Sokan kopaszodnak mostanában a rengeteg fejvakarástól, amire Ferenc pápa kijelentései miatt vetemednek. A pápa a krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról hazafelé menet a legnyíltabban feltett kérdésre, miszerint miért is nem emlegeti az iszlámot a terrorizmus vonatkozásában, azt felelte, hogy azért, mert sok a bűncselekményeket elkövető rossz katolikus is, minden vallásnak megvannak a maga fundamentalistái, s az iszlám nem okolható a nevében elkövetett terrorizmusért, aminek leginkább a személytelen gazdaság és a szegénység az oka. Szilvay Gergelynek a Mandineren megjelent véleményéből közlünk részleteket.

Az alábbiakban arról lesz szó, vajon kerülhetnek-e konfliktusba egyetemes értékek a politikai szükségszerűséggel; hogy a hajthatatlan szent vagy a gyakorlatias realista-e a felelősségteljesebb; és hogy vajon maga Ferenc pápa egy naiv szent vagy egy ravasz diplomata-e inkább.

Az iszlám nevében elkövetett terrorizmussal kapcsolatban Ron Dreher fogalmaz igen találóan az American Conservative hasábjain: a mindennapi bűncselekményeket elkövető keresztényeket azért tévedés párhuzamba állítani az iszlámra hivatkozó terroristákkal, mert a mindennapi bűncselekmények az emberi természetből fakadnak. Következésképpen a világ minden társadalmában előfordulnak. A legjobb, legtökéletesebb szentjelölt sem hibátlan.

Ron Dreher hozzáteszi: egy pápától meglepő, ha a terrorizmus kapcsán nem akarja meglátni a vallási indíttatást, és mindenképp anyagi okokra akarja azt visszavezetni, miközben szegények tömegei bírnak meglenni hasonlóan erőszakos fellépés nélkül a világban. Végül úgy sóhajt fel: „Nem tudom eldönteni, melyik a nyugtalanítóbb: ha a pápa tényleg nem látja, miben téved, vagy ha csak diplomáciai okokból mondja azt, amit mond.”

Nem jött be az egyszerűség

És ez a mondat az egyik legsúlyosabb dilemmát veti fel a kereszténységgel kapcsolatban. Nagyanyám jegyezte meg a minap: ha azzal a naiv jósággal próbálnánk meg irányítani a világot, ami a pápa szavaiból árad, nem sokáig maradna meg az emberiség. Cinikus kiábrándultság vagy derűs életbölcsesség ez? Lehetne akármelyik is, vérmérséklettől függően. Mindenesetre naponta jelennek meg az újabb és újabb cikkek szerte a világban, amelyek azt a kérdést teszik fel: mi a baj Ferenc pápával, mit gondoljunk a pápa szavairól?

Ha csak a kommunikációs stílust veszem, annyi biztosan elmondható, hogy baj van azzal a pápával, akinek minden szavát magyarázni kell. Azokat a szavait ráadásul, amelyeket éppen egyszerűnek és közérthetőnek szánt − hogy ne kelljen azokat magyarázni, mint elődei esetleg túl akadémikus és körültekintő megszólalásait. Mégse normális, hogy a pápa elejt egy félmondatot, aztán a váratlan félreértelmezés-cunamit a vatikáni sajtóiroda meg mindenféle önjelölt publicista próbálja rendbe tenni. Sok lesz az állandó verbális takarításból. Az egyszerűsítés-projekt tehát nem jött be.

Diplomácia és örök értékek

Legutóbb itthon egy jezsuita szerzetes indított a Facebookon egyfajta „segédletet”azoknak, akik nem értik a pápát. Mint írja: „A pápa spirituális vezető. A politikai, a gazdasági, a törvényi, a hadászati keretek átalakítása nem az ő feladata. Az ő felelőssége a helyes spirituális válaszra serkenteni, a maga részéről ezt megadni. A többi szereptévesztés”.

Egyre többen vannak azért, akik a pápa tetteit és megnyilatkozásait inkább a nyugati progresszív elitek felé való megfelelési kényszerként, vagyis ravasz egyházi diplomáciaként értelmezik. Mintha Ferenc és a mögötte állók ettől remélnék, hogy visszafogadtatnak a szalonokba és újra megtelnek a templomok (tévednek). A verbális diplomácia nem ördögtől való dolog, de talán nem a Ferenc-féle iskola a legjobb alkalmazása.

A pápaság mindig is mestere volt annak, hogy az általa vallott, örök és egyetemes erkölcsi értékek mellett hajthatatlanul kiálljon és azokat ügyes diplomáciával képviselje. Néha azonban becsúsztak hibák, hiszen a pápai diplomáciát is emberek csinálják. Az Ostpolitik például egyértelműen zsákutca volt. És Ferencnél is az Ostpolitik túlságosan hippi hozzáállását vélem felfedezni.

Lehet-e kritizálni a pápa szavait, a Vatikán lépéseit? Az egyházpolitikát minden bizonnyal lehet. A pápa szavait is. Egyszer egy konferencián – írja George Weigel, II. János Pál életrajzírója – egy katolikus filozófus megjegyezte: ha a pápa azt mondaná, kettő meg kettő az öt, ő hinne neki. Azonban egy másik katolikus filozófus azzal válaszolt neki: „Ha a pápa kijelentené, hogy kettő meg kettő az öt, nyilvánosan azt mondanám: talán félreértettem Őszentségét. Magamban ugyanakkor imádkoznék, hogy jöjjön meg a józan esze.”