Szent Charbel Makhlouf Kelet nagy misztikusa és aszkétája, a maronita egyház három nagy szentjének egyike. Charbel szavai szerint papnak lenni csakis egyet jelent: a Golgota útját, és azt, hogy Isten jelenlétének tanúi legyünk a világban.

Youssef Antoun Makhlouf az észak-libanoni Bkaakafra (Biqa-Kafra) nevű, hegyi faluban született 1828. május 8-án, a család ötödik gyermekeként. Maronita vallású édesanyja szigorúan megkövetelte a családban az imát, a napi rózsafüzért és a szentmisén való részvételt. Youssef két testvére is szerzetes lett.

A fiút a falubeliek szentnek kezdték nevezni alázatossága és imádságos lelkülete miatt. Sokat imádkozott egy barlangban, egy kis Szűzanya-kép előtt térdepelve. Gyakran felkereste Tanois nevű szerzetes nagybátyját lelki beszélgetésre, közös imádságra. Egy alkalommal, eltévedt kecskéjét keresve, egy cédrus közelében imádkozván hangot hallott: „Hagyj el mindent, és kövess engem!”.

Hallgatva az isteni szóra, 1851-ben titokban elhagyta családját, és belépett a Mayfouki Boldogasszony kolostorba. Egy év noviciátus után átkerült az Annaya-i Szent Maron kolostorba, és a Libanoni Maronita Rend szerzetese lett. A korai antiochiai egyház mártírjának, Charbel nevét vette fel, aki 121-ben szenvedett vértanúságot. Édesanyja kétségbeesetten kereste és kerestette. A kolostroban megtalált fiát az elöljárók és Tanois jelenlétében kérlelte, hogy térjen haza; de a fiú kitartott döntése mellett, mondván, hogy ez útra Isten hívta meg. „Ha nem lennél jó szerzetes, azt mondanám neked: gyere haza. De most már tudom, hogy az Úr az ő szolgálatára akar téged – mondta édesanyja a leírások szerint. Majd így fohászkodott az Úrhoz  „áldjon meg és tegyen szentté téged!”

Charbel engedelmes és alázatos szerzetes volt, sokat dolgozott és tanult, letette a hármas fogadalmat, majd elöljárói elküldték a Kfifan-i Szent Ciprián kolostorba, a szemináriumba. Lelkében hatalmas láng gyúlt a Szentírás, az Oltáriszentség és a Szűzanya iránt. 1859. július 23-án szentelték pappá. Szavai szerint papnak lenni csakis egyet jelent: a Golgota útját, és Isten jelenlétének a tanúja lenni a világban. Egész éjszakákat töltött imádsággal; de napközben élte a szerzetesek életét. Jó gyóntató pap lévén sokan felkeresték, s szentgyónás után nagy örömmel tértek haza tőle az emberek. 16 évet élt az Annaya-i Szent Maron kolostorban.

Példáértékűen gyakorolta az engedelmességet elöljárói iránt, szigorúan betartotta a monasztikus szabályokat. Aszkétikus életet élt, kereste a lemondásokat és az önmegtagadást, teljesen szabad volt a világtól; életét visszavonhatatlanul az Úr és a lelkek üdvösségének szolgálatába állította.

Isteni sugallatra arra kérte elöljáróját, hogy hadd vonuljon remeteségbe, az anyakolostorhoz tartozó Szent Péter és Szent Pál kolostorba. Elöljárója eleinte vonakodott megadni az engedélyt, ám egy csodálatos isteni jel hatására megkapta az engedélyt: Charbel olajat kért a lámpásába, ám, hogy próbára tegyék, vizet öntöttek bele. A lámpásban mégis fellobbant a láng. Így 1875. február 15-én megkezdte a vágyott remeteéletet: magány, csend, ima, az Oltáriszentség imádása, mezei munka. Sosem hagyta el a remeteséget, csak előljárója parancsára. Mindig térdre borulva imádkozott az Oltáriszentség előtt, nem egyszer az egész éjszakát imádságban töltve.

Már életében szentként tisztelték és egyszerű imájára csodák történtek. Súlyosan megbetegedett, 1898 decemberében az átváltoztatás után nem tudta folytatni a szentmisét. Szerzetestársa segített befejezni a szentmisét. Elkezdődött nyolc napig tartó agóniája. Ajkán nem szűnt meg az imádság: „Igazság Atyja, íme a Te Fiad, aki halálra adta önmagát, hogy elégtételt adjon értem… Fogadd el kezemből az áldozatot, és felejtsd el minden bűnőm, amelyet a Te színed előtt követtem el…”. Jézus és Mária nevét hívta segítségül, valamint Szent Pétert és Szent Pált, a kolostor patrónusait. 1898. december 24-én, karácsony vigíliáján halt meg. A kolostor temploma mellett temették el.

Csodás események miatt a sírjából kiemelt koporsóját a kolostor templomának egyik oratóriumában helyezték el.Teste épen maradt.Sírját a világ négy égtája felől keresik fel a zarándokok. Közbenjárására sok csodás imameghallgatás és gyógyulás történt.

VI. Pál Pápa 1965. december 5-én boldoggá, majd 1977. október 9-én szentté avatta.