Ki ne emlékezne a megdöbbentő képsorokra, 2019. áprilisi 15-én a párizsi Notre-Dame lángokban állt. Nem terrortámadás, nem háború, nem a természet bosszújaként becsapó villám, hanem az emberi hanyagság műve volt, hogy a világhírű és szimbolikus épület egy része megsemmisült. Nem csoda, hogy a tényszerű híradásokon túl rengeteg kommentár is született akkor: volt, aki az európai kultúra meggyengülését, más az Egyház dicsőségének leomlását vagy a kereszténység kultúraformáló erejének megsemmisülését látta az eseményekben. […]

Végül a tűzvész előtti állapot lehető legtökéletesebb visszaépítése mellett döntöttek, ami az épületet illeti, míg a megsemmisült bútorzat helyett kortárs bútorokat terveztek. Szerencsés helyzetnek nevezhetjük, hogy Franciaországban az egyház és állam szétválasztásának egyik következménye, hogy a történelmi egyházi épületek állami tulajdonban vannak, így nem az egyháznak kellett kikönyörögnie a pénzt a felújításra, hanem ezt az állam állja, természetesen a rengeteg magánadománnyal megtámogatva. A felújítás koordinálására létrehozott állami szerv (Rebâtir Notre-Dame de Paris) honlapja szerint 346 ezer adományozó összesen 846 millió eurót adományozott, 150 országból.

[…] Számtalan kisfilm, interjú, magyarázó cikk segíti az érdeklődőt, hogy megértse, milyen összetett folyamat a sokak szerint az évszázad legnagyobb műemléki restaurálása. Sőt, a katedrális előtti tér alatt ingyenes kiállítás várja az érdeklődőket, ahol folyamatosan követhetők a munkálatok, bemutatják az újjáépítésen dolgozó szakmákat és képviselőiket. Olyan tárgyak is ki vannak állítva, melyek vagy arra várnak, hogy visszakerüljenek a helyükre – mint például két, Viollet-le-Duc (a 19. századi felújítás műtörténésze és a 2019-es tűzvészben megsemmisült huszártorony tervezője – a szerk.) által tervezett színes üvegablak –, vagy már nem fognak visszakerülni, de valamennyire megmaradtak a tűzvész után. Például a huszártorony alatti keresztboltozat zárókövét díszítő négy kőangyalfej egyike, mely 35 métert zuhant, és jelentős károsodást szenvedett. Ezt a szobordíszt és a másik három ugyanilyet már újrafaragták a kőfaragók, jelenleg az aranyozásuk zajlik. Szintén látható az a formátlan ólomtömb, amivé a huszártorony csúcsát fedő ólomsisak és az azt övező gyönyörű ólomdíszítések váltak a tűzben. Ezeket a tetőfedő-díszítő kézműves szakemberek alkotják újra az eredeti tervek alapján.

Rengeteg különleges szakma képviselői dolgoznak ezen az építkezésen. Az idézett honlapon tizenötöt mutatnak be közülük, köztük olyanokat, akik az előzetes tudományos kutatásban vettek részt, mint a régészek, vagy a nagy épületelemek újjáalkotásában: ácsok, kőművesek, kőfaragók, ipari alpinisták, rézművesek, állványépítők és a művészek, akik a kisebb művészi díszítőelemeket készítik el: üvegművesek, különfajta restaurátorok, akik a fém- és kőszobrokat, freskókat teremtik újjá.

[…] A 19. századi tetőszerkezet már gépiesített módon készül, de ez sem olyan magától értetődő, mint gondolnánk. Ezen a munkán több kis manufaktúra közösen dolgozik. […]

Az ácsokon kívül a kőművesek is hatalmas munkát végeznek. A téglákat szinte egyesével, egyedi módon faragták ki, különös tekintettel a boltsüvegek és bordák köveire. A kőfaragók nem saját műhelyeikben dolgoztak, hanem a katedrális előtti téren kialakított műhelyben: ez a régi katedrálisépítkezéseknél is így volt, hiszen így kisebb gondot jelent a szállítás, és a kőfaragók munkáját az építészek folyamatosan ellenőrizni tudják.

Május 24-én zárták le az utolsó hiányzó kő pótlásával a kereszthajót, ezzel befejezve a másfél éves munkát. Ugyanezen a napon a kereszthajó csúcsára visszahelyezték azt a keresztet, amit még Viollet-le-Duc tervezett, és ami egyedüliként élte túl a tűzvészt a kereszthajó és a huszártorony körüli részen. Így is 1000 munkaórába került, hogy megtisztítsák és restaurálják a 12 méter magas, másfél tonnás ötvösmunkát.

Paksy Eszter írása – melyben szó esik többek között a templombelső rekonstrukciójáról is – teljes terjedelmében IDE kattintva olvasható.

Forrás: ujvarosonline.hu