Megéleződik az ünnepben a lélek?

Don Bosco azt mondja, „az ünnep megszentelése meghozza az áldást a hét minden napjára”.  Az ünnepben a lélek erőt kap, amit kívülről nem látnak az emberek. Még a vasárnap dolgozni kényszerülő buszsofőr, a kórházi ápolónő is annak tudatában teszi a feladatát, hogy ez különleges nap, melyért kiemelt fizetés jár. Tudják, ilyenkor pihenésre lenne joguk. Nagyon fontos, hogy az ember ne feledje a vasárnap jelentőségét, hogy ez a nap számára ne folyjon össze szürke masszában a hét többi részével. Az Anyaszentegyház a kényszer, a kényelem hatására elhajló emberi természetet megerősíti, és előírja számára a vasárnap megszentelését a szentmisével.

Felgyorsult, fogyasztásra törekvő világunkban a vasárnap megszentelését elváró egyházunk támadások céltáblájává válik.

Úgy gondolom, hatalmas ajándék számunkra, hogy az Egyház ebben a társadalmi hagyományokat feloldó világban ragaszkodik a vasárnaphoz. Nálunk is meggyöngült a vasárnap tisztelete, hatalmas tömegeket érint az elvilágiasodás. Az Egyházat valóban sok támadás éri, hogy parancsuralmi rendszerben működik, de azt gondolom, vannak olyan dolgok, amelyek nem működnek csak lelkesedésből.

Mindemellett megmosolyogtató, hogyha valaki „parancsuralmi” rendszerről szól az Egyház vasárnapi miselátogatási parancsát illetően, amikor az Egyház nem tudja és nem is akarja büntetni ennek a parancsnak megszegőit. Szociológiai tények is megalapozzák a kereszténységben kialakult munka-pihenés rendjének szükségességét, melyet hosszú hagyomány alakított ki.

A Egyház azáltal, hogy ragaszkodik a vasárnaphoz, keresztény társadalmat tart fenn, és őrzi az emberi méltóságot. Érdemes megnézni, mit eredményeztek az olyan törekvések, melyek beleavatkoztak ebbe a rendbe. A francia forradalom a köztársasági naptár bevezetésével egy hónapot három tíznapos dekádra osztott. Tíznaponta adott egy szünnapot. Nem tudott fennmaradni, az ember megsínyli, ha nincs számára erőforrás és rendszeres töltekezés.

Dies Domini  címmel (1998-ban jelent meg) II. János Pál pápa írt a vasárnapról egy apostoli levelet, amely remekül összeszedi az érveket, hogy miért válik az ember javára a vasárnap megszentelése. A vasárnap megtartásának parancsa egyeseknek olyan, mint mikor egy édesanya erélyesen beszól a szobában egy órája a képernyőt bűvölő csemetéjének, hogy már ideje volna kimennie egyet focizni a többi lurkóval. Van, aki duzzog, vagy süketnek tetteti magát, és nem mozdul, de igazában csak magának árt. 

Hogyan emlékszik vissza gyermekkora vasárnapjaira?

Keresztény nagycsaládban nőttem fel Budapesten, a Krisztinavárosban. A szentmise kiemelt pillanat volt a családunkban, meghatározta egész napunkat. Reggel a kilencesre mentünk, általában korábban, mert a lánytestvéreim a kórusban énekeltek, mi fiúk ministráltunk. A végén gyakran ott maradtunk a templom előtt beszélgetni. Időnként nagyanyám cukrászdába vitt minket, amit édesapám csak módjával helyeselt. Nem akarta, hogy a torkos gyerekek vasárnapja legyen a napunk, és azt sem nézte jó szemmel, ha az ebédnél csak fanyalgunk. Összességében „belefért ez a pakliba”, időnként nagyon örültünk az édes finomságoknak. Otthon mi gyerekek játékkal, beszélgetéssel töltöttük az időt. Nem volt tévénk, megtanultuk feltalálni magunkat nélküle. Így visszatekintve köszönöm szüleimnek, hogy bevállalták ezt. Nagyon szerettük, ha a család színházba, koncertre, operába vitt minket, és örültünk a ritka mozinak. Voltak kirándulásaink, és sokszor látogattuk egymást a rokonokkal. A vasárnapunkban szüleink az emberi kapcsolatok ápolására ösztönöztek.

Mennyire látja fontosnak az ünnep külsőségeinek megtartását?

Szentmisére vasárnap ünneplőben jártunk. Így szoktuk meg, és szerettük, adott valami ünnepélyeset a napnak. A szép ruha visszahat az emberre, és kifejezi az ünnephez való ragaszkodást. Ugyanakkor előfordult olyan napokon, amikor a mise után kirándulás következett, hogy túracipőben mentünk a templomba. Ez sem volt baj, mert azért mégsem a ruha szabja meg, hogy vasárnap van-e. Fontos emlékek számomra az ünnepi ebédek is a nagy asztal körül.

Hogyan ünnepli a vasárnapot a szalézi szerzetesek közössége?

A szalézi szerzetes vasárnapja lelkipásztori munkában telik. Ünnepélyesebb a reggeli és az esti imánk, ezek keretezik a fiatalokkal eltöltött időnket. A délelőtt a szentmisék előkészítésével, esetleg zene- és énekkari próbákkal, ministránsfoglalkozással telik. Arra törekszünk, hogy a liturgia szép legyen, olyan, ami felemeli a lelket. A fiataloknak szenteljük időnket.  Megpróbálunk nekik a misék után vagy délután közös programot kínálni, például az oratóriumban. Játékra, beszélgetésre hívjuk őket. Arra vezetjük rá őket, hogy a vasárnap a találkozás örömének is helyt ad.

Másként ünnepel a felnőtt és a gyerek?

A felnőtt vasárnapja általában több munkával telik. Főként az édesanyáknak ott az ünnepi ebéd elkészítése. Fontos, hogy ezt jól átgondoltan, előre megtervezve végezzék, ez segít, hogy stressztől mentes legyen a napjuk. Tanulhatunk ebben a régi asszonyoktól, akik jól be tudták osztani a főzés körüli munkákat. Ha jól megtervezett minden, bearanyozódik a vasárnap. Érdemes bevonni a gyerekeket, apukákat is a készülődésbe, meg kell osztani a feladatokat. A gyerek számára felhőtlenebb az ünneplés, különösen akkor, ha a szülő megadja ehhez a szükséges hátteret.

A szentmisén való részvételt miként tehetjük átéltebbé gyermekek, fiatalok számára?

A szertartáson motiváltabban vesz részt, ha azt magáénak érzi. Az egyik rendtársam ötletére több helyen bevezettük, hogy a prédikáció témájához kapcsolódó rajzot osztunk ki a gyerekeknek, amit ki kell színezniük. Elmélyül a téma, apellálunk a gyerek játékosságára, kreatív képességeire. Énekkel, zenével is igyekszünk bevonni őket a liturgiába. A bekapcsolódással tevőleges része lesz annak, ami közösen megszületik. A szentmisét követően nagyon fontos, hogy gyakran kínáljunk játékot, beszélgetést. Így közvetíthetjük az ünnep közösségépítő erejét, és kimozdítjuk a mai gyerekekre oly jellemző elszigeteltségből. A találkozások révén a gyerek megéli az ünnep vonzását.

Így teljesedik ki a vasárnap?

Fontos, hogy a mise ne különálló dolog legyen az ember életében, hanem kapcsolódjon össze a közösség, játék, beszélgetés hármasával. Milyen általános hazánkban, hogy mind a pap, mind a hívő elsiet misére, és utána szalad tovább! Előfordul, hogy a gyerek ötlettelen pihenéssel, unalomban tölti a vasárnapot. Nem sodorja magával az ünnep öröme. Olaszországban a milánói egyházmegyében Borromeo Szent Károly püspök még a XVI. században bevezette, hogy a templomok mellett legyen oratórium. Ez azt jelenti, hogy vasárnap délután az idősek összegyűlnek boccsázni (kuglihoz valamelyest hasonló játék), anekdotáznak, komótosan sörözgetnek, tréfálkoznak, a fiatalabbak közt megy a foci, csocsó, pingpong, társasjáték. Ott töltik a délutánt, az egész család talál magának a templom mellett kikapcsolódást. Nagy találkozás számukra a vasárnap, valóban átélhető az ünnep sodrása. Mi, szaléziak is erre törekszünk, hogy a vasárnap „meghozza az áldást a hét többi napjára!”

Magyar Kurír