Kamilliánusok Nyíregyházán: kockáztatni Istenért

Miközben a kolostorhoz tartunk az állomásról, Frédi atya, aki volt kedves kijönni elém, mivel nem vagyok járatos Nyíregyházán, felvázolja a tervezett napirendet, hisz neki ugyanúgy megy az élet, mint máskor. Kérdezem tőle, hogy vannak-e jelöltjei a rendnek, mint mondja, most kettő is. S kifejti, hogy úgy látja: a mai fiatalok nem nagyon akarnak döntést hozni, elvannak évekig, nem látják a döntések súlyát, és teológiát is csak úgy tanulnak, mert érdekli őket, de elköteleződni nem akarnak.

-Meg szokták kérdezni tőlem a fiatalok, hogy nem bántam-e meg, hogy papnak mentem, ez jellemző kérdés a döntés krízisének korszakában. Ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy nem az a kérdés, hogy én mennyire vagyok biztos emberileg a dolgokban, hanem azt kell tudatosítani, hogy Isten nem bánja meg, hogy kiválasztott. Egy kapcsolatban felszabadító, ha tudom azt, hogy a másik nem bánja meg – szögezi le.

Lellisi Szent Kamill 1550-ben született a közép-olaszországi Bucchianicóban. Korán árva lett, később katonai pályára lépett. 1575. február másodikán mély Istenélményt élt át, ami új irányt adott életének. Emellett gyógyíthatatlan betegsége volt, amiben megtapasztalta a ráutaltságot. Így a betegeknek szentelte életét. 1582-ben megalapította a saját rendjét, a kamilliánusokat (Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendje; latinul Ordo Clericorum Regularium Ministrantium Infirmis; rövidítésük: M.I., O.S.C., O.S.Cam.) a betegek, szenvedők, mozgássérültek és haldoklók iránti irgalmasság gyakorlására. A tagok szokásos szerzetesi fogadalmak mellett letesznek egy negyediket is: életük kockáztatásával is szolgálnak minden beteget (irgalmasság fogadalma). Kamill 1614-ben halt meg. A kamilliánus papok a lélek, a testvérek a test és a lélek ápolására szentelik magukat megfelelő képzés alapján. Különösen a haldoklókkal törődtek, a nép ezért nevezte el a kamilliánusokat a „jó halál atyáinak”. Fekete reverendájukon vörös posztókeresztet viselnek. 1859-ben Jean Henri Dunant, a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítója látta a kamilliánusokat a solferinói csatánál a sérült katonák ellátásában. Intézményét ezért nevezte el Vöröskeresztnek. Magyarországon 1758-1759-ben Vácott próbáltak letelepedni, de pártfogójuk, Forgách Pál püspök meghalt, mielőtt megérkeztek a városba. 1775-ben Győrött a Kálvária közelében templomot és kolostort építettek. A betegeket otthonaikban és kórházakban ápolták. 1785-ben házukat II. József föloszlatta. A rend pap tagjai egyházmegyés papként dolgoztak tovább. A rendszerváltozás után, 1995-ben Nyíregyházán telepedtek le újra. Betegeket, szenvedőket gondoznak, segítik a rászorulókat és azok segítőit. Házfőnöküktől,  P. Dr. Anton Gotstól 2010 szeptemberében vette át a Magyarországi Kamilliánus Rend vezetését a székelyföldi születésű György Alfréd atya.

Megérkezünk a kolostorhoz: modern, fehér épületegyüttes. Engem leültet egy kávéra az ebédlőbe, ő elmegy rendezni pár dolgot. Közben megtudom, hogy a kolostorban lelkigyakorlatot szoktak tartani. A kolostor mellett álló, modern Szent László templom a nyíregyházi főplébániához tartozik, a római és a görögkatolikus  hívek közösen használják , mert  a nyolcvanas években közösen építették. A kolostorral szemben van a Szent Kamill Leányai Szerzetesrend, ahol jelenleg négy nővér szolgál. A házfőnöknő indiai, van egy brazil, egy olasz és egy magyar nővér.

Visszaérkezik Frédi atya, s mesélni kezd. Mint mondja, már kiskorában is pap szeretett volna lenni, de érettségi után először iskola könyvtárosként dolgozott. A teológiát levelezőn végezte, ezután találkozott Anton atyával, aki a nyíregyházi kamilliánus rendház alapítója. Ekkor gondolkodott el újra papi hivatásán, így 1996-ban Nyíregyházán belépett a rendbe.

-Ennyi év után valóban megélem azt a jézusi mondást, hogy „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” – jelenti ki Frédi atya. – Mindig is pap akartam lenni. Most már megélem minden nap, hogy Isten választott ki. Persze rá kellett döbbenem, hogy itt sem mindenki szent, sőt én sem vagyok az. A szerzetesi jelöltségben le kell rombolnunk az álmainkat, hogy aztán újakat építhessünk. 16 éve vagyok a rendben, öt éve vagyok pap.

Hogy néz ki egy kamilliánus napja? A szerzetesség egyik alappillére a közösségi lét – szögezi le Frédi atya. – Nem az a kérdés, hogy mit csinálunk, hanem hogy kik vagyunk. Mi a létünkkel vagyunk próféták. Akkor is, ha levéltári munkát végzünk. A szerzetes létét nem csupán tevékenysége határozza meg, hanem Istennek szenteltsége jel a világ számára.

A kis közösségnek általában reggel fél héttől hétig van elmélkedés a Szentírással, az Oltáriszentség előtt. „Ez az intimitása a szerzetesnek, a belső Isten- ember kapcsolat életben tartása a forrása  napunknak” – mondja Frédi atya. Ezután zsolozsma, szentmise, és aztán a reggeli, majd mindenki indul a szolgálatra, ahova be van osztva. Ki a kórházba, ki a sérültek napközi otthonába, vagy betegeket látogatni megy. Déli egy órakor van a napközi imaóra. „A kápolna a viszonyítási pont, ahova lehorgonyzunk”, ahonnan a szerzetesek csillagtúra-szerűen mennek a dolgukra. Délutánonként áldoztatnak, gyóntatnak, beszélgetnek a betegekkel, misézni szoktak a kórházban az osztályokon. 24 órás papi ügyeletet tartanak, a nap bármely órájában hívhatják őket betegekhez, haldoklókhoz.  Este hétkor esti ima, vacsora, közös együttlét a program.

A kamilliánusok lehetőséget biztosítanak a betegek számára a személyes beszélgetésre is. Mindig a betegektől indul ki a beszélgetés fonala, nem biztos, hogy Istenről fognak beszélni, lehet, hogy a focivébé kerül szóba. Persze általában megnyugtató a betegek számra, amikor műtét előtt együtt imádkoznak a pappal, esetleg meggyónnak és megáldoznak. Frédi atya azt mondja: a nővért és az orvost nem utasíthatja vissza a beteg, őt azonban igen, így egyfajta szabadsága van a betegnek. Aki agresszíven utasítja vissza a látogatót, azt általában az életben érte valamilyen csalódás, például rossz élménye van egy pappal kapcsolatban. De a betegség el nem fogadásának is egyik fázisa lehet a tagadás, elutasítás, lázadás, ami után jön a beletörődés, az elfogadás és végül az azonosulás. Ha egy embernek büntető istenképe van, ami függ a gyermekkori élményektől is, akkor rögtön felteszi a kérdést, hogy miért bünteti őt az Isten. Isten emberének pedig nekiszegezheti ezt a kérdést.

Mennyire kell ehhez a szolgálathoz pszichológusnak is lenni? Valamennyi pszichológiai képzést kapunk a teológián – jegyzi meg Frédi atya, rámutatva: pszichológusoknak és papoknak együtt kell dolgozniuk. Van olyan beteg, akinek pszichológust kell keresni, de ez nem pótolja a papokat, akik, függetlenül a betegek pszichés állapotától, Istent viszik el hozzájuk. A pszichiátriai osztályon például van olyan beteg, aki megnyugszik, ha el tudja végezni a gyónását, ezt pedig nem tudja pótolni a pszichológus. Van, aki arra panaszkodik, hogy már nem tud imádkozni, s ezen kell segíteni. A lényeg a papnak a szentség közvetítése.

„Ha Teréz anya azt mondja, hogy ő ceruza az Úristen kezében, akkor én az ecset vagyok. Kórházlelkészként az a feladatom, hogy úgy érjen az ecset a festményhez, az ember életéhez, hogy ne torzítsa el a vásznat. Frédi atya bevallja: voltak fáradt időszakai, de nem nevezné ezeket kiégésnek, azt mondani ugyanis, hogy <kiégtem>, felelősség. Nem szabad összetéveszteni a kiégést a kifáradással, lehet, hogy csak egy jó alvásra van szükség.  Át kell gondolni, kiért is csináljuk: magunkért vagy Istenért? Emellett meg kell keresni a feltöltődést jelentő dolgokat.” Miből töltekezik Frédi atya? Az imádságból, a beszélgetésekből, a barátságokból. Leszögezi: ha mozgáshiányos a testi életünk, mozgáshiányos lesz a lelkiéletünk is.

-Gyakran arra döbbenek rá, hogy nem olvasok szórakozásból, kedvtelésből, olvasásom „csupán” céltudatos készülés. Tudatosan rá kell nevelnem magam a novellák, versek, regények önmagában rejlő szépségéért való olvasására – mondja Frédi atya. Hozzáteszi: néha verseket is ír, és szívesen jár színházba. 

A kamilliánus atya azt is hangsúlyozza: gyakran beszélünk a hivatások kríziséről Európában. Sokan félnek, hogy a szívük mélyén lévő tiszta vágyakat komolyan vegyék. Pedig azok a legtöbbször egybeesnek Isten akaratával. Ha csak állnánk az állomáson, és nem szállnánk fel egy vonatra sem, egy idő után elvinnének a biztonságiak, mert valami nincs rendjén nálunk. Sokan csak állnak és várnak a peronon. Azt a vonatot, amire ma nem szálltunk fel, nem tudjuk utolérni. Jézus ma is kimegy a szőlőjébe, és munkásokat keres. Szerinte arányaiban tekintve régen sem volt több hivatás, mint ma. Most is hív Jézus a szolgálatára embereket, csak félnek a meghívottak elfogadni ezt. Merni kell „kockáztatni.”

Szilvay Gergely/Magyar Kurír