Mutassuk meg, hogy anyának lenni jó!

   

Kamaszlány koromban mesélte egy asszony, hogy mikor a harmadik gyermekével várandós lett, sokat gondolkodott, hogy vállalják-e, mert a másik két gyerek még óvodás ill. kisiskolás volt, nagyon igénybe vették őt. Aztán úgy döntött, hogy ahol ketten elférnek, ott a harmadiknak is jut hely, majd lesz valahogy. Egy nap sétált az utcán, és meglátott egy anyukát három gyerekkel. Az anyuka egyik kezében szatyrok, a másikban babakocsi, a „harmadikkal” próbálta összeszedni a két nagyobb gyereket, ideges és kimerült volt. Akkor ez az asszony megrémült, hogy Úristen, ő is erre a sorsa fog jutni? És úgy döntött, mégsem vállalják a harmadik gyereket. Emlékszem, hogy megdöbbentem, hogy akár ennyin is múlhat egy élet? Akkor elhatároztam, hogy ha nekem gyerekem lesz, én mindig úgy fogok viselkedni, kinézni, hogy ne riasszak el senkit a gyerekvállalástól, sőt, ha lehet, kedvet kapjon hozzá

Pár éve készült egy felmérés arról, hogy mi az oka annak, hogy a magyar nők átlagosan 2,… (bocsánat, nem emlékszem pontosan) gyereket akarnak, majd ebből végül csak 1,… valósul meg. Tehát nem első sorban a gyermekvállalási kedvvel van gond, hanem „menet közben” történik valami. Első helyen szerepeltek az anyagiak, kevés a GYES, vissza kell menni dolgozni, nem marad idő a második és többedik gyerekre. Rögtön utána következett, hogy kevés a külső segítség, túl nagy teher nehezedik az édesanyára. Az édesapa sokat dolgozik, a nagyszülők pedig ilyen magas nyugdíjkorhatár mellett sokszor még szintén aktívan dolgoznak. Vagy sokszor messze laknak, nem tudnak napi szinten segíteni. Alkalmazni valakit, aki a háztartásban segít, nem divat, sőt, inkább megszólják azt ,aki „bejárónőt” tart. Pedig nem bűn az, ha segítséget kér valaki.

A szociológusok levonták a következtetést: a régi, többgenerációs családmodell felbomlása miatt vannak az anyukák ilyen nehéz helyzetben. Nagyon okosak, bár arról is lehetne beszélgetni, hogy az milyen „jó” volt, de arról majd máskor. Mi a megoldás? A GYES nem lesz több, a nagymamák mire elérik a nyugdíjkorhatárt olyan öregek és fáradtak, hogy nem sokat tudnak segíteni.

Szerintem csak mi, Édesanyák tudunk egymásnak segíteni. Akinek nincs gyereke, az csak tőlünk tudhatja, milyen egy gyerek, milyen a várandósság, a szülés. Mutassuk meg nekik, hogy JÓ! Ne panaszkodjunk feleslegesen, ne hajtogassuk, hogy milyen kialvatlanok vagyunk, milyen borzalmas a szülés. A mi nehézségeinket ez nem oldja meg, a másiknak, aki mindezt hallgatja, viszont lehet, hogy egy életre elveszi a kedvét a szüléstől. Ne mondogassuk, hogy „majd megtudod, ha neked is lesz gyereked!”, mert majd úgyis megtudja, amit meg kell tudnia, nem kell előre ijesztgetni. Nem azt mondom, hogy rózsaszín ködbe kell burkolni az egészet, mert az se jó, de igyekezzünk pozitív képet sugározni.

Még ennél is fontosabb a segítségnyújtás. Próbáljunk mi anyukák összefogni, és egymásnak segíteni. Hogy könnyebb legyen, és mi is, és a még gyermektelenek is lássák, hogy a gyereknevelés alapvetően jó dolog. Találkozzunk egymásnál, főzzünk együtt, takaríthatunk is együtt. Aki szeret fodrászhoz, kozmetikushoz járni, de a gyermek születése óta nem jutott el, fogjon össze 1-2 másik anyukával, és hívjanak házhoz fodrászt, kozmetikust. Amíg az egyik anyuka haját vágják, a többi játszik a gyerekével. Talán a fodrásznak is épp kisbabája van, és örül egy kis munkának? …

Újra és újra mutassuk meg magunknak, és a környezetünknek, hogy anyának lenni jó dolog, és bíztassuk a barátainkat, akiknek még nincs gyermeke, hogy ne várjanak az államra, a munkáltatóra, akármire, hogy majd segít. Vágjanak bele bátran, mert a család a legjobb „befektetés” az életben