hitvilág  2012.10.14. | 02:37 Valami még hiányzik belőled – Évközi 28. vasárnap – VIDEÓ

1. Esdekeltem, s leszállt rám a bölcsesség lelke… (Bölcs 7, 7-11)

A héber bölcsességi irodalom, habár az ókori Kelet közkincse, mégis magasabbrendűbb és sajátosabb a keleti életbölcsességeknél, mert minden esetben kapcsolatban áll a személyes istenhittel. Az ószövetség legfiatalabb könyvét, a Bölcsesség könyvét a hagyomány Salamonnak tulajdonítja. A könyv szinte megszemélyesíti a bölcsességet, amelyben nem nehéz felfedeznünk Isten Szentlelkét. Az Isten lelke által vezérelt szív bölcsességét nem a tudásban vagy könyvtárunkban kell keresni, hanem bensőnkben, és ami életvitelünkön is megmutatkozik. Mit ér a megalapozott tudás, mit érnek a gyakorlati ismeretek, ha valaki nem tud mit kezdeni velük? Platón szerint nem az a bölcs, aki sokat tud, hanem, aki tudja, mitévő legyen. Egy kortárs filozófus szerint pedig: az okos kijavítja azokat a hibákat, amelyeket a bölcs el sem követ…

2. Isten szava eleven és átható, élesebb minden kétélű kardnál… (Zsid 4, 12-13)

Isten igéje szó szerint belehasít lelkünkbe, és megmagyarázhatatlan módon áttüzesíti azt. Ha nyitott szívvel olvassuk, személyesen szólít meg. A lelkiismeret hangja mellett leginkább szava által szól hozzánk.

3. Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába… (Mk 10, 17-30)

Egyes bibliamagyarázók szerint, a teve és a tű foka szokatlan szembeállításának konkrét alapja állítólag a gyalogos számára szolgáló kicsiny kapu volt Jeruzsálem városfalában. Ezen nagy állat, egy csomagokkal felmálházott teve (kamélosz), nem tudott bemenni a városba. De Keleten léteztek olyan közmondások is, amelyekben az elefánt és a tű foka szerepelt. Egyes másolatokban kamilosz szó szerepel, ami hajókötelet jelent. A hajókötelet sem lehet áthúzni a tű fokán… Mindenesetre ez a kiélezett beszédforma – amely a vidék legnagyobb állatát a legkisebb réssel állítja szembe –, valójában egy szemléletes figyelmeztetés a gazdagság veszélyeiről. Jézusnak az a célja vele, hogy elgondolkodtasson, felrázzon, önvizsgálatra késztessen. Nem mintha a gazdagok nem jutnának az üdvösségre, inkább azért, mert a krisztuskövetés sokkal nehezebb, ha az anyagiak teljesen lefoglalnak minket.

Szemben más evangélistákkal, Márk Jézus követésére helyezi a hangsúlyt. Jézusnak mindjárt rokonszenves lesz ez a fiatalember, aki Jó Mesternek szólítja őt, és gyermekkora óta minden parancsot hűségesen megtart. Az a kérdés hajtja, mit kell tennie, hogy elnyerje az örök életet? Jézus látja, hogy az ifjú nem éri be az átlagos törvénytisztelettel, a kevéssel, és testreszabott tanácsot ad neki: menj, add el, amid van, oszd szét a szegények között, így kincsed lesz az égben, aztán jöjj és kövess engem. Személyes lényével motiválja, és készteti a még nagyobb jó megtételére. A lelkigyakorlat elkezdődött.

Erre a kezdeti mosoly az ifjú arcára fagy, lelkesedése alábbhagy, és leverten távozik. Amikor szembesült volna a sok helyett a teljességgel, – feladja. Jézus szabaddá akarta volna tenni őt: hagyja a csudába vagyonát, az csak gond, függőség, elnehezíti a szívet, önzésbe zár és megkeményít. Visszariadt az isteni nagylelkűségtől. Vagyonát többre becsülte. Azzal, hogy szétosztotta volna, enyhített volna az égbekiáltó igazságtalanságon gazdagok és szegények között. Egy fantasztikus lehetőségtől esett el. Jézus nem parancsolta, hanem tanácsolta neki – mint ahogy szentek, szerzetesek a történelem folyamán, mind a mai napig lemondtak és lemondanak a vagyon birtoklásáról –, hogy szívét felforrósítsa, hogy teljesen az övé legyen.

Vajon mi hiányzik még belőlünk? Miközben egyre emelkedik az életszínvonal, és kényelmünk érdekében szinte mindent feláldozunk: lelkünket, eszményeinket, értékeinket… Hajtunk, meg gürcölünk, gyűjtünk, és folyton az árleszállításokat figyeljük. Bevásárlólistánk egyre hosszabb, és a ’legyen ön is milliomos’-féle vetélkedőket tátott szájjal figyeljük, titkon arra gondolva: erre a kérdésre én is tudom a választ?! Nem látunk tovább zsigeri vágyainknál, elidegenedtünk Istentől, Ő már nem is hiányzik…

A gazdagság nem bűn, de veszélyforrás. Korunk banánhéja, amelyen könnyedén megcsúszhatunk. Jézus szavai megdöbbentenek. Bizonyos ésszerű kereteken túl, a túlzásba vitt anyagi hajsza kapzsivá és lelketlenné, örök sóvárgóvá és elégedetlenné zülleszt mindenkit, szegényt és gazdagot egyaránt. Vannak szegény gazadagok, s gazdag szegények. Jézus figyelmeztetése elsősorban azoknak szól, akiknek szíve a pénzükben van. Nekik, de egyúttal mindazoknak, akik nyomába szegődnek, hallatlan ajándékot kínál fel. Nem teszi kötelezővé, de ajánlja: „állítsuk át” szívünket, időnket, energiánkat Istenre és felebarátainkra. Akkor leszünk a legszabadabbak és a legboldogabbak.

A gazdag ifjú elszomorodott és meghátrált. Kilépett a Világ Világosságának fényköréből. Beleütközött birtoklási szenvedélyének határába és visszarettent. Ezzel kiderült az is, hogy vallásossága csak jogkövetésből, teljesítményből állt. Mi már tudjuk: a tíz parancs betartása csak az alsó határ! A minimum.

Jézus követése viszont az újszövetség többlete: a szeretet odaadása. Személyében Isten országa nyílt meg köztünk, amely „duzzad, mint a megkelesztett kenyér, növekszik, mint a palánta, terebélyesedik, mint a fa. Mindent mozgásba lendít. Embereket indít cselekvésre”- írja Sulyok Elemér bencés.

A krisztuskövetés nem annyira tanok, paragrafusok betartása, sokkal inkább egy találkozás szülte döntés. Aki Jézussal találkozik, az nem tud ellenállni vonzásának. Bátran vállalja a lemondást és az elvesztést, nemcsak a „százannyiért” cserébe, hanem a „ráadásért” is, hisz ez maga az örök élet. Már itt a földön megtapasztalja a hiánypótló teljességet.

Sebestyén Péter