El tudsz képzelni egy kapcsolatot kommunikáció nélkül? Tegyük fel, hogy találkozol két jó barátoddal egy kávézóban, akik már egy órája ott ülnek, amikor te betoppansz, és kérdésedre, hogy „Miről beszélgettetek idáig", azt válaszolják: „Semmiről." „Semmiről?" – kérded. „Semmiről. Nem beszélgetünk egymással. De nagyon jó barátok vagyunk."

Jézus a barátainak hív minket: „Ezentúl már nem szolgák vagytok, mert a szolga nem tudja, hogy az ura mit és miért tesz. Mostantól fogva a barátaim vagytok, mert mindent elmondtam és megmutattam nektek, amit az Atyától hallottam és tanultam!" (János 15:15, EF)

Vagy, mit szólnál egy apához, aki ezt mondja: „Nem mondok a gyerekeimnek semmit. Nem beszélek velük. De nagyon szeretem őket." Nem gondolnád, hogy a kapcsolatból valami hiányzik? Te pedig Isten fia, vagy lánya vagy, igaz? „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében" (János 1:12).

Általában azt hiszik az emberek, hogy Isten kizárólag a Biblián keresztül szól az övéihez. Hiszem, hogy Isten elsősorban Igéjén keresztül szól hozzánk. Ez a kapcsolatunk alapja. A Biblia Isten változhatatlan és örökérvényű szava. Éppen ezért, ha egy „kijelentés" ellentmond Igéjének, akkor tudhatjuk, hogy nem bízhatunk benne. Tehát, nem áll szándékomban, hogy lekicsinyítsem Isten Igéjének a tekintélyét, vagy azt a tényt, hogy Isten a Biblián keresztül szól hozzánk. Azonban, sok keresztény azt gondolja, hogy Isten csak a Biblián keresztül szól hozzánk. Viszont, épp a Biblia cáfol rá erre.

Először is, a Biblia tele van olyan történettel, amikor Isten az övéihez beszélt. Ábrahám, akit Isten a barátjának nevez, így szólt: „Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki beszélt velem" (1 Mózes 24:7). Isten úgy beszélt Mózessel „ahogyan egyik ember beszél a másikkal" (2 Mózes 33:11). És Dávid: „Ezek után megkérdezte Dávid az Urat: Elmenjek-e Júda egyik városába? Az Úr ezt felelte neki: Menj! Hová menjek? - kérdezte Dávid. Az Úr ezt felelte: Hebrónba." (2 Sámuel 2:1). Isten beszélt Noéhoz, Gedeonhoz, Sámuelhez, és folytathatnánk tovább a sort.

Azonban, már hallom is az ellenvetést: „De az más volt. Ők különleges emberek voltak, különleges elhívással egy különleges feladatra." És mi talán nem vagyunk különleges emberek, akiknek különleges feladatuk van?" Én, hiszem, hogy azok vagyunk, és szerintem a szíved mélyén te is egyetértesz ezzel. De a vita kedvéért, nézzük csak meg, hogy Isten szólt a „kevésbé fontos" bibliai karakterekhez is. Szólt Hágárhoz, Sára szolgálólányához, amikor az elfutott Sárától: „Azután így nevezte az Urat, aki szólt hozzá: Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam itt, aki engem látott" (1 Mózes 16:13). Az Újszövetségben, Isten beszélt egy Ananiás nevű emberrel, aki az Apostolok cselekedetei 9. részének játszik egy csekély szerepet:

9,10 Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: "Anániás!" Ő így válaszolt: "Íme, itt vagyok, Uram."
9,11 Az Úr pedig így szólt hozzá: "Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek
9,15 Ezt mondta neki az Úr: "Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé.

Nos, ha Isten nem szól hozzánk, akkor miért adott ennyi példát nekünk a Bibliában, amint másokhoz beszél?

John Eldredge