SZENT JEROMOS ÉLETE

Szent Jeromos, Sophronius Eusebius Hieronymus (Stridon, Dalmatia és Pannonia (provincia) határa, Csáktornya közelében, 347 – Betlehem, 419 vagy 420. szeptember 30.) a korai keresztény egyház teológusa, egyházatya. Szent Ambrus, Hippói Szent Ágoston és I. Gergely pápa mellett Szent Jeromos a negyedik későantik egyháztanító. Az ortodox kereszténység is szentként tiszteli.

Élete

Jómódú keresztény családban született. Először Milánóban, majd Rómában a híres Aelius Donatus grammatikusnál tanult szónoklattant, filozófiát, grammatikát, görög és latin nyelvet. A nagyvárosi élet forgataga magával ragadta, jobban érdekelték a klasszikus költők, különösen Vergilius művei, Cicero és Platón filozófiai munkái, mint a Biblia. Rendkívül nagy klasszikus műveltségre tett szert. A legenda szerint álmában egy angyal kivette kezéből a könyveket, és az égi bíró színe elé vezette. Az álom hatására 366-ban ő is megkeresztelkedett.

Néhány év múlva Galliába ment, majd Trierben állapodott meg, és valószínűleg itt, egy kolostorban kezdett teológiával foglalkozni. Lemásolta barátja, Rufinus Tyrannius Szent Hilár Zsoltárokról írt kommentárjait és a De synodis (A gyülekezeti énekről) készített teológiai értekezéseit. 373-ban csatlakozott egy aszkéta csoporthoz Aquilejában, ami után zarándokútra indult a Szentföldre, ahol öt évet töltött remeteként Aleppótól nem messze a khalkiszi sivatagban. A monda szerint kihúzta a tövist egy oroszlán talpából, amitől az állat rögtön megszelídült, és hűséges kísérője lett. (A szentképeken gyakran ábrázolják Jeromost oroszlánnal.)

Antiokheiában kezdett héberül tanulni egy megkeresztelkedett zsidó írástudótól, valószínű hogy több zsidó kereszténnyel is levelezett. 378-ban vagy 379-ben visszatért Antiokheiába, ahol Paulus püspök pappá szentelte azzal a tanáccsal, hogy folytassa az aszketikus életet. Jeromos szerzetes maradt. Hamarosan Konstantinápolyba ment, és mintegy két éven keresztül bibliamagyarázatot tanult Nazianzi Szent Gergelynél. 382 és 384 között I. Damáz pápa titkára és a később szentté avatott Marcella, Lea, Fabiola és Paula előkelő római patricius asszonyok lelki istápolója volt.

Amikor heves vérmérséklete miatt vitái támadtak teológiai kérdésekben, saját személyét érezte megsértve. Gyakran mondogatta: „Legyél irántam kegyes Uram, mert dalmáciai vagyok” (Parce mihi, Domine, quia Dalmata sum). Mivel sokan bírálták fordítói munkáját, Damáz pápa halála után 385 augusztusában visszatért Paulinianusz testvérével Antiokheiába. Paula és lánya, Eustochium később követték őket, mert a Szentföldön akartak letelepedni. Négy kolostort alapítottak, hármat fiatal lányoknak, egyet pedig barátoknak. Az utóbbi élén Jeromos állt haláláig. Földi maradványait a Santa Maria Maggiore bazilikában temették el újra a 7. században.

Fordításai, írásai

I. Damáz pápa kérésére átnézte az ólatin Bibliát, a Vetus Latinát, amit kb. a 2. század első felében fordítottak ólatinra. A helytelenül fordított részeket, betoldásokat kijavította az eredeti görög szöveg alapján. Az íly módon újraírt Szentírást nevezték Vulgatának a 13. század óta. A Septuaginta (LXX) alapján hasonló módon javította Jeromos az ólatin zsoltároskönyvet, a Psalterium Romanumot.

Palesztinában olvasta Órigenész Hexapláját. Ennek alapján korrigálta a zsoltároskönyvet, amelyet Psalterium Gallicanumnak neveznek, mert a galliai egyház használta.

385-től kezdődően héber eredetiből fordította az Ószövetség egyes részeit (Jób könyvét, az Énekek énekét, A prédikátor könyvét, A példabeszédek könyvét és A krónikák első és második könyvét.

Fáradhatatlanul harcolt a téves, eretnek gondolatok ellen és megírta a Párbeszéd a luciferiánusok és az ortodoxok között valamint a Helvidius ellen című vitairatait. Jeromos rendkívül sokat dolgozott. A fordításokon kívül jegyzeteket, kommentárokat készített biliai írásokhoz. 117 levele beszámol a korabeli eseményekről és írókról (De viris illustribus).

Lefordította Kaiszareiai Euszebiosz Onomasztikonját (A héber helységek nevei és fekvése) és a Khronikonját is. Ez utóbbit kiegészítette és 378-tól folytatta. Megszületett a latin kereszténység első történeti műve, amit sajnos nem sikerült befejeznie.

Fordítási munkáját és különösen a Szentírás korrekcióját sokan ellenézték, többek között egykori barátja, Rufinus. Hippói Szent Ágoston sem tanácsolta a Vulgata használatát, de elismerően szólt Jeromosról. Még kb. kétszáz évig páhuzamosan használták a két Bibliát. A 7. sz végétől kezdve a Vulgata kiszorította a Vetus Latinát.