A hajnali szentmisék elnevezése, a roráte az ünnepkör jellegzetes latin énekének kezdő szavából származik: „Rorate caeli de super…” (Több adventi énekünk kezdősorában visszhangzik magyarul is ez az ősi kívánság: „Harmatozzatok, egek, onnan felülről...”; „Harmatozzatok, magasságos egek...”; „Harmatozzatok, égi magasok...”)

A szavak Izajás könyvéből származnak:
„Harmatozzatok, egek, felülről, 
és a felhők hullassanak igazságot! 
Nyíljék meg a föld, 
teremjen szabadulást, 
és igazság sarjadjon vele! 
Én, az Úr, teremtettem azt.” (Iz 45,8)

Régen aranyos misének vagy angyali misének is hívták az adventi hajnali szentmiséket. Ez utóbbi arra utal, hogy e Szűz Mária tiszteletére mondott miséket mindig az Úrangyala elimádkozásával fejezték be.

Kezdetben a karácsony előtti hét, a VIII. századtól kilenc napon keresztül mutatták be e szentmiséket, s ugyanezeken a napokon énekelték az Ó-antifónákat is. A középkorban egész adventben végezték már Közép-Európában. Érdekesség, hogy Egyházunkban a rorátéknak csak az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén vannak ma is élő hagyományai. Jelenleg hazánkon kívül Ausztriában, Horvátországban, Csehországban és Lengyelországban él e szép szokás, az adventi készület talán legszebb formája.

A II. vatikáni zsinat előtt a Szűzanya adventi votív miséjét imádkozták minden hajnalban, az Emmanuel-jövendölés szentleckéjével (Iz 7) és az angyali üdvözlet (Lk 1,26–38) evangéliumával; a szentmise orációi március 25-éről, antifónái az adventi kántorböjt szerdájáról, offertóriuma advent 4. vasárnapjáról való volt. A zsinat után az adventi hétköznapok mindegyike külön miseszöveget kapott.

Kiemelt jelentőségű a december 17. és 24. közé eső hét. Ilyenkor énekeljük az úgynevezett Ó-antifónákat. Ezek mindegyike az „Ó!” felkiáltással kezdődik, és Jézust azon a hét néven szólítják, melyeket az Ószövetség adott a jövendő Messiásnak: Bölcsesség, Adonai, Jessze gyökere, Dávid kulcsa, Napkelet, Népek királya, Emmanuel.

Nagyon szép és gazdag a roráték népénekkészlete. Az egyik legszebb, mondhatjuk, „rorátés” énekünk a többféle dallammal is ismert és elterjedt, „Ó fényességes, szép Hajnal” kezdetű, úgynevezett Hajnal-ének, mely évszázadok óta az adventi misék záróéneke.

A roráték pirkadat előtt, hat órakor kezdődnek. A hajnali szentmisék szép hagyományát katolikus magyar népünk különösen szereti. Íróinkat, költőinket is megihlette a decemberi hajnalok templom felé siető parasztnépe és a hajnal sötétjében bemutatott szentmisék leírhatatlan légköre, áhítata.

„Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak. […] Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak. Néhol kis lámpások imbolyognak és mutatják, hova kell lépni. […] A tegnap gondja mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel. S a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére. Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs. A külső mozgás bekúszik a templomba s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is megnyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: »Harmatozzatok, égi Magasok«.”

(Részlet Fekete István Roráte című novellájából)

*

„A templom tele van már subával meg kacabájjal. A padokon fekete báránybőrsüvegek meg testes Rózsás-kertek és Lelkifegyvertárak fekszenek. Az oltáron minden gyertya ég, s a viaszillat belévegyül a be-beáramló téli levegő ködös ízébe. […] meglágyul az orgona hangja. A sok száz esztendős adventi ének megzendül a templomban: 

»Oh fényességes szép hajnal! –
Kit így köszöntött az angyal:
Üdvözlégy teljes malaszttal!«

Végigreszket idegeimen az a mennyei szent érzés, amely gyermekkoromban áthatott, mikor az első hajnali misén ezt az éneket hallottam. De micsoda nyomorult szerszám a toll és micsoda erőtlen erő az emlékezet, hogy egy éneket se lehet vele leírni. A hangokra nincs szavunk, mert az ének hangjai egy alaktalan álomvilágból valók. A szöveget, amely egy angyal földi látogatásáról szól, az ének a képzeletnek egy olyan birodalmába emeli, amelybe csak a szívnek szárnyazott sejtelmeivel juthat el az ember.”

(Részlet Gárdonyi Géza Roráte című novellájából – Az én falum ciklusból)

*

Kosztolányi Dezső így beszélt az adventre vonatkozóan a katolikus vallás és liturgia pótolhatatlan szépségéről Harsányi Lajos pap költő tanúsága szerint: „Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben, amely olyan, mint a szilva hamva, süveges, lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az »Ó, fényességes szép hajnal« kezdetű ódon adventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok, nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt.”

*

„Hideg kövön anyókák
Térdelnek. Ifju pap
Magasba fölmutatja
Szelíden az Urat.

Derűs hit tűnt malasztját
Könnyezve keresem.
Ó gyönyörű gyerekség,
Ó boldog Betlehem!”

              (Részlet Juhász Gyula Roráte című verséből)

*

„Rorátéról jöttem.
Istenváró Ádvent sötétlett mögöttem:
éhes évezredek aszott-ugar-vágya,
hogy az ég a szomját friss harmattal áldja:
nyíljék a Föld áldott méhe és Megváltót
szüljön a világra.”

              (Részlet Mécs László Roráté a Balatonnál című verséből)

*

A mindent elborító harsány, zajos, sokszor talán bántó karácsonyi fényárban a decemberi hajnalok sötétsége, a szentmisék békés homálya felmutatja advent igazi lényegét – csöndesen, csillogás és hivalkodás nélkül. „Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt.”

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Éneklő Egyház

Magyar Kurír
(bh)