Szent Antal meghívása!
A szülők halála után húgával egyedül maradva a körülbelül 18-20 éves Antal átvette a ház és húga gondviselését.
Nem telt el még hat hónap sem a szülők halála után, amikor szokása szerint a vasárnapi misére ment, és útközben azt forgatta magában, hogy hogyan hagyták el az apostolok mindenüket, és követték Üdvözítőnket, és azokra is gondolt, akik az Apostolok Cselekedetei szerint minden vagyonukat eladták, árát pedig az apostolok lábához tették, hogy a szegényekről gondoskodjanak belőle. Elgondolkodott azon is, hogy az ilyeneket micsoda remény várja a mennyben. Ezen elmélkedve lépett be a templomba, s történt, hogy amikor az evangéliumot olvasták, Antal hallotta, hogy az Úr azt mondja a gazdag ifjúnak: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere, és kövess engem! (Mt 19, 21).
Antal ekkor, mintha isteni indításra jutottak volna eszébe a szentek, s mintha őmiatta olvasták volna az említett részt, mihelyt kijött a szentmiséről, az őseitől örökölt birtokot (mintegy 300 szántásnyi termékeny és szép fekvésű földje volt), elajándékozta a falusi szomszédoknak, hogy az ne legyen terhére sem neki, sem a húgának. Aztán pénzzé tette minden ingóságát, s az érte kapott nagy összeget szétosztotta a szegények között, csak egész keveset tartott vissza a húga számára.
Legközelebb a vasárnapi misére menve hallotta, hogy az Úr azt mondja az evangéliumban: Ne aggódjatok a holnap miatt! (Mt 6, 34). Ezután már azt sem tudta elviselni, hogy valamije is maradjon, s kimenve, azt is szétosztotta a szegényebbek között. Húgát az általa ismert szüzekre és a hívekre bízta, hogy ők neveljék. Ő maga pedig ettől kezdve háza közelében önmegtagadó életre adta magát, és kemény, önmegtartóztató életet élt.
Saját kezével dolgozott, mert ezt hallotta: Aki nem dolgozik, ne is egyék! (2 Tessz 3, 10). Így részben magának tudott kenyeret venni, részben a szegényeken tudott segíteni.
Gyakran imádkozott, mivel azt tanulta, hogy visszavonultan, szünet nélkül kell imádkozni (vö. 1 Tessz 5, 17); annyira figyelt a szentírási olvasmányokra, hogy abból semmit sem felejtett el, hanem mindent megjegyzett, úgyhogy végül is emlékezete szolgált neki könyv gyanánt.
Az összes, közelben lakó és becsületes férfi, akivel bizalmasan elbeszélgetett, csodálta ezt az embert, és Isten barátjának hívták. Egyesek gyermekükként, mások testvérükként szerették őt.