A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA LOURDES-I MEGJELENÉSE
(február 11.)

Az egyik napon, amikor két leánnyal a Gave folyó partjára mentem ki rőzsét gyűjteni, valami szélzúgást hallottam. A rét felé fordultam, de a fákat egy cseppet sem láttam hajlongani. Ekkor fölemeltem fejemet, és észrevettem a barlangot. Megláttam ott a fehér ruhába öltözött Úrnőt. Tündöklő fehér ruha volt rajta, és kék öv a derekán, mindkét lábán világossárga rózsa, olyan színű volt, mint az olvasója.
Láttára megdörzsöltem a szememet, mert azt hittem, hogy káprázik; kezemet pedig ruhám zsebébe dugtam, és megfogtam az olvasómat. Keresztet is akartam vetni, de nem tudtam a kezemet felemelni, mert lehanyatlott. Amikor pedig az az Úrnő keresztet vetett, bár remegett a kezem, megpróbáltam én is, és végre sikerült. Rögtön elkezdtem imádkozni a szentolvasót, maga az Úrnő is pergette olvasója szemeit, ajka azonban nem mozgott. Mire befejeztem a szentolvasót, a látomás rögtön eltűnt.
Megkérdeztem erre a két leányt, hogy láttak-e valamit. Azt mondták: semmit. Sőt még ők kérdeztek engem: „Milyen titkot tudsz mondani számunkra?” Közöltem velük, hogy láttam a fehér ruhás Úrnőt, azonban nem tudom, kicsoda ő. De figyelmeztettem őket, hogy erről hallgassanak. Erre meg ők figyelmeztettek engem, hogy ide ne jöjjek többé. Ebbe viszont én nem egyeztem bele. Újra eljöttem tehát vasárnap, hiszen erre belső indítást éreztem.
Az Úrnő csak a harmadik alkalommal szólt hozzám, és megkérdezte, hajlandó lennék-e tizenöt napon át kijönni ide hozzá. Azt feleltem, hogy igen. De hozzátette még, hogy biztatnom kell a papokat, hogy építtessenek fel ott egy kápolnát. Aztán megparancsolta, hogy igyam a forrásból. Mivel nem láttam ott semmi forrást, elindultam a Gave folyóhoz. Ő azonban jelezte, hogy nem a folyóról beszélt, és ujjával a forrásra mutatott. Amikor pedig arra a helyre mentem, ott csak sárral kevert kis vizet találtam. Kezemmel semmit nem tudtam meríteni belőle, azért kaparni kezdtem, és végre kevés vizet bírtam meríteni a markommal. Háromszor kimertem, és a negyedik alkalommal már inni is tudtam belőle. Ezután megszűnt a látomás, és én hazamentem.
Tizenöt napon át pedig visszamentem oda, és az Úrnő egy hétfő és egy péntek kivételével mindennap megjelent nekem ugyanazt parancsolva, hogy figyelmeztessem a papokat ott egy kápolna felépítésére, és kérte, hogy menjek a forráshoz megmosdani, és imádkozzam a bűnösök megtéréséért. Többször kérdeztem ugyan kiléte felől, de ő csak szelíden mosolygott. Végül is karját felemelve és szemével az égre tekintve megmondta nekem, hogy ő a Szeplőtelen Fogantatás.
E tizenöt nap alatt három titkot is közölt velem, de megtiltotta, hogy ezeket bárkinek is eláruljam. Én pedig ezeket mindeddig hűségesen megőriztem.