Amikor az édesapa vagy a legidősebb testvér imát is mondott a karácsonyfa alatt, megköszönte Jézusnak az évet, bocsánatot kért minden hibáért és kérte a segítségét a következő esztendőre. Ilyenkor volt itt az ideje annak, hogy az ünnep fényében nézzünk előre és keressük a helyes utat, további életünk irányát. Mint a napkeleti bölcsek, akik egyszer meglátták a csillagot, és elindultak, hogy megkeressék a megváltót.

Botorkálva, régi önzések és szenvedélyek útjain tévelyegve, de valahogyan mégis megindultak a népek ennek a csillagnak a nyomában itt, Európában is, amikor ezer évvel ezelőtt vagy még régebben megismerkedtek a kereszténységgel. Nem volt könnyű feladat rászokni a család és a tulajdon tiszteletére, a mezőgazdasági munkára, arra a közösségi életre, amelyet az európai kultúra lehetővé tett és megkívánt. De mindebből az évszázadok során kialakultak földrészünkön a nemzetek, amelyeknek saját nyelve, kultúrája, történelmi emlékezete, országot alapító és megszervező tudása van. És nem vált mindenki egyformává, mert a kereszténység nem elszürkítette, hanem inkább ihlető erőként kibontakoztatta az egyes népek sajátosságait. 

Hosszú ideig az volt a kérdés, hogyan lehet a hit fényében szemlélt igaz és becsületes emberi élet követelményeit a közösség szintjén is érvényesíteni, hogyan lehet jogot építeni az erkölcsi értékek világára. De újra és újra kérdés lett az is, hogy egy-egy bonyolult helyzetben mi az erkölcsileg helyes. Nemcsak a valóság, de a szellem buktatóit is újra meg újra meg kellett haladni. Vallattuk és vallatjuk az evangéliumi üzenetet, Jézus kifejezett tanításait és az egyház hagyományát, de a törvény formájába nem öntött prófétai cselekedeteket és jézusi példabeszédeket is arról, hogy mi a helyes emberi cselekvés mintája és zsinórmértéke. Újra és újra felidézzük a főparancsot: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből, felebarátodat pedig mint önmagadat”. 

De nem túl általános, nem túl távoli mindez? Már a felvilágosodás korában is sokan tudni vélték, hogy mit kell, mit kellene az igazi, „hasznos” vallásnak tanítania. Német nyelvterületen még imakönyveket is adtak ki ilyen politikailag korrekt imádságoknak a szövegével. Finom bőrkötésű, ezüstveretes, csatos imakönyveket. Ezek legtöbbje mindmáig szép tiszta állapotban maradt fenn: nemigen használták őket. Mert hát az olyan vallás, amit a magunk belátása és a magunk igényei szerint alakítunk ki, nem sok erőt ad hozzá a hétköznapi józan ész törekvéseihez. Szinte Münchhausen báró meséje jut eszünkbe, aki a saját hajánál fogva igyekezett kihúzni magát a mocsárból. 

De a keresztény hit válasza nem puszta emberi okoskodás, a betlehemi gyermek születésével maga Isten vállal közösséget az emberiséggel. Az evangélium üzenete ezért igazi világosság. Világítótoronyként mutatja a legfőbb irányt, de fáklyaként előttünk jár a mindennapok ösvényein is és segít, hogy a következő lépést helyes irányban tegyük meg. Nemcsak elméletben keressük az eligazodást bonyolult világunkban, mert a Teremtő és Megváltó itt járja velünk az utat, ő maga vezet minket és maga gondoskodik rólunk.

Mennyire rászorulunk erre a segítségre! Egyre inkább kirajzolódik egy olyan világ képe, ahol már nem az a kérdés, hogy a helyesen felismert erkölcs támogassa-e a jól megalkotott jogszabályok követését, hanem inkább az, hogy lehet-e az ember társadalmi viselkedését jog és erkölcs nélkül, a tudatos és szabad emberi választás megkerülésével is irányítani. A gazdaság folyamatai sokszor mintha elveszítették volna kapcsolatukat az emberek tényleges életével, mintha valamilyen matematikai képlet vezérelné őket. Mintha ezeknek a tényezőknek a hatása lenne környezetünknek, a teremtett világnak a rombolása is. Mintha az egyre több termelés és az egyre több eladás mítosza uralná a „fejlődés” fogalmát. Ezért merülhetett fel joggal a „fenntartható fejlődés” igénye is, hogy élhető világot hagyjunk a következő nemzedékekre. 

De a természettudományok, különösen a genetika, az orvostudomány, az információtechnológia vagy akár a mesterséges intelligencia kutatása olyan lehetőségeket nyitnak meg, amelyekkel jog és erkölcs csak nagy késéssel tud szembenézni. Lehet genetikai beavatkozással akár örökletes betegségeket is megelőzni, de egy-egy beavatkozás nagyon sok más tényezőt is befolyásol, amiről még igen keveset tudunk. Felmerül az emberi lény kívánt tulajdonságainak megtervezése is. És reális közelségbe kerül bizonyos képességek alig elképzelhető felfokozása is. Sokan már azt kérdezik, kettészakad-e az emberi faj a mesterségesen előállított szuperképességűekre és a többiekre. Ugyancsak hatalmas távlatok nyílnak meg az informatikai eszközök és a emberi szervezet összekapcsolása területén. Olyan fogalmak újragondolása kezdődött meg, mint az egészség vagy az egyéni élet. Fölmerült az agytartalom külső eszközre való exportálása és az agyszkenner gondolata, sőt részben talán már a lehetősége is. A nagyon jól felépített mesterséges intelligencia és az emberi személy közötti határok is kérdéseket vetnek fel. Az egészség fogalmába pedig kezdtek beleérteni a második világháború után már olyan tényezőket is, mint a szűkebb és tágabb társadalmi környezettel való harmónia és a jó közérzet. Egyesek gondolkodásában az egészség már a tökéletes földi boldogság szinonimája lett. Mindezek és ezer más eredmény arra is utal, hogy a természettudományok és a technika haladását az erkölcsi értékelés és a jogi szabályozás már aligha tudja követni. Ezek nélkül viszont ez a folyamat kicsúszik az egyéni felelősség és a társadalom minden ellenőrzése alól. Ez pedig rendkívüli veszélyeket idézhet fel. Ezért beszélnek egyesek „fenntartható fejlődésről” már a természettudomány területén is. 

Tanúi vagyunk annak, hogy a világ tömegtájékoztatása, a világháló működése nemcsak az informá­ciók forgalmában, de tartalmában is túlnő az államok és a jogi szabályozás keretein, de magáncégek kezdenek foglalkozni űrhajózással is, és jellemzője korunknak az egyetlen állam által sem hivatalosan kibocsátott, de az interneten mégis működő virtuális pénz, a bit­coin megjelenése. Ezeken a területeken is az életünk számára konstruktív és fenntartható fejlődés biztosítása jelenti a nagy kihívást. 

A Biblia első lapjain megrendülten olvassuk, hogy a Teremtő a földi élőlényeket az ember gondjaira bízta. Csakhogy túl nagy feladat volna minden összefüggé­sében megismerni és értelemmel megragadni a teremtett világot. Hiszen emberi kategóriáinkkal valamilyen fogalmakban leírjuk a minket körülvevő univerzumot, de korról korra rádöbbenünk, hogy fogalmaink elégtelenek, és másképpen vagy másképpen is meg kell közelítenünk a dolgokat. Ilyen átalakulás korát éljük. Ennek a hatását érezzük, amikor sokan lemondanak a nagy összefüggések kutatásáról, mások csak egyetlen szakma szabályai mentén keresnek tovább, nagyon sokan pedig úgy gondolják, hogy nem is érdemes foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, hanem inkább a pillanatnak kell élni. Talán hasonló átfogó szorongás ülte meg a lelkeket, amikor Vergilius megírta híres IV. Eclogáját, amelyből sugárzik a szorongás és a vágy, hogy meg kell születnie Valakinek, aki fordít a világ sorsán, aki eloszlatja a félelem homályát. Keresztényként jó hinni és tudni, hogy mi, emberek nem vagyunk egyedül. A rólunk való gondoskodást ugyanis maga a Mindenható vállalta. Ennek ünnepe a karácsony, ezt érezzük meg a betlehemi Gyermek jászla mellett. Mert ő az a világosság, aki minden embert megvilágít, és aki a világba jött.

Erdő Péter bíboros, prímás

Forrás: Magyar Hírlap

Fotó: Wikipedia

Magyar Kurír