Japánban Xavéri Szent Ferenc kezdte el a missziót a 16. század első felében. A halálát követő évtizedekben már mintegy 250 ezer lelket számláló katolikus közösség élt az országban Nagaszaki központtal. Tojotomi Hidejosi hadúr és császári főminiszter, aki korábban elnéző volt a keresztényekkel szemben, a kudarcba fulladt koreai háború miatt ellenük fordult. A jezsuitákat kiutasította az országból, néhányan azonban maradtak, és folytatták a térítést. 1593-ban pedig ferencesek érkeztek Japánba a Fülöp-szigetekről, Manilából. A tilalom ellenére nyíltan hirdették az evangéliumot, sőt, két konventet és kórházakat is alapítottak. Hideyosi 1596 decemberében elfogatta a ferenceseket, s velük együtt három jezsuitát, valamint tizenöt japán hívőt, akik a ferences harmadrend tagjai voltak.

Miután megkínozták és megcsonkították a huszonnégy rabot (bal fülüket levágták), kereszthalálra ítélték őket. Ezt követően kocsira kötözve körülhurcolták őket Meakóban, majd elindították őket Nagaszaki felé. Mintegy ezer kilométert kellett megtenniük gyalog. Az volt az uralkodó szándéka, hogy amerre csak elhalad a menet, elrettentsék a keresztényeket a hitüktől. Ám éppen az ellenkezője történt: a vértanúságra kiválasztottak mindenütt erőt öntöttek a hívekbe, azok pedig különféle módokon szolgálatukra voltak. E szolgáló keresztények közül ketten csatlakoztak is a rabok menetéhez, hogy mellettük lehessenek, ezért a parancsnok őket is halálra ítélte.

A kivégzésre február 5-én került sor Nagaszakiban, a Tatejama-dombon. Az áldozatok a Te Deumot énekelve készültek a halálra, és a keresztről buzdították a hívőket. A vértanúk között lévő gyermekek a Laudate pueri Dominum (Dicsérjétek, gyermekek, az Urat) kezdetű zsoltárt énekelték. A keresztrefeszítés után lándzsaszúrással ölték meg a vértanúkat.

A kivégzésről szemtanúk beszámolói is fennmaradtak. Eszerint a vértanúk közül hatan spanyol származású ferencesek voltak: Aguierrei Márton (rendi nevén: A mennybemenetelről nevezett Márton), Blanco Ferenc, Blázquez Péter Battista, De Las Casas Fülöp, San Michelei Ferenc és Garcia González.

A huszonhat vértanú között három japán jezsuitát is találunk:

Miki Pál Kiotóban született 1556-ban. Ötéves korában keresztelték meg, húszévesen kérte felvételét a jezsuita rendbe. Nagy hatása volt tanításának, mivel jól ismerte a buddhizmust, és tudott vitatkozni a buddhista papokkal. Ogantino helyettes tartományfőnököt elkísérte prédikáló útjaira, s nem sokkal később ő maga lett Japán leghíresebb szónoka. 1596. december 26-án tartóztatták le két novíciustársával, Kisai Jakabbal és Szoan Jánossal együtt. Még a kereszten is térített.

Kisai Jakab 1533-ban született pogány szülőktől. Tizenhat éves koráig egy buddhista pap nevelte. Később megkeresztelkedett és megházasodott. Egy fiuk született, de miután felesége visszatért ősei vallására, Jakab elvált tőle, és a gyermeket keresztényekre bízta, hogy a hitben neveljék. Ő maga Oszakában jelentkezett a jezsuitáknál, akik látva műveltségét hamarosan hitoktatással bízták meg. A ferencesekkel és két másik novíciustársával együtt börtönözték be. A kivégzés előtti éjszakán a velük lévő jezsuita páter kezébe tette le szerzetesi fogadalmát.

Gotói Szoan János 1578-ban született keresztény családban. Amikor szülőföldjén üldözés támadt, a család áttelepült Nagaszakiba, ahol akkor még békében éltek a keresztények. Tizenöt évesen kérte fölvételét a jezsuiták közé, akik hitoktatással bízták meg, és Marecon Péter mellé adták segítségül. Oszakában tanított, majd a próbaidő elteltével Miki Pállal és Kisai Jakabbal kezdte meg a novíciátust. Együtt nyerték el a vértanúságot is.

A keresztre feszítettek között volt még tizenhét japán vértanú, akik a ferenceseket segítették különböző szolgálatokkal: Duiszko Gábriel és Garasuma Leó hitoktatók; Ibarki Pál, a ferences harmadrend tagja, a külföldi misszionáriusok tolmácsa; Idauki Tamás; Kionia János; Kozaki Mihály és tizenöt éves fia, Tamás; a tizenegy éves Lajos Garasuma Leó, Ibarki Pál unokaöccse; Mátyás, aki önként jelentkezett Meakóban, amikor hét ferencest akartak letartóztatni, és csak hatot találtak – ő lett a hetedik; Meakói Bonaventura, a ferences harmadrend tagja, hitoktató; Meakói Ferenc orvos; a tizenhárom éves Antal, aki önként maradt a ferencesekkel egészen a kereszthalálig; Szakkakibara Joachim, a ferencesek kórházának gondnoka, a ferences harmadrend tagja; Szuzuki Pál hitoktató és betegápoló; Takeya Cosimo tolmács, építész, hitoktató; Fahelante Ferenc és Sukejiro Péter, akik a Nagaszaki felé vezető úton szolgálták a huszonnégy halálraítélt keresztényt, majd vértanúk lettek velük együtt.

Miki Pál és társai lettek a Távol-Kelet első kanonizált szentjei. VIII. Orbán 1627. szeptember 14-én boldoggá, IX. Piusz 1862. június 8-án szentté avatta őket. Nagaszakiban emlékmű és múzeum őrzi emléküket. Vértanúságuk napja február 5., azonban Szent Ágota ünnepe miatt a következő napon, február 6-án ünnepeljük őket.

Istenünk, szentjeid erőssége, te vértanúidat, Miki Szent Pált és társait kereszthaláluk által hívtad meg az örök életre. Közbenjárásukra erősíts meg minket, hogy hitünk megvallásában mindhalálig kitartsunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Adoremus

Magyar Kurír
(bh)