A szertartás végén Krajewski címzetes érsek megköszönte a pápának a bizalmát, amellyel megajándékozta azáltal, hogy ilyen nagy küldetés bízott rá: „lehetőségem nyílik arra, hogy Jézus előtt hódoljak, őt magát érintsem meg a szegény, elhagyatott, kirekesztett emberekben. Lehetővé teszi számomra, hogy felebarátom arcában meglássam Jézus arcát. Azt akarja, hogy én keressem fel őket, ne nekik kelljen a Vatikán ajtaján kopogtatniuk.”

A vatikáni Redemptor Mater-kápolnában található üvegmozaik alapján magyarázta el, mit is jelent a küldetése. Ivan Rupnik szlovén jezsuita művész úgy ábrázolta a keresztrefesztítést, hogy Mária, aki átöleli Jézust és tenyerébe gyűjti kihulló vérét, a századosra tekint. A századosra, aki egyike volt azoknak, akik keresztre fesztítették a Megváltót. Krajewski elmesélte, hogy Lengyelországban azt mondják: a rossz embereknek nincs arcuk, elvesztették. Mária pedig éppen erre a századosra, erre az idegen emberre tekint, látja az arcát: „csak az képes meglátni a mások számára arc nélküli emberek arcát, aki valóban szeret: az eltévelyedettek, az utolsók, a távoliak, a nemhívők arcát… Ha mi nem látjuk ennek a századosnak az arcát, az azt jelenti, hogy nem úgy szeretünk, mint Mária, túlságosan kevéssé szeretünk! Mária meghívást intéz mindannyiunkhoz: növekedjünk a szeretetben, hogy megnyíljunk mások előtt; találjuk meg Istent másokon keresztül.”

Beszéde legmeghatóbb pillanata az volt, amikor köszönetet mondott annak a papnak, aki fiatal kora óta kíséri őt, és aki ott ült a többiek között a bazilikában. „A lelkivezetőnk volt nekünk, fiataloknak és a családjainknak is. Lakása mindig nyitva állt előttünk, fiatalok előtt. Anyukájának gyakran kellett csodálatos módon megszaporítani az ételt, mert minden előzetes értesítés nélkül bementünk a plébániára, és ott maradtunk, ott ettünk. A lakása legfontosabb bútordarabja a térdeplő volt. Gyakran láttuk őt imádságba mélyedve. Többször megtettük vele a híres cestochowai gyalogos zarándoklatot. Az anyagi javakkal nem törődött; fizette nekünk a vallási továbbképzést, az iskolát, a szemináriumot, a könyveket, az első miseruhát. Sok családnak segített… Ő az igazi alamizsnás. Szűkszavú ember, aki sok jót tesz anélkül, hogy reklámozná! Szeretném most itt megcsókolni a kezét, és vele együtt köszönetet mondani mindannyiatoknak” – zárta beszédét a pápai főalamizsnás.

Magyar Kurír

(tzs)