Brúnó Kölnben született 1030 körül. Családjáról csak annyit tudunk, hogy az alsó-rajnai tartomány nemességéhez tartozott. Egy 12. századi krónika annyit mond, hogy Brúnó alapos műveltségre tett szert a vallásos és a világi irodalomban egyaránt. Tanulmányait a kölni káptalani iskolában kezdte, és Reimsben fejezte be. Korán elkezdett készülni a papságra, felszentelése után a reimsi katedrális kanonokja és a káptalani iskola tanára lett. 1056-ban átvette az akkor már híressé vált iskola vezetését, 1075-ben pedig az érsek kancellárrá nevezte ki.

Mint tanárt nagyon szerették Brúnót, sereglettek köréje a tanítványok, köztük a későbbi II. Orbán pápa is. Őt azonban sem fényes állása, sem a szellemi élet örömei nem elégítették ki. VII. Gergely pápa oldalán harcba szállt a simónia és a papság erkölcsi romlása ellen. A számára felkínált püspökséget nem fogadta el, és fogadalmat tett, hogy elhagyja a világot, és a szegény Krisztust fogja követni. Magányos és vezeklő életre készült.

Nyolc társával együtt elvonult Molesme közelébe, Sèche-Fontaine-be, hogy ott Szent Róbert irányítása alatt éljen, aki körül már kialakult a ciszterci rend magva. Brúnó azonban hamarosan fölismerte, hogy az ő hivatása nagyobb magányra szól, ezért hatodmagával Grenoble-ba ment. Itt tanítványa, Szent Hugó volt a püspök, aki a várostól 24 kilométerre északkeletre, az Alpok Chartreuse-völgyébe vitte őket, s 1078-ban itt építették fel első otthonukat.

A hely, ahol megtelepedtek, egy 1175 méter magasságban fekvő, hideg és nedves éghajlatú völgy volt, amelyet magas, zordon hegyek vesznek körül. A karthauziak – nevüket Chartreuse-ről kapták – hat évig éltek itt a csendes magányban, elrejtve a világ elől, anélkül hogy regula szabályozta volna az életüket. Brúnó semmi mást nem kívánt meg a társaktól, csak a helyben maradásra vonatkozó fogadalmat. Nem is gondolt arra, hogy szerzetesrendet alapítson. Azt tekintette fontosnak, hogy a nagy szent remeték hagyományát folytassák.

A monostorok visszavonultságában és a cellák magányában, türelmesen és csöndben szövik a karthauziak az Egyház menyegzői ruháját. (II. János Pál pápa)

1090-ben véget ért a remeték zavartalan élete: Brúnó egykori tanítványa, aki II. Orbán néven pápa lett, magához hívta egykori mesterét. Azt kívánta, hogy tanácsadóként álljon mellette, Brúnó pedig késlekedés nélkül útnak indult Itáliába. A remeteség szeretetét azonban magával vitte, ezért Rómában rövidesen könyörögni kezdett a pápának, hogy engedje vissza őt Chartreuse-be, vagy legalább arra nyújtson lehetőséget, hogy Rómában remeteséget alapítson. A pápa megértette mesterének és tanácsadójának szíve vágyát, ezért rendelkezésére bocsátotta a város egy csendes területét (ma itt áll a Santa Maria degli Angeli-bazilika), ahol Brúnó megkísérelte a pápa közelségében a remeteéletet. Azonban hamarosan a pápával együtt menekülnie kellett dél felé, mert az ellenpápa hívei az életükre törtek.

Dél-Itáliában, Calabriában Rogerius normann gróf segítségével Brúnó létrehozta a Santa Maria della Torre nevű karthauzi remeteséget. Tíz évvel később, 1101. október 6-án itt is halt meg.

Nem sok írása maradt ránk: két levele és egy zsoltármagyarázat, de ezekből, s a már említett 12. századi krónikából és a kortársak tanúságaiból kitűnik, hogy korának egyik legjelentősebb személyisége és szentje volt. Ez az „igen mély szívű ember”, ahogy egy karthauzi szerzetes jellemezte, korának legmagasabb szintű műveltségének birtokában, ha kellett, tudott cselekedni, ám a szemlélődő életet mindennél többre tartotta. 

Tiszteletét X. Leó hagyta jóvá 1514. július 19-én, majd XV. Gergely vette fel ünnepét a római naptárba 1623-ban október 6-i dátummal.

Istenünk, te Szent Brúnót arra hívtad, hogy a magányban szolgáljon neked. Közbenjárására add, hogy a világ forgatagában is szüntelenül neked éljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír