Mária

László László

Igent mondott. Felnevelte. Elengedte. Megsiratta. De tudta, hogy fia miért halt meg, s nem kételkedett egy percig sem a feltámadásban. Ott volt a zárt ajtók mögött. A legnehezebb percekben. Örült, aggódott, sírt, s tudott bízni. Mint bármely anya. Hányszor megfeledkeztek a történelem folyamán, s megfeledkeznek ma is Mária emberi vonásairól. Ilyenkor vált Mária, akaratlanul, megosztóvá. Egyesek nagyon távolinak érzik, úgy gondolják, hogy messze áll tőlük a Mária-tisztelet. Nem tudják felfogni, elfogadni, miként lehet egy földi lényt ilyen kiváló tiszteletben részesíteni. Szkeptikusan nézik a Mária-zarándoklatok sokaságát, számolják sokféleségüket, elítélik a vakbuzgó áhítatot. Mások meg irigykedve nézik, mitől van olyan nagy boldogság azok arcán, akik megjárták a nagy zarándokhelyeket, mitől számolnak be olyan buzgón lelki kincseikről. Számolják, „hány Mária-ünnep van a naptárban”, s nem értik, hogy miért. Mások pedig csodás közbenjárásról, gyógyulásokról beszélnek. Máriát mint legfőbb szószólójukat emlegetik. Hisznek közbenjárásában, s erről gyakorta be is számolnak. És van ezen túl más tábor is? Kevés azoknak a száma, akik közvetíteni próbálnak. Még egyháziak körében is. Azok közt, akiknek különös módon ezt kellene tenniük.

De miért is? Mária által Jézushoz közelebb juthatunk. De csak a kiválasztottaknak adatik ez meg? Akik magukkal hozzák a családból a Mária-tiszteletet, vagy esélyük volt megismerni kultuszát? Több oka is van annak, hogy sokszor nem sikerül másokat közelebb vinni Máriához. Kiegyensúlyozott, „egészséges” tisztelőkre van szükség ehhez. Olyanokra, akik nem feledkeznek meg arról, hogy Mária ember volt, anya, bűn nélküli, s ez a bűnnélküliség Isten kiváltsága volt. Mennyire visszataszító, amikor egy-egy ember életét, mindennapjait, minden cselekedetét, gondolatát csak a Mária-tisztelet hatja át: mert hol marad ilyenkor Isten? Mintha teljesen kimaradna Isten egy-egy ember életéből, s csak egy lenne a fontos: a Mária-tisztelet. Lehet Nagyboldogasszony vagy rózsafüzér királynője, számára mindegy. Mindig ugyanúgy viszonyul minden ünnephez. S az embertársak a képből teljesen kikerülnek. Mindig keserű érzéssel maradtam, amikor ilyen emberekkel találkoztam. Mert a keresztény: jel. A másik számára. Csodálkozunk, ha ilyen jelek láttán a keresők sarkon fordulnak, s továbbállnak? Az egyház a helyes Mária-tiszteletet szorgalmazta és szorgalmazza. A máriás lelkületet… Nemcsak pápák, szentek, hanem az „egyszerű, józan katolikus” viszonyulása is példaadó lehetne. Sokáig kerestem a választ... A katolikus liturgikus naptárban három földi születésnapot ünneplünk, s nem egy a Mária-ünnepünk. Mégis hol van a határ a helyes tisztelet terén, annak tudatában, hogy tiszteletünk hitvallás? Annak a megvallása, hogy szükség van ma is máriákra. Szükség van olyan emberekre, akik vállalják az igazi keresztény értékeket: mernek igazából anyák lenni, hinni, bizakodni, sírni, nevetni, lenni. Úgy máriásan, ahogy ő tette fia mellett. Ami a legfontosabb, az az igen! Életadó igen! Naponta! Úgy, amint Mária tette. Hisz ő volt az, aki igent mondott a mi megváltásunk lehetőségére. A mi megváltásunk lehetősége: életünk lehetősége. Ezért tiszteljük őt, ezért kell tisztelnünk, s ezért fordulhatunk hozzá. Pedig hányszor nem ezt látjuk…

Kerestem, keresem: mit lehet mondani a keresőknek? Miért a tisztelet? Miért a csodálat Mária iránt? Más adta meg rá az egyik legszebb, legelevenebb, ma is bennem élő képet, amikor azt kérdezte: „Voltál már képgalériában, kiállításon?” „Persze!” Sokan voltunk, csodáltuk a műalkotások komplexitását, gyönyörét, elbűvölő színkavalkádját vagy egyszerű vonalrajzait. „Ha őszinte csodálattal szemlélünk egy alkotást, keressük az alkalmat, hogy szemlélhessük, akkor azzal bántanánk a művészt?” Nem lenne furcsa az a művész, aki ott áll festménye előtt, s folyton azt hangoztatja: „Engem nézzetek! Engem nézzetek!” S nem azt, amit festett? Mennyivel furább lenne ez az alkotónál! Mária nem egy statikus alkotás, hanem egy igent mondó élet, aki hitt abban, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Aki mert Istenre hagyatkozni. Aki megmutatta: Jézus-hordozókként lehetünk igazi követői!