JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD hírei

Híd az emberek között /történet/

Híd az emberek között

Valahol a Csendes-óceán egyik szigetén, egy lepratelepen, egyedülálló történet játszódott le nap, mint nap. Lábon járó holttestek, kétségbeesett, dühös és fájdalmasan megcsonkított emberek voltak az egész szigeten.

A nagy nyomorúságban még élt egy idős férfi, aki a megpróbáltatások ellenére meglepően nyugodt tekintetű volt és sokat mosolygott. Testi fájdalmai olyan nagyon voltak mint a többi szerencsétlen leprásnak, mégis ragaszkodott az élethez. Nem esett soha kétségbe és gyengéden segített mindenkit a környezetében. Mindenkiben feltört a kíváncsiság: mi lehet az oka, hogy ebben a pokolban egy valaki a sok közül olyan erős és derűs. Talán nem érezte a fájdalmat vagy már hozzászokott? Ez nem valószínű.

Az történt, hogy az idős ember mindennap pirkadatkor odavánszorgott a lepratelepet körülvevő kerítéshez, egy megszokott helyen leült és várakozott. Nem a napfelkeltét szemlélte és nem is a Csendes-óceán szigetének szépségét. Megvárta, amíg a kerítés másik oldalán megjelent egy asszony, ő is idős, mint a férfi. Arcán a ráncok kisimultak és szeme tele volt gyengédséggel. Az asszony nem szólt semmit sem. Titkos üzenetet adott le csendben és tapintatosan: egy mosolyt.

A férfi megértette a mosoly mondanivalóját és ő is mosollyal válaszolt. A néma társalgás rövid ideig tartott. Az öreg ember felállt és visszaballagott a barakkok felé. Ez így ment minden reggel. Olyan volt, mint egy mindennapi áldozás.
A leprást a női mosoly éltette, megerősítette és egy nap terhét könnyűvé tette. A másnapi találkozóig abból élt, amit hajnalban adott neki az a mosoly.
Az a tovasiető nő nem volt más, mint az öreg leprás felesége.

Így beszélt róla: - Mielőtt ide kerültem, titokban ápolt, minden elérhető gyógyszerrel. Egy javasasszony valami kenőcsöt is adott neki. Azzal bekente az arcomat minden nap. Mégis minden hiába volt. A hatóság nem sokat teketóriázott és egyszerűen ide hoztak a leprások közé. Ő még ide is követett. Amikor minden reggel meglátom, tőle tudom meg, hogy még élek és őszintén mondom, csak az ő kedvéért élek.

Bruno Ferrero: Hajnali mosoly

A mosoly híd az emberek között. A mosoly bearanyozhatja a napunkat.
Annak is jó, aki adja és annak is, aki kapja. Biztosan valaki várja a mai napon az ön mosolyát is. Mosolyogva köszöntse ismerősét, szomszádját, mindenkit, akivel csak találkozik.
Ha belép egy templomba és megnyitja a szívét a mélységes csöndben, észre veheti, hogy először Isten mosolyával találkozik.

Címkék: