A karácsony tulajdonképpen nagyon nehéz lelki esemény, hiszen valamelyest üressé, gyermekké, koldussá, nemtudóvá kell válnunk.

Mi pedig szeretjük azt, amit elértünk, ragaszkodunk megcsontosodott igazságainkhoz, mert mindez identitást, stabilitást ad nekünk. Mégis azt mondom, nincs nagyobb kaland az élő igazságnál.

– A járványhelyzetben sokaknak komoly veszteségeket kellett megélniük: vannak, akik gyászolnak, mások anyagi gondokkal küszködnek. Hogyan ünnepelhetnek most? 

– Soha nem gondoltuk, hogy az adventi gyertyák a gyász gyertyái is lesznek: sokan elveszítették a családtagjaikat, a nagy üstökösöket pedig az egész nemzet gyászolja. Nem feledkezhetünk meg azokról, akiknek a járványhelyzet nemcsak bezártságot jelent, hanem gyászt, betegséget vagy az állásuk elvesztését, megélhetési gondokat. Mindenekelőtt azt kell mondanom, hogy elkeseredésünkben ilyenkor könnyen bánthatjuk magunkat, a családtagjainkat vagy a Jóistent. Vegyük észre, amikor bántjuk a környezetünkben lévőket, állandóan elrontjuk a hangulatot, amikor romboljuk mások istenképét vagy betegesen gyötörjük magunkat a gondjaink miatt. Ne tegyük ezt! Életünk legsúlyosabb kérdéseire maga a Messiás tud válaszolni. Mindig megmosolygom, de bosszant is, amikor azt látom, hogy messiási reményeket fűzünk valamihez vagy valakihez. Egyesek most messiási várakozásokkal tekintenek a koronavírus elleni vakcinára, mintha az mindent megoldana, és aztán visszatérhetnénk a régi kerékvágásba. Mások a házastársukkal, a munkahelyi főnökükkel vagy éppen a politikusokkal szemben támasztanak irreális elvárásokat. Előre tudható, hogy ez csalódáshoz vezet. A csalódottak pedig bántják a házastársukat, kritizálják a munkahelyüket, morognak a politikusokra. A keresztény embernek józanul kell szemlélnie mindent, ami rész szerint való.

Nem fűzhetünk messiási elvárásokat dolgokhoz, emberekhez, és nem ócsárolhatjuk őket, ha kiderül nem messiási mivoltuk. Ám az igazi Messiáshoz messiási elvárokkal kell fordulnunk.

A legnehezebb élethelyzeteinkben csak ő tud választ adni nekünk, ha félrehúzzuk szomorúságunk, gyászunk, indulataink függönyét, és engedjük, hogy kibontakozzon előttünk szelíd vigasztalása. A Messiás reményt ad nekünk a reménytelenségben, vigaszt a vigasztalhatatlanságban. Pontosan nem fogjuk érteni, miként, de képes békességgel eltölteni a lelkünket. Békességének megszületését semmi nem tudja megakadályozni. A járványhelyzet és a gyász sem. Isten közeledni akar felénk. Így akiknek a karácsonyt a legnehezebb sebekkel kell megélniük, azoknak azt mondanám: engedjék felszabadulni a nagy érzelmeket, a szomorúságot, a sírást, valamelyest az indulatokat, de aztán kicsit tegyék félre mindezt, és fogadják be a szelíden szólító isteni jelenlétet. Kisebb sebekre mi, emberek is tudunk vigasztalást találni, de akik a legnagyobb sebektől szenvednek, keressék fáradhatatlanul a Messiást. Éppen ezért jött közénk, az ilyen órákért.

A vigasztalás megtalálása mindenki számára egyedül, Istennel négyszemközt megélt esemény, személyes, másolhatatlan dráma, amelynek megküzdött gyümölcsét aztán már nem veheti el senki, semmi.

– Mi a férfi szerepe az adventi és a karácsonyi készületben? Hogyan találhatja meg a helyét a feladatokban a férj, az apa? Milyen tanítást kapunk erről a Jézus születését ábrázoló ikonokon keresztül? 

– A karácsonyi ikonokon József távolabb áll a Gyermektől, hiszen nem ő az apa, így van közöttük egy bizonyos távolság. De távolabb áll Mária alakjától is, hiszen az ő feltétlen hitétől is távol van a tanakodó, morfondírozó József. Nem csodálom, hogy nem érti a titkot, hiszen mi még ma sem értjük, ha megszokottan ismételgetjük is. Felfoghatatlan misztérium, ahogyan az Isten belép az emberi történelembe, és az is, ahogyan kilép majd belőle a feltámadáskor.

József alakjában igazából nem a tanakodása a meghökkentő, hanem az, hogy mégis szeret.

Értetlenül áll a titok előtt, nyilván megfordul a fejében, hogy Mária bűnös módon talán félrelépett, de akkor is gondoskodni akar róla, jövőt akar adni neki. Félreteszi a belső vívódását, bosszankodását, a Máriával és Istennel szembeni méltatlankodását, és bár nem érti, hogyan történhetett mindez, ő akkor is, ebben a helyzetben is szeretni akar. Ez az, ami nagyszerű benne, és ez az, amit minden férfinak, mindenkinek meg kellene tanulnia tőle. Bár nem értjük ezt az egész járványt, mégis reményt, gondoskodást kellene adnunk egymásnak.

A járványhelyzet homályát, szorongató kuszaságait, tudományos magyarázatát és a vele kapcsolatos politikai intézkedéseket nem látjuk át teljesen. Ám József példája nyomán dönthetek úgy, hogy bár nem értek mindent, félreteszem a kétségeimet, és gondoskodóan cselekszem.

Én minden görögkatolikus hívemtől azt kértem, hogy legyenek a remény emberei advent és karácsony idején. Most túl könnyű morgolódni, haragudni a vírusra, önmagunkra, a munkahelyünkre, a politikára, még Istenre is. Ellenben

a remény emberének lenni nehéz. Pedig most erre van szükség.

A reménykedő ember nem tudja pontosan, hogyan lesz majd minden jól, hiszen ez a nem tudás a remény lényege. A reményben mindig ott van a homály, de ott van a hit, a bizalom is. Most sokat ér, ha csillapítani tudjuk a pénzhiány miatti családi indulatokat és elkeseredést, ha enyhítjük a végtelen szomorúságot a gyászban. Az az ember igazán, aki most reményt ad. Jó szóval, az alkalmazottak megtartásával, figyelemmel, karitatív támogatással, az istenhit erősítésével.

– Hogyan készül az ünnepre parókusként, és hogyan férjként, családapaként? Milyen adventi hagyományai vannak a Papp családnak?

– A családunk pap család, görögkatolikus egyházközségünk nagycsaládjának része. Hivatásom, hogy ellássam a pásztor szerepét a közösségben. A szertartások vezetésén és a prédikációkon túl most a hívek összegyűjtésére is nagy hangsúlyt szeretnék helyezni. A nagy Pásztor érkezését várjuk, aki össze akarja gyűjteni az embereket. Ennek a szándéknak a szolgálatába állok most én is. Az online lehetőségek jó alkalmat kínálnak a vallástól eltávolodó görögkatolikusok megszólítására is. Nekünk minden egyes görögkatolikus hívő fontos. Szeretném, ha távolabbra is eljutna a pásztori hívás, a legváltozatosabb eszközökkel igyekszem összegyűjteni Isten népét. A remény szolgája szeretnék lenni, ezért a személyesen bemutatott templomi szertartásokon túl a virtuális térben is szeretném elszórni a remény magvait. Nem valamiféle magamutogatás ez, nem játék az online lehetőségekkel. Ebben a szorongatott helyzetben most a remény prófétáinak kell lennünk, biztatást kell küldenünk minden embernek. Soha nem tudhatjuk, kinek a szívéhez melyik szavunk ér majd el. És persze a családi ünneplésre is készülünk, megvannak ennek a szép hagyományai. Mézeskalácsot sütünk, mákos bobájkával böjtölünk az ünnep előtt, és sokat énekelünk.

Mindig óriási nagy karácsonyfát állítunk, el sem férünk tőle, de nekünk nagy remény kell, mert abból él a családunk, és valamelyest az egyházközségünk, a tanítványaim is.

Fotó (archív): Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír