Először azt jegyezzük meg, hogy imádságaink végén mindig ezt mondjuk: „A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által”, és egyszer sem mondjuk azt, hogy „a Szentlélek által”. Mindenütt így imádkozik a katolikus Egyház arra a szent titokra emlékezve, hogy Isten és az emberek között az ember Jézus Krisztus lett a közvetítő (vö. 1 Tim 2, 5), aki pap mindörökké Melkizedek rendje szerint (Zsolt 109, 4), és a saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, de nem abba az emberi kézzel készített szentélybe, amelyik az igazinak csak előképe volt (vö. Zsid 9, 24-25), hanem abba a mennyei szentélybe lépett be, ahol az Isten jobbján ül, és közbenjár értünk. 
     Krisztusnak erre a főpapi szolgálatára hivatkozva így buzdít az apostol: Általa mutassuk be az Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát: az őt megvalló ajkak gyümölcsét (Zsid 13, 15). Tehát általa mutassuk be a dicséret és imádság áldozatát, hiszen halála által nyertünk kiengesztelődést még akkor, amikor ellenségei voltunk. Nagy jóságában áldozat lett értünk, így általa kedves lehet Isten előtt a mi áldozatunk is. Ezért figyelmeztet bennünket Szent Péter is így: Ti is mint élő kövek épüljetek Krisztus fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által (1 Pét 2, 5). Tehát ilyen megfontolás alapján imádkozunk az Atyához „a mi Urunk, Jézus Krisztus által”. 
     Amikor az ő papságáról beszélünk, akkor az Úr megtestesülésének szent titkát magyarázzuk, hiszen az Isten Fia, jóllehet Istennel egyenlő, mégis kiüresítette önmagát, szolgai alakot öltött magára, és így megalázta magát, engedelmes lett a halálig (vö. Fil 2, 6-8), kisebb lett, tudniillik alig lett kisebb az angyaloknál (Zsid 2, 7), de istenségét tekintve egyenlő maradt az Atyával. Azáltal lett kisebb a Fiú – noha az Atyával egyenlő maradt –, mert emberré lett. Ő maga tette magát kisebbé, amikor kiüresítette magát, és felvette a szolga alakját. Krisztusnak ez a kisebbedése maga az önkiüresítés; nem más ugyanis ez az önkiüresítés, mint a szolga alakjának a felvétele. 
     Isteni alakjában megmaradva Krisztus Isten egyszülött Fia, ezért neki is mutatunk be áldozatot, mint az Atyának, de mivel szolgai alakot felvéve pappá lett, azért rajta keresztül mutathatjuk be az élő, szent és Istennek tetsző áldozatunkat. Nem is tudtunk volna áldozatot bemutatni, ha maga Krisztus nem lett volna előbb értünk áldozattá; őbenne a mi emberi természetünk lett igazi és üdvöt hozó áldozattá. Amikor ugyanis a mi Urunk és örök Főpapunk által tárjuk Isten elé imádságainkat, akkor megvalljuk azt is, hogy ő valóságos ember is, amint az apostol is tanítja: Minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért (Zsid 5, 1). Amikor pedig úgy imádkozunk, hogy „a te Fiad által”, és rögtön így folytatjuk: „aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben”, akkor arról az egységről emlékezünk meg, amely az isteni természet szerint megvan az Atya és a Fiú és a Szentlélek között. Ezzel pedig azt valljuk meg, hogy ugyanaz a Krisztus a mi közvetítőnk a főpapi szolgálatban, aki isteni természeténél fogva egy az Atyával és a Szentlélekkel.

VÁLASZOS ÉNEK

KÖNYÖRGÉS