*Mercatello, 1660. december 27. +Cittŕ di Castello, 1727. július 9.

Veronika életét a misztika, közelebbről a szenvedés misztikája határozza meg.

Orsola Giulianit már gyermekként (tehetős szülők hetedik gyermeke volt) figyelemre méltó nyugtalanság űzte, különös tűz égett benne. Míg más gyermekek játszottak, ő bizalmas kapcsolatban állt az isteni Gyermekkel és a Szűzanyával. Tizenhét évesen -- miután egész sor nemesi kérőt elutasított -- apja akarata ellenére Cittŕ di Castellóban belépett a kapucinus apácák kolostorába. Veronika néven 1678. november 1-én tett fogadalmat.

Napról napra világosabban megmutatkozott, hogy ebben a szerzetesnőben megújul az Úr szenvedése, hasonlóan Assisi Szent Ferenchez (lásd: A szentek élete, 566. o.), aki mintegy ötszáz évvel korábban láthatóan viselte testén az Úr sebhelyeit. Mint Ferencben, Veronikában is megmutatkozott már szerzetesélete előtt, hogy egyre fokozódó mértékben kötődik a keresztre feszített Úrhoz. Haldokló anyja a hatéves gyermeknek különösképpen ajánlotta az Úr szent oldalsebének tiszteletét.

Egy napon megjelent neki az Úr, egész testét sebek borították, amint a próféta látta őt: ,,Nem volt sem szép, sem ékes (hiszen láttuk), a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia...'' (Iz 53, 2-3 sk).

A Megfeszített először csak a leánykát, majd az apácát egyre jobban belevonta szenvedésébe. A szenvedés kelyhének látomásában előkészülhetett az eljövendőkre. A Megfeszített saját szenvedésében részesítette:

Veronika fején láthatóvá vált a töviskorona nyoma; harminchat évesen megkapta az oldalsebet, három-négy hónappal később az Úr többi sebhelyét is. Minden erejével védekezett a sebhelyek látható volta ellen. Több mint harminc évig volt stigmatizált.

Veronika, aki a szenvedés eszközeit fizikailag érzékelte, megértette az Úr tervét. Az Úr általa akarta a világot ismét szenvedésére emlékeztetni. Arra ösztönözte, hogy engeszteljen vele együtt. Nem csupán szeretetének erejéből; ez elégtelen lett volna.

Szenvedése olyannyira hatékonnyá lett benne, hogy az emberek is megláthatták. Nem ,,plátói'', elvont szenvedés volt ez. Rendi regulájának szigorúsága megviselte gyenge egészségét. Szenvedett amiatt, hogy belső életét meg kell mutatnia kifelé, mivel jezsuita gyóntatóatyja megparancsolta neki, hogy vezessen naplót, és mindent jegyezzen fel, amit Isten a lelkében művel. A naplót később tíz kötetben adták ki. A benne található rendkívüli dolgokat sok szemtanú megerősítette. Olyan ,,férfias'' nyíltsággal írta a naplót, hogy IX. Pius pápa, miután elolvasta, így kiáltott fel: ,,Ez nem egy szent nő, ez egy nagy szent férfi!''

Életének rendkívülisége természetesen gyanút és bizalmatlanságot keltett: valódi-e mindez vagy csupán színlelt, vagy beteges jelenség, netán az ördög kísértése? Legnagyobb ellenfele saját apátnője volt. Az ördög űzte a játékát a szenttel egészen a testi bántalmazásig. (Hasonló jelenségek mutatkoztak -- több mint száz évvel később -- az arsi plébános, Vianney Szent János életében; lásd: A szentek élete, 403. o.).

Megkísérelték, hogy gyökeres ,,gyógymóddal'' fogjanak ki a misztikus nőn: öt évig kenyéren és vízen böjtöltették. Orvosai szüntelen fejfájását (töviskorona) az akkori gyakorlat szerint izzó vassal akarták gyógyítani.

Sebhelyeit egyházi jóváhagyással megalázó és fájdalmas vizsgálatoknak vetették alá. Az esetleges hitbeli tévedések elterjedésének meggátlására a legfőbb egyházi hatóság, a római Szent Officium a püspökre bízta

Veronika szemmeltartását, felügyeletét, s ez megszégyenítőnek tűnő zaklatásokkal járt együtt.

Megfosztották újoncmesternői tisztségétől (két évvel a stigmatizációja előtt választották azzá). Elvesztette azt a jogot, hogy a kolostori közösségben választó vagy választható lehessen. Megtiltották neki, hogy hét közben részt vegyen a zsolozsmán és a szentmisén. Vasárnap leghátul, az ajtó mellett állva részt vehetett a szentmisén, de áldozáshoz nem járulhatott. Ötven napra bezárták a betegcellába, s megtiltottak számára mindenféle levelezést és érintkezést nővértársaival. Valóban ,,eleven Kálvária-hegy'' lett, amint a gyóntatóatyja kifejezte. Végül elérkezett a fordulat.

A püspök jelentette Rómába a vizsgálatok és a megfigyelés eredményét: Veronika hite kifogástalan, engedelmessége töretlen, a misztikus jelenségek pedig szakadatlanul folytatódnak. A pápa visszavont minden parancsot és tilalmat, s röviddel ezután a nővérek egyhangúan apátnővé választották. Tizenegy évvel később, 1727. július 9-én halt meg. 1804-ben boldoggá, 1839-ben szentté avatták.

Az Úr Lelke alakítja az embereket olyanná, amilyenekké akarja, és amilyen formában tevékenykedni akar általuk. Ahogy XII. Pius pápa az 1947. évi liturgikus körlevelében írta: Jézus Krisztus életének és halálának összes titka minden korban jelen van és hatékony. Az Egyház minden szentje Jézus Krisztus életének kikristályosodott titka. Lehet-e hát csodálni, ha egy rendkívüli kegyelmekkel megáldott és meghívott ember fölfogja, megérti és önmagán megvalósulni engedi Isten terveit, engedi, hogy Isten a maga útjain vezesse, még ha az Úr passiójába visznek is?

Veronika kulcsot adott Szent Pál szavaihoz, aki senki máshoz nem hasonlíthatóan szemlélte Jézus Krisztus és az ember titkait: ,,Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak a javára'' (Kol 1,24).