Laudato si’ – IX. Az ökológiai válság gyökere: emberközpontúság Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy…!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.

A mai világ középpontja az ember kell, hogy legyen – mondják sokan. Ám azt látjuk, hogy az emberközpontúság örve alatt a technológia uralma valósult meg, amely mindent maga alá vet, a valóságot, magát az embert is (LS 115). E folyamat kihatása, hogy az ember önközpontú egyedként áll elénk, elvágva minden másra való vonatkozástól. Ennek gyakorlati hatása a környezetrombolás miatt érzett aggodalom hiánya, a természet belső rendjének, törvényeinek negligálása (LS 117).

„Ez a helyzet állandósult skizofréniát eredményez, amely a technológia magasztalásától (…) eljut egészen az emberi lény minden sajátos értékének tagadásához” (LS 118). Ha nem lesz megújult emberképünk, akkor a teremtett világ megvédésére sem leszünk alkalmasak. Nem megoldás, ha az emberközpontúságot a „biocentrizmus” váltja fel, hisz így a mostani egyensúlyvesztés helyébe egy másikat helyeznénk (ld. uo.).

Gondot kell fordítanunk az emberi társadalomra, a kapcsolati hálókra is. „Ha az ökológiai válság a modernitás etikai, kulturális és spirituális válságának felbukkanása vagy külső megnyilvánulása, akkor nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy helyreállíthatjuk a természethez és környezethez való viszonyunkat az alapvető emberi viszonyok helyreállítása nélkül” (LS 119). Ezért elfogadhatatlan, ha egyesek „környezetvédelmi okokból” például az abortuszt akarják igazolni (LS 120). Hogyan lehetne a gyöngébb, törékenyebb védelmére nevelni ott, ahol ennyire nem tisztelik az életet?

Az emberközpontúság egyik „tünete” a gyakorlati relativizmus, amely veszélyesebb az elméletinél (vö. EG 80). Ez alakít ki egy olyan mentalitást, amely önközpontú, s amelynek révén az egyik ember már a másikat is tárgyként kezeli. Ugyanis ha nincsenek objektív értékek, akkor csak a saját kielégülés, fogyasztás, „élmény” marad, s minden csupán annyit ér, amennyire és amennyiben erre szolgál (LS 123).

A munka megvédése szintén fontos ahhoz, hogy teljes értékű, nem „elembertelenített” ökológiáról beszéljünk. Isten rendeli munkára az embert, már a teremtés pillanatában (LS 128), a munka ezért elengedhetetlen, hogy méltó, teljes emberi életet éljünk. Napjainkban azonban a profit többet ér, mint a befektetés az emberbe, a munkás méltó bérezésébe. Ez összefügg a környezetvédelemmel, hiszen ahol romlanak a munkakörülmények, nő a nyomor és a munkanélküliség, ott az ember válsága hamar átcsap környezeti válságba is.

A pápa szól még a kutatáson alapuló biológiai innováció fontosságáról is (LS 130–136). A tudományos kutatás az emberi szellem kivételes lehetőségeiből fakad, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy korlátokhoz kötött. Már az élőlényeken végzett kísérleteknél alapelv, hogy csak végső esetben, emberi élet megmentésére irányuló kutatásban kerülhet ezekre sor (vö. KEK 2417).

Az emberi technika lehetőségei mellett nem lehet eltekinteni az etikai értékek által kijelölt korlátoktól, hiszen nem mindent szabad, amit lehet. Ha a kutatás öncélúvá válik, elveszíti önazonosságát, igazi hivatását. Különösen is világos ez a génmódosított növények, állatok kapcsán (LS 133). Egyrészt a nemesítési, háziasítási folyamatok olykor olyan hatásokat gyorsítanak fel, amelyek a természetes evolúcióban is lejátszódnak, s egyes kockázatok nem magából a technológiából, hanem a „helytelen és túlzó alkalmazásból” adódnak. Másrészt számolnunk kell a valós veszélyekkel is, amelyeknek objektív tudományos értékelése a mai napig vitatott (LS 134). Ami biztos: a génmanipulált fajták terjedése a nagybirtokoknak, a monokultúráknak kedvezett, háttérbe szorítva úgy a kis- és középgazdákat, mint a régi, hagyományos fajokat, fajtákat. Ennek a folyamatnak a környezetromboló hatása már nyilvánvaló.

Mivel ezek a kérdések átnyúlnak az országok határain, fontos lenne az információcsere, az együttműködés, de legfőképp az „autonóm és interdiszciplináris kutatás” előmozdítása, különösen a génmódosítás terén (LS 135). Ám amikor a környezetet védjük, nem vállalhatunk fel olyan álláspontot, amely a környezet óvása terén alkalmazott elveket nem vonatkoztatja az ember és az emberi élet védelmére. Arra van hát szükség, hogy a kutatást etikai elvek vezéreljék (LS 136).

A pápai dokumentum ismertetését holnap folytatjuk.

A Laudato si’ kezdetű enciklika teljes szövege különféle nyelveken elérhető a Vatikán hivatalos honlapján.

Fotó: News.va

Török Csaba/Magyar Kurír