Az egyházi év kezdetén mindig csodálatosan szép és ösztönző az adventi
koszorú készítése és a gyertyagyújtás szertartása. Maga a koszorú is
figyelmeztető számunkra. A koszorú örökzöld fenyőlevelei Jézus halált
legyőző örök szeretetére emlékeztetnek. Az egymás után fellobbanó
gyertyák növekvő fénye jelzi, hogy karácsonyhoz közeledve múlik a bűn
sötétsége és növekszik a fény. Karácsonykor maga a Fény, Jézus Krisztus
jön közénk. S a lila szalag, mellyel átkötjük a koszorút, bűnbánatra,
megtérésre buzdít. Ugyanis az ember magára maradva csak a bűnnel tudja
eljegyezni életét. Isten kegyelmével azonban a bűnből is fel tud
emelkedni, és Krisztushoz kapcsolódva Isten akarata szerint tud élni.
Sőt, éppen az Isten akaratának a sóvárgása képesíti az embert arra, hogy
szolgálatot vállaljon, és küldetésben járjon az emberek között.
A
Biblia legvégén, a Jelenések könyvének utolsó előtti mondatában feltör a
szívből fakadó kérés, maranatha: jöjj el, Uram Jézus. A valamiképp már
Istenre talált és ezért Istent még inkább kereső ember kívánsága ez. Az
advent szó a maranatha latin megfelelője. Az egyház nyelvén Úr-jövetet
jelent. Az Úr: a názáreti Jézus Krisztus, akiben Isten úgy szerette a
világot, hogy egyszülött Fiaként adta Őt nekünk, hogy mindaz, aki benne
hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Így advent értelme nemcsak
az, hogy felidézzük emlékezetünkben a Megváltó születése előtti
időszakot, az emberiség vágyát az Üdvözítő után és az Ószövetséget. Az
advent számunkra valóságos várakozás és előkészület az Úr érkezésére.
Miért?
Talán nem jött még el valóságosan az Úr? Miféle eljövetelről beszél az
adventi időszak? És miért kezdődik újra minden évben az előkészület?
Mikor jön el az Úr? Az adventi liturgiában, a mai olvasmányok
válaszolnak ezekre a kérdésekre, amikor az Úr három eljöveteléről
beszélnek.
Jézus Krisztus első eljövetele, a történelmi, a 2013 évvel ezelőtti, az ő
test szerinti születése: az, hogy közénk született, vállalta emberi
mivoltunkat, mai szóval: szolidáris lett velünk. Ezzel lehetővé tette
számunkra, hogy megszabaduljunk vétkeink nyomasztó terhétől. Ezt az
eljövetelt, ezt a „végső időt” várta a választott nép, ezt hirdették a
próféták. Ennek a messiási időnek volt nagy hírnöke Izajás próféta is, a
mai első olvasmány szerzője. S Karácsony ennek az Úrjövetnek, vagyis
Jézus test szerinti születésének az ünnepe.
Másodszor jön el az Úr minden hivő emberhez egyénileg, az ő
kegyelmeivel, amikor megjelenik a személyes hitben, a hit szerinti
keresztény életben és a szentségek vételében: szentgyónásban,
szentáldozásban. Ez az eljövetel tulajdonképpen egy egész életen át
tart, tökéletesedik, amikor egyre jobban „magunkra öltjük Urunkat, Jézus
Krisztust – Pál apostol szerint –, hogy ne a bűnös vágyak szerint
cselekedjünk”(Róm 13,11…). Ez az eljövetel személyes találkozások
sorozata Jézus Krisztussal az egyházban, az egyháztanításaiban,
szentségeiben és embertestvéreinkben. Ezeknek a találkozásoknak a
betetéződése lesz az üdvösség, amikor örökre együtt leszünk Urunkkal és
részesülünk dicsőségében.
Harmadszor jön el az Úr – evangéliumi ígérete szerint – a világ végén, a
közösségi, az utolsó ítéletre. Ez az eljövetel az emberiség
üdvtörténetének a befejezését, az új ég és új föld születését jelenti.
Jézus Krisztus világvégi eljövetelének jele és záloga az egyház, amely
mint Noé bárkája – amire utal az evangéliumi szakasz –, összegyűjti és
megmenti Isten népét.
Az Úr első eljövetele már megtörtént 2013
évvel ezelőtt. Hogy a harmadik eljövetel mikor lesz pontosan, senki sem
tudja a földön: „mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is
gondoljátok”- mondja az evangélista (Mt 24,44). Azt azonban tudjuk, hogy
a harmadik eljövetelre a második készít fel. Csak vegyük észre az
Eljövendőt, halljuk meg kopogtatását és engedjük be életünkbe: az ima, a
Biblia olvasása, a szentségekhez való járulással, akár a napi
szentmiseáldozaton való részvétellel különösen most az adventi időben,
illetve a felebaráti szeretet gyakorlása, a jótettek által.
Mi tehát a feladatunk? E kérdésünkre maga Jézus adja meg a választ a mai
evangéliumi szakaszban: „virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely
napon jön el a ti Uratok”. Így advent a virrasztás, a várakozás ideje.
Igaz a mai ember számára különösen is nehéz várni. Szeretne mindent
azonnal megkapni. Pedig sokszor milyen fontos az előkészület. A Kis
Hercegnek mondja a róka: ha tudom, hogy délután 3-kor érkezel, már 2-kor
elkezdem készíteni a szívemet a találkozásra.
Pilinszky János,
katolikus írónknak, van egy nagyon szép adventi gondolata, amit érdemes
magunkévá tenni: „Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a
gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a
miénk". Gyerme
Ha a gyermek örömteli izgalmával kezdjük el
készülődésünket Karácsony ünnepére. Ha mi is annyira vágyakozunk az Úr
Jézus után, mint a kisgyerek távollévő szüleinek hazatértére, akkor
egészen biztos, el fog jönni, be fog lépni az életünkbe, hogy azt
átalakítsa és irányítsa a boldogulás, az üdvösség útján. Ne feledjük,
amilyen az adventünk, az adventi készülődésünk, várakozásunk, olyan lesz
majd a karácsonyunk is.
kkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen:
az első hóesésre. És várakozásunk ettől még semmivel sem volt kisebb,
erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni,
hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a mienk… Az a gyerek,
aki az első hóesésre vár, - jól várakozik, s már várakozása felér egy
hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon
van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé, szabad és mentes a
birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig
jól várakozik, az időből éppen azt váltja meg, ami a leggépiesebb és
legelviselhetetlenebb: hetek, órák, percek kattogó szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely
szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, mint amire vár.”
(Szög és olaj 371)
Bejegyezte:
Szilveszter Barát
dátum:
0:30vasárnap, december 01, 2013
Kommentáld!