jelzőnek a nazaretusnál sokkal mélyebb a jelentése. Vö. a középkorban általánosan rügyező fa formájában, Lignum Vitaeként ábrázolt feszülettel. A lignum vitae szó szerint azt jelenti: az „élet holt fája”.) A feliratos táblával kiegészült egyenlőtlen szárú, úgynevezett „latin kereszt” a kettős kereszt előképe lett. Az elítéltet a kezébe vert szegek tartották, ezért valószínű, hogy a szöget a csukló felett, a kéztőcsontok vagy a két alkarcsont között verték át, hiszen a tenyér a súlyt nem tartotta volna meg. Hogy mégis így ábrázolták, annak oka lehetett. Olyasféle jelet kapott ezáltal Krisztus keze, mint Buddháé, akit gyakran ábrázoltak áldást osztó tenyerén sugaras napjellel.

E húsvéti bárány, a keresztény ősegyház egyik legrégibb, az apostolok korával egyidős szimbóluma, Szent Pál (I. Kor. 5, 7.) egy ótestamentumi vonatkozású hasonlatából került azon metaforák sorába, melyek a megváltás tanát szóval és képpel magyarázzák.

Megvan ugyan e hasonlat Péter apostol első levelének 1. fejezete 19. versében is. Sőt János evangéliumának 1. fejezetében (29. v.) már Keresztelő Szent János is Isten bárányának nevezi Krisztust: de sem az egyik, sem a másik hely nem esik oly súlyosan a latba, mint Pál apostol szavai, akinek levelei kétségtelenül a legrégibbek és a leghitelesebbek az újtestamentomi könyvek között.

Péter és János illető helyei különben is a már közkeletűvé vált beszédszokásból merítettnek tüntetik fel e hasonlatot: holott Pál szavain még megérzik a közvetetlenségnek és az újdonságnak az az üdesége, amely az előzőkkel való szerves kapcsolatban egyúttal elárulja a szerző gondolatmenetének egész természetes láncolatát is. És éppen ez a láncolat világítja meg fölötte tanulságos módon a megváltás tanának vallástörténelmileg oly nevezetes kifejlődését, egyúttal pedig az áldozat fogalmának a legnyersebb ősi képzettől a legátszellemültebb keresztény tanításig való fokozatos felemelkedését.

Márai Sándor: Füveskönyv (részlet)   Jézusról és az egyedüllétről   Minden ember, akit Isten szerepre jelöl ki, magányos. Jézus leszólt a keresztről anyjának, mint aki elutasít minden emberi együttérzést. A Szentírás legfélelmesebb szava ez. És Jézus mondotta, hogy aki őt követi, elhagyja családját, elhagy mindenkit. A szerepre kijelölt ember soha nem követel kevesebbet önmagától és követőitől. Nem lehet megváltani a világot, s közben legjobb férjnek, fiúnak és atyának maradni, négy gyerekkel, hitvessel, kanárival és öregségi járulékkal. A szerep mindig teljes magányt, kietlen egyedüllétet, könyörtelen, csaknem embertelen magatartást követel. Minden ember, aki vállalja az emberek ügyét, kénytelen vállalni ezt a magányt és embertelenséget is. Aki ezt nem vállalja, kókler; még akkor is az, ha megfeszítik.

Budaörsi kálvária kápolna (fotó: Vimola Ágnes)

Karinthy Frigyes: Nagypénteki kereplő (részlet)   Jut eszedbe még a hang,   Gingalang,   Szárnyaló, vad, büszke dalban   A harang –?   Tegnap volt, vagy sose szólt a   Nászharang?   Lett belőle vészharang,   Vészharangból gyászharang,   Aztán elnémult a hang. Nász se volt és gyász se volt és vész se volt, Tán nem is harang, csak csörgősipka volt,   Ami szólt,   Ami szállt,   Fent a felhők közt kaszált Messze láthatáron túlig meg se állt   Nyíló nászod   Véres vészed, gyáva gyászod   Mind elázott   Két kezed hiába rázod   Nem harang ez, messzedörgő,   Nem is csörgő,   Csak kereplő   Apró-cseprő   Bánatodra rátérdeplő Zsémbelő és recsegő és fecsegő fa,   Bús kereplő faiga

Nagy László: Pirosodik Húsvét (részlet) Nagypéntek: habos vér, működik a hóhér, Jézus meghal bűnösökért, jószagú ringyókért. Feketednek felhők, bőjtölnek a bendők, harangnyelvek megbénulnak, szólnak fakereplők. Somogyi József: Corpus Hollóháza, Szent László-templom (Fotó: Németh Gábor Árpád)

A népdal szövegét olvasva, aligha jut eszünkbe, hogy első két sora nagyon régi szokás emlékét őrzi. Az ősi tavaszkezdő lusztráció, vagyis tisztulási rítusét, amely mosakodással és a szó mágikus erejével akart egészséget szerezni, gonoszt, betegséget és bajt távoztatni. E szokás aztán a kialakuló keresztény kultúrkörben nagypéntek-hez kapcsolódott. Valószínűleg egyrészt azért, mert a néphit Jézus kereszthalálához kötötte a testben való megújhodás gondolatát, másrészt mert nagypénteken, Jézus halálára való megemlékezésként nem harangoztak, helyette kereplőt használtak, ez pedig lármával jár, a zajcsinálás viszont ősi gonoszűző módszer.

Juhász Gyula: A föltámadott (részlet) Latrok között, a gyászos, csonka péntek, Hasadt kárpitja a mogorva égnek, Az ecet és epe, a szörnyű lándzsa Már messze, régen elmaradt utána. Kín és halál csak kusza, kurta álom És élni, élni jó e szép világon. Mögötte áldott harminchárom éve, Előtte: az öröm mély messzesége.

Krisztus sírba helyezése (Szent Miklós-templom, Ljubljana) (fotó: Moizes Gábor)

Faludi Ferenc: A feszülethez (részlet) 1. Szüzek, iffjak sirjatok, Méllyen szomorkodjatok, Keseregjen minden sziv, A ki Jesussához hiv. 2. Nincsen abban irgalom, Hozzád busgó fájdalom, A ki téged meg nem szán, Ó Jézus, a keresztfán.

Nagypéntek este bámulatos Hold-tölte volt az Arno fölött. Firenzében a napéjegyenlőséget követő Hold-tölte ilyen volt 1300-ban is, emlékezhetünk rá, amikor Dante valahogy jó utat veszített. („La diritta via era smarrita” – írta. Miért mindig a jó utat veszítjük? Soha a rosszat?) Nagypénteken a természet is megindul. Krisztus után 33-ban legalábbis így volt. A föld remegett, a Nap elsötétült. És a Százados felkiáltott: „Valóban Isten fia volt!” Azóta a jelek, csodák, tanúságtételek legtöbbször elmaradnak. Az idén nem volt semmi. Csak ez a valószínűtlenül óriás telehold az Arno fölött. A Kozmosz részvéte a Megváltás gyászszertartásában azért minden húsvétkor érezhető. Most is.

Ma az éjszaka megrövidül. Egy órával hamarébb van hajnal, hamarébb jön a Húsvét reggele. Rohanunk a Feltámadásba.

Faludi Ferenc Az Úr Jézushoz (részlet) 3. Ingyen Uram, te szerettél, Teremtettél, megszenteltél, Megváltottál engemet: 4. Ugy, én szivem szép szerelme! Az én lelkem gerjedelme Ingyen szeret tégedet.

Jobb lator, Dizmász - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza Dénes István)

Dsida Jenő: Valami eltörött (részlet) Senki se tudja, mit veszített, de a sétatéren, a híd alatt, az ágyban, a csókban, a zsebében valamit mindenki kutat. Valahol valami eltörött, valahol valami nincsen rendjén. …Künn a határban Kain zokog a holt Ábel fölött.

Noha a Szentírásban nincs nyoma annak, hogy Krisztus a sírbatételt követően leszállott volna az alvilágba, már a II. századi iratokban olvashatni erről, a IV. században pedig hittétellé vált, hogyan szabadította ki a Megváltó az Ótestamentum szentjeit a sátán karmaiból. A keresztények tana szerint mindazon igazaknak, akik Jézus földre lépése előtt haltak meg, a keresztény szentségek hián a pokolban kellett várniok az ő eljövetelére. Nikodémusz evangéliuma (V. század körül) leírja, hogy a pokol rézkapuja darabokra tört, és minden halottról lehullott a bilincs, amikor a dicsőség királya megjelent. A sátánt vasra verte, megáldotta Ádámot, a pátriárkákat, a prófétákat, mártírokat és ősatyákat, homlokukra rajzolván a kereszt jelét, majd kézen fogva kivezette őket a pokolból. Pontosabban a „pokol tornácáról” (latin limbus). Dante poklának külső szegélye ez, ahol erényes pogányok, az antikvitás költői, filozófusai és hősei lakoznak.
A jelenet a reneszánsz koráig szerepelt a passió-ciklusokban, de igazában az ortodox-keresztény művészetnek volt kedvelt témája (Anasztászisz). Az utóbbi Krisztust felhőn állva, mandorlában jelenítette meg, amint Ádámot és Évát kézen fogva emeli ki a pokol nyílásán, vagy sírjaikból. A pokol kapuszárnyai, illetve a sírok fedőlapjai felborulva, összetörve hevernek lábainál.

Pilinszky János: Ravensbrücki passió Kilép a többiek közűl, megáll a kockacsendben, mint vetitett kép hunyorog rabruha és fegyencfej. Félelmetesen maga van, a pórusait látni, mindene olyan óriás, mindene oly parányi. És nincs tovább. A többi már, a többi annyi volt csak, elfelejtett kiáltani mielőtt földre roskadt. Nagypénteki himnusz: Atyának bölcsessége isteni bizonság ELTE BTK – Gépeskönyv Tánczos Vilmos: Nagyhét Csíkszentdomokoson Ökotáj, 1997. 16–17. szám (regényrészlet)

Nagypéntek (Fotó: Németh Gábor Árpád) Jézus a kereszten - Prága, Károly híd (Fotó: Legeza Dénes István) Csoóri Sándor: Nagypénteki aggodalom Új Forrás, 2003. 7. szám (vers)

Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel. Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyáinknak halálokot kell siratni. Az Isten mára halasztotta halálát urunknak azért, hogy megszentelje halálának áldozatját annak érdemével, aki ma megholt érettünk. Amicsoda életet élt, és amicsoda halála volt, hiszem, hogy megmondották nékie: ma velem lész a paradicsomban. Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságoson reánk szállott. De ne azt a jó atyánkot sirassuk, mert őtet az Isten annyi szenvedési után a mennyei lakadalomban vitte, ahol a gyönyörűségnek és az örömnek pohárából itatja, hanem mi magunkot sirassuk, kik nagy árvaságra jutottunk. Ki sem lehet mondani, micsoda nagy sírás és keserűség vagyon itt miközöttünk még csak a legalábbvalón is. Ítéld el, ha lehet, micsoda állapotban írom ezt a levelet, de mivel tudom, hogy örömest kívánnád tudni, mint esett szegénynek halála, mind téntával, mind könyhullatásimmal leírom, ha szinte azáltal megszaporítom is keserűségemet.

Litván Golgota (Fotó: Konkoly-Thege György)

Pieta (Fülöp-szigetek) (Fotó: Konkoly-Thege György)

XVI. század eleji spanyol szobrász: Ecce homo A Pannonhalmi Főapátság gyűjteménye (szobor) XVII. századi német (?) szobrász: Kálvária-csoport (szobrok) A Pannonhalmi Főapátság gyűjteménye XVIII. századi magyarországi szobrász: Kereszt koponyával A Pannonhalmi Főapátság gyűjteménye

Nagypéntek - Párizs, Franciaország (Fotó: Legeza Dénes István) XVIII. századi német vagy osztrák festő: A kereszt felállítása A Pannonhalmi Főapátság gyűjteménye (festmény) XVIII. századi német vagy osztrák festő: Krisztus levétele a keresztről A Pannonhalmi Főapátság gyűjteménye (festmény)

Schaller István Krisztus a kereszten A Pannonhalmi Főapátság gyűjteménye (festmény) XVI. századi németalföldi festő: Krisztus a kereszten a Fájdalmas Anyával és Szent János evangélistával (festmény) A Pannonhalmi Főapátság gyűjteménye (antwerpeni?)