Tizenhárom éves múltra tekint vissza a katekumenátussal foglalkozó konferencia. Milyen ma az elfogadottsága?

Eleinte még többen feltették azt a kérdést, van-e erre szükség. Ezt a kérdést ma már senki nem teszi fel. Szükség van rá. Kopogtatnak a keresők, hiszen felnőttek azok a generációk, akik az Egyházzal soha nem voltak kapcsolatban. Ha bennük a Jóisten valamit megérint, akkor keresni kezdenek, zörgetnek az Egyház kapuján. A szükség nagyon meghatározó tud lenni. Amikor azt tapasztaljuk, hogy az emberekből felkiált a szomjúság az Isten után, akkor értékeljük igazán az Egyház elképzelését arról, hogyan lehet egy keresőt megszólítani és elvezetni a beavatás útján. Nagy öröm, hogy az Egyház ennek a birtokában van. Nehézséget jelent, hogy az emberek egyre több sebbel érkeznek. Amikor valaki belesüllyed a fájdalomba, vagy a mások illetve önmaga iránti haragba, akkor nem könnyű abból kisegíteni, és elvezetni odáig, hogy elhiggye, Isten szereti őt, hiszen annyi kudarcot élt már át a szeretettel kapcsolatban.

Hogyan lesz a kereső, kopogtató érdeklődőből katekumen?

Az első szakasz az evangelizációnak az egyház megfogalmazásában a szeretet dialógusa. Ez a nyitány. Itt kell feltárulni a szíveknek és kialakulnia a bizalom légkörének. Az érdeklődő a befogadó szereteten keresztül tapasztalja meg, hogy Isten szereti őt, odafigyel rá, érdeklődik iránta. Ha megnyílik a szív, felszínre jöhetnek a vágyak. Sok érdeklődő valami felszíni indokkal érkezik. Talán nincs is eleven kapcsolatban saját mély vágyaival. A katekumenátus ezen első időszaka nagyon fontos, hogy találkozzon belső vágyával. Csak a szomjas ember akar inni, csak ő akar eljutni a forrásához. Amikor feltárul a szív, akkor beszélhetünk arról, van örömhír. Akkor hirdethetjük az örömhírt, és születhet meg az elhatározás az érdeklődőben, el akarok indulni Krisztus követésének az útján.

Mit jelent rálépni az útra, és a katekumenátusban milyen vezetés segíti a haladást? 

Követni akarom Krisztust – ez az elhatározás döntések sorozatát indítja el. Vannak kiemelt döntéspontok, melyeket az Egyház egy-egy rítusban ünnepel meg. Az első ilyen a befogadás rítusa. Megállunk és megünnepeljük a meghozott döntést. Az ünnep erőt ad az út folytatásához. Itt lép be a tényleges katekumenátus szakaszába az érdeklődő, és innentől kezdve egyre intenzívebb tanulási folyamaton megy keresztül, amely során megismeri az Egyház tanítását. Ekkor már olyan, mint egy szivacs. Mindig többet akar megismerni az Istenről, akibe beleszeretett. Ez segíti őt, hogy egyre mélyebben elköteleződjön Isten iránt. A visszavonhatatlan döntés majd a beavató szentségek vételében realizálódik az életében. 

A befogadó csoporttal jut el a katekumen ezekhez az állomásokhoz?

Ez nagyon fontos a katekumenátusban. A lényegéhez tartozik, hogy a keresőt befogadó csoport fogadja, és nem egy ember. Nem a  plébános azt, aki egy személyben kell hogy őt kísérje. Már ezzel feltárul valami az egyház szeretetéből, a Krisztusi élet mikéntjéből, a szeretetközösségből. Mindez nagyon hatékonyan segíti az érdeklődő megérkezését, a bizalom kialakulását és a megnyílását. 

Miként jön létre a befogadó csoport?

Minden katekumenátus csoportban kulcsember a plébános. A helyi egyházi közösség vezetőjeként ő tudja elindítani a folyamatot. Összehívja a befogadó csoportot, és segíti felkészülését az érdeklődő fogadására, kíséretére a beavatás útján. A plébános nélkülözhetetlen. Tudnunk kell, hogy a katekumenátus az Egyház hivatalos intézménye a kereső emberek kísérésére.

Sokakban azonban negatív kép él az Egyházról, viszonyulásukat az elutasítás és bizalmatlanság jellemzi.

Ezért is bír meghatározó fontossággal a befogadó csoport. Az Egyházról alkotott negatív képek könnyen lebomlanak azt megélve, hogy közösségeinkben szeretet van. Ez a megtapasztalás erősebb, mint a negatív képek, és ez az egyetlen út, ami le tudja bontani azokat. Magyarázkodni, védekezési pozícióba vonulni nincs értelme. Éljük eléjük azt, mit jelent az Egyházhoz tartozni.

Milyen kérdések foglalkoztatják ma a katekumenátust vezetőket?

Az egyik nagyon lényeges kérdés a generációváltás felgyorsulása. Mire az egyik generációval megtaláljuk a hangot, már jön a következő, és új nyelvezetre van szükség. Korunk egyik kihívása, hogy ismerjük-e kultúránkat. Boldog II János Pál pápa fogalmazott így: Európának keresztények a gyökerei, de már nem abból él. A kultúrát már nem mi határozzuk meg. Komoly nehézségekbe ütközünk arra törekedve, hogy megismerjük, honnan, milyen közegből jönnek az emberek.  Ez az egyik legnagyobb kihívás ma.

Értékrendbeli különbségek könnyen állítanak szembe egymással. Hogyan éli meg az ütközést?

Gyakori az ütközés. Nem vághatjuk oda, az első pillanatban, a más értékrenddel élőnek, hogy az, ami neki fontos, keresztény szempontból értéktelen. Nagy türelemmel kell őt segíteni, hogy Krisztus értékrendjével találkozzon, és Krisztus szeretetének értékét meglássa. Akkor tud nemet mondani korábbi értékrendjének értéktelen elemeire. Törekednünk kell arra is, hogy abban viszont megerősítsük, ami benne valóban érték. A ma kultúrája összetett, semmiképpen nem ítélhető el egészében. Lássuk meg jelen kultúránk értékeit és segítsünk azokat Krisztushoz, az értékek forrásához kötni.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Trauttwein Éva/Magyar Kurír