A szentmise elején Erdő Péter bíboros köszöntötte a jelenlévőket, majd megáldotta az új kenyeret. Köszöntő szavait az alábbiakban olvashatják:

Krisztusban Kedves Testvérek!

Szent István királyt ünnepeljük, országunk alapítóját, Egyházunk megszervezőjét. Róla írta Szent VI. Pál pápa, hogy ami az ő idejében történt, „az látszat szerint az akkori bizonytalan (politikai) körülményeknek volt az eredménye”, valójában azonban „az éltető Szentlélek művének bizonyult, aki szent tevékenységének kegyelmével szüntelenül megújítja a föld színét” (AAS 62,1970,578). A külső történések mögött egyéni életünkben és a népek sorsában is működik az isteni gondviselés. Ha felismerjük tervét és együttműködünk vele, értékek születnek és áldás kíséri életünket.

Szent István napja ezért a hálaadás és a bizalom ünnepe, de a kérésé is, hogy az isteni gondviselés őrizze és segítse népünket a jelenben és a jövőben.

Nagy öröm számomra, hogy ma együtt ünnepelhetünk Stanisław Gądecki poznańi érsek úrral, a lengyel püspöki kar elnökével, aki a mai ünnepi szentbeszéd megtartását elvállalta.

* * *

Az ünnepi szentmisén koncelebráltak Michael August Blume apostoli nuncius és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelen lévő tagjai.

Jelen volt Áder János köztársasági elnök; Orbán Viktor miniszterelnök; Darák Péter, a Kúria elnöke; Tarlós István főpolgármester.

* * *

Stanisław Gądecki szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük magyar nyelven:

Kedves ünneplő Testvérek!

Azért találkozunk ma Budapesten, hogy Szent Istvánt, a magyar nemzet védőszentjét és első királyát ünnepeljük. Nagyon örülök, hogy Lengyelország legrégebbi egyházmegyéjének püspökeként részt vehetek ezen a magyar nemzet számára oly jelentős egyházi és állami ünnepen. Szeretettel üdvözlök mindenkit a lengyelországi Katolikus Egyház nevében.
A mai napon ünnepelt Szent István magyar király 969 körül született Esztergomban. A Szentek Élete legendás leírása szerint: „Keresztelésekor ünnepélyes fogadalmat tett, hogy Isten segítségével az egész nemzetet a krisztusi hitre vezeti” (Szent István magyar király élete).

1. KERESZTÉNY HITRE TÉRÉS TEGNAP

a. Hogyan teljesítette István a keresztsége alkalmával tett, az egész ország megtérítéséről szóló ígéretét?

Amikor elkezdett uralkodni, egy pogány országot vett át, melyre a többistenhit vagy az animizmus volt jellemző, esetleg egy legfőbb szellemi lény tiszteletével együtt.

A Kinyilatkoztatás nagyon korán rámutatott arra, hogy a bálványimádás halálos fenyegetést jelent az emberre és a társadalomra is. Ezért azt, már a Tízparancsolat első, legfontosabb rendelkezése tiltja, hiszen az összes többi parancs ebből következik.

A Kivonulás könyvében olvashatjuk:

„Rajtam kívül más istened ne legyen! Ne készíts magadnak faragott képet, és semmiféle képmást arról, ami fenn van az égen, vagy lenn a földön, vagy a föld alatt, a vizekben! Ne imádd ezeket, és ne szolgáld őket” (Kiv 20,3–5). 

Az első parancsolat azonban azt a kötelezettséget rója az emberre, hogy Istent helyezze első helyre életében. Ezt később Szent Ágoston ebben az egyszerű mondásban foglalta össze: „Ha Isten az első helyen van, akkor minden a helyén van.”

A Teremtés könyve azt tanítja, hogy Isten az embert „saját képmására teremtette” (Ter 1,27), és képessé tette arra, hogy imádja őt. Sajnos azonban az ember – bűnbeesése után – nem mutatott különösebb hajlandóságot Isten imádására, hanem inkább a relatív értékeket emelte az Abszolút rangjára. Ahelyett, hogy Istent imádta és dicsőítette volna, istennek kijáró tisztelettel volt a teremtmény iránt, istenítette azt, ami nem Isten (KEK, 2113).

A bálványimádást azonban nem lehet büntetlenül gyakorolni; a bálványimádó ugyanis maga is hasonul az általa választott bálványhoz. A Zsoltár szavai szerint „Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik, és mindazok, akik bennük bíznak” (vö. Zsolt 115,4–5. 8). Éppen ezért volt és marad a bálványimádás oly veszélyes az emberre. Ha az élő Istennek szolgálunk, identitásunk egyre mélyebben fog gyökerezni abban, ami isteni, értékes és időtálló. Ha azonban más isteneket szolgálunk, akkor az értelmetlenség és az üresség érzése jelenik meg bennünk (vö. Zsolt 115,4–8), mely áthatja életünk minden területét, gondolkodásunkat és cselekedeteinket.

Azonban a szűkebb értelemben vett bálványimádáson kívül megtaláljuk az Ószövetségben a bálványimádás tágabb értelemben vett kritikáját is. A szó tágabb értelmében bálványimádás minden olyan bűn, mely az egy Isten iránti engedetlenséget fejezi ki. A Bölcsesség könyve 13. fejezetének gondolatát követve Pál apostol erről kijelenti, hogy a bálványok imádói: „bár megismerték Istent, nem dicsőítették őt, mint Istent, és nem adtak hálát neki”. Ez kettős hatást eredményezett: „üressé váltak gondolataikban”, „és érteni nem akaró szívük elhomályosult”. Így kiszolgáltatták magukat alávaló szenvedélyeiknek és romlott értelmüknek. Vagyis Pál szerint a konkrét bűnös cselekedetek a szív és az értelem elhomályosulásának következményei (vö. Róm 1, 21–32).

Tertullianus később ezt mondja: „A pogányok, akik nincsenek birtokában a csorbítatlan igazságnak, mivel az igazságra nem Isten tanítja őket, a rosszat és a jót kényük-kedvük szerint és vágyaiknak alárendelve értelmezik: ami itt jó, az másutt rossz, ami itt rossz, az másutt jó” (Tertullianus, A látványosságokról, XXI).

A pogányságból eredő hibák tehát az ember elidegenedését idézik elő, és eltávolítják valódi céljától. Megakadályozzák ugyanis abban, hogy Krisztusban felismerje az egyetlen és valódi Megváltót (vö. XVI Benedek, Az értelem soha nem kerül valós ellentmondásba a hittel. Mise a párizsi Invalidusok terén – 2008.09.13.).

b. Szent István megértette, mennyire veszélyes a magyar nép számára ez a magatartás. Bár már korábban apja, Géza fejedelem is tett kísérleteket a keresztény hit elterjesztésére, de valójában csak Istvánnak sikerült a meggyőzés erejével elérni ezt a célt. Összességében mindkettőjük zsenialitása abban állt, hogy I. Miesko lengyel herceghez (922–992) hasonlóan, hosszú távra tekintettek előre, és megértették, mennyire szükséges Magyarország számára a Teremtő Isten helyes tisztelete.

Miért szánták rá magukat ezek az uralkodók ilyen bátor lépésre? A pragmatikus válasz szerint: politikai, kulturális és gazdasági előnyöket láttak benne. Valóban, döntéseiket részben ezek az érvek is befolyásolhatták, a kereszténységben meglátták a társadalom egyesítő erejét. A keresztény civilizáció ugyanis a királyi hatalom megszentelésével megerősítette az uralkodó helyzetét.

Bátorságuknak köszönhetően a születő félben lévő magyar állam az evangéliumi értékekre kezdett épülni, s ezek váltak a magyar nép egyéni, társadalmi és állami életének alapjává. A keresztény hit ihlette a magyar nemzet új kultúráját, s ez a kultúra Magyarország ezeréves viharos és ugyanakkor dicsőséges történelme során, politikai, oktatási, művészeti és vallási intézményei révén bizonyságot tett erkölcsi életképességéről, az európai civilizációval való összhangjáról. Ugyanakkor a magyar kultúra megőrizte és továbbfejlesztette kivételes eredetiségét. Nehéz egy pillantással minden előnyét meglátni annak, amit Magyarország számára a kereszténység felvétele adott.

Végső soron azonban nem a nemzeti, kulturális, gazdasági és politikai értékek döntöttek Magyarország keresztény hitre térésében, hanem István őszinte hite az egyetlen, igaz Istenben és Jézus Krisztusban. Keresztsége során kifejezte: „Hiszek a Mindenható Atyában…”. Ennek a hitnek köszönhetően valódi forradalmat, valódi lelki fordulatot hajtott végre, áttérve a teremtmények (vagyis a világ elemei: a nap, a hold, az időjárási jelenségek, a szent fák és állatok) kultuszáról magának a Teremtőnek az imádására.

A Szentek Élete leírása így folytatja: „István számos kiváló férfit és tanult papot hívott Németországból Magyarországra annak érdekében, hogy teljesítse a keresztség során tett ünnepélyes fogadalmát.” Miközben erőteljesen munkálkodott az állam egyesítésén, szilárd egyházi szervezetet is létrehozott. A pápa engedélyével létrehozta az esztergomi főegyházmegyét és a többi püspökséget. Az érsekség megalapítása azt jelentette, hogy a magyar egyház csak a pápának van alárendelve és független a német birodalmi egyháztól.

A kereszténységre tért magyar nép az európai országok családjának teljes jogú tagja lett. Egy olyan családé, melyben a legmagasztosabb erény az Isten országa eszményének megvalósítása volt.

2. KERESZTÉNY HITRE TÉRÉS NAPJAINKBAN

A másik aktuális kérdés, a keresztény hitre térés napkjainkban.

a. A Szent István megkeresztelkedése óta eltelt ezer év szomorú igazságra hívja fel figyelmünket. Úgy tűnik, mintha lassan visszatérnénk a kereszténység előtti időkbe Európában. Egyre jobban kezd körülöttünk besűrűsödni a sötétség kora; mintha visszatérne a bálványimádás pogány időszaka.

Egész rendszerek igyekeznek csökkenteni a kereszténység hatását az emberek erkölcsi döntéseire, és próbálják a közéletből is kiszorítani azt, hogy így a magánéletben is meggyengüljön. De a keresztény hit elhalványodásával maga az ember is szívesen rendeli magát alá az anyagiasság és a fogyasztás hatásának. Létrejön egy vákuum, melyet az eddigieknél jóval több bálvány és téveszme kezd megtölteni. Ezek lesznek az emberek által kitalált és istenített modern bálványok, pl. maga az ember, a természet, a hatalom, egy eszme, a szakmai karrier, a pénz, az élvezetek, az asztrológia, a horoszkópok, számtalan hiedelem és kultusz. Annak helyét, ami Isteni, átvette az, ami rettenetes (P. Sloterdijk, La Domestication de l’être, Párizs 2000, 31. o.).

Valaki azt mondhatná: „nem fontos, hogy miben hiszel, az a fontos, hogy hogyan élsz”. A dolgok ilyen megközelítése azonban szélsőséges meggondolatlanság lenne, ugyanis éppen az ellenkezője az igaz. Hitünk szerint élünk, és meggyőződésünk adja tetteink hajtómotorját. 

„Noha a nyugati demokratikus társadalmak a kultura, a gazdaság és a politika területén számos pozitív elemet tartalmaznak, nem mentesek komoly hiányosságoktól sem. Az emberek élvezik a teljesebb szabadsághoz való jogot, igényt tartanak még az abortuszhoz, az eutanáziához, a korlátlan genetikai kísérletekhez és a parttalan szexuális kapcsolatokhoz is, és úgy viselkednek, mint ha ők volnának saját maguk teremtői. A szélesen elterjedt fogyasztói kapzsiságot nagyon gyakran csak a kiszolgáltatott, gyengébb emberek és nemzetek kizsákmányolása révén lehet kielégíteni. A haszonszerzésért folytatott élősködő verseny, melyet a modern technológiák is támogatnak, a természeti javakkal való korlátozás nélküli visszaélést eredményezi, és mások legalább közvetett elnyomását idézi elő. Miközben a nyugati világ magas életszínvonalon él, ezt a jólétet a világ népessége nagy részének a szegénysége árán tartja fenn.” (Pápai Biblikus Bizottság, Biblia és az erkölcs. A keresztény viselkedés bibliai gyökerei, 117. szám, Kielce 2009, 163. oldal)

XVI. Benedek pápa – a közel-keleti püspökök szinódusa megnyitásakor – felhívta a figyelmet a hamis bálványok ledöntésének szükségességére: „Ma is meg kell születnie Krisztusnak a világ számára, és a hamis isteneket pedig le kell dönteni a tanúk szenvedésének és vértanúságának árán. Gondoljunk csak a mai kor nagyhatalmaira. Gondoljunk csak a névtelen tőkére, mely az embert rabszolgává teszi, az anonim hatalomra, melyet az emberek kiszolgálnak, és amelyért kínzásra és halálra adják őket. Pusztító hatalmak ezek, melyek fenyegetik a világot. Gondoljunk csak a terrorista ideológiákra, melyek állítólag Isten nevében engedik meg maguknak az erőszakos cselekedeteket. Azonban őket nem Isten irányítja, hanem hamis istenek, amiket le kell leplezni, mert ezek nem az Isten. Gondoljunk csak a drogra, mely kapzsi fenevadként hatalmával a világ különféle részeit megragadja és tönkreteszi. Ez is egy hamis isten, melynek le kell dőlnie. Gondoljunk a közvélemény által terjesztett életmódra. A házasság nem számít, a tisztaság nem számít, stb. Ezek az erővel ránk erőltetett uralkodó ideológiák hamis istenek” – mondja Benedek pápa.

b. Hogyan lehet visszatérni a teremtményimádattól a Teremtő imádásához?

Szükséges, hogy az Úristen kerüljön ismét az első helyre – először is minden egyes keresztény életében, hogy újra meg akarjuk hallani Isten szavát, és hagyjuk, hogy ez a szó megvilágítsa életünket. Hogy akarjunk kitartóan haladni a megújult úton, Krisztus fényében: azaz védjük az emberi életet és a családot, alakítsuk a társadalmi igazságosságot az Evangélium szerint, és a hétköznapi életben törekedjünk a valódi szabadságra. Hogy – úgy Magyarországon, mint Lengyelországban és egész Európában – hiteles példáját adjuk az Evangélium szerinti életnek, a keresztény erényeknek és a lelki fejlődésnek – ahogy Ferenc pápa írta Lengyelország kereszténnyé válásának 1050. évfordulója alkalmából írt üzenetében.

Elképzelhető – tanította XVI. Benedek pápa –, hogy a mai helyzet valamivel többet követel. Ahogyan az Egyház fennállásának korai évszázadaiban a keresztények vértanúsága megtisztította a világot a többistenhittől, hasonlóképpen ismét szükség lesz a modern keresztények vértanúságára, hogy megszabaduljon a világ a modern bálványok káros hatásaitól, melytől csak a hívőknek, a szenteknek és magának az Anyaszentegyháznak a szenvedése által szabadulhatunk meg.

Szent István idejére visszaemlékezve azt látjuk, hogy szükségünk van még valami többre, valamire, ami ma teljesen lehetetlennek tűnik. Szent politikusokra van szükségünk, Szent István mércéje szerinti politikusokra. Olyanokra, akik tudják, hogy az Egyház küldetése a hívek lelki igényeinek szolgálata, egy politikai közösségnek pedig mindannak a szolgálatában kell állnia, ami a közjót szolgálja (vö. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 424.). Olyan politikusokra, akik hűek maradnak a természetes értékekhez, tiszteletben tartva az evilági dolgok jogos autonómiáját. Akik hűek maradnak a természetfeletti értékekhez, feladatukat az Evangélium szellemében teljesítik (vö. ETTK, 569).

BEFEJEZÉS

Kérjük Istent, hogy egy olyan világban, mely megpróbálja elmosni a különbséget lélek és test, szellemi és anyagi, emberi és állati, női és férfi, isteni és evilági között, egy olyan világban, ahol a fogyasztás vallássá vált, tudjunk törekedni arra, hogy a Szentlélekben eljussunk az igazi boldogságra. Ámen.

Éljen Magyarország! Éljen Lengyelország!

* * *

A könyörgések után Erdő Péter bíboros – Esterházy Pál nádor imádságával – felajánlotta népünket a Magyarok Nagyasszonyának.

Az ünnepi szentmise végén megtartották a hagyományos Szent Jobb-körmenetet. Éppen harminc éve, 1989-ben vihették ki újra körmenetben Szent István ereklyéjét Budapest utcáira, negyven évig tartó kényszerű szünet után. Azóta évről évre megtartják a körmenetet.

A Szent Jobbot idén is a Katolikus Karitász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tagjai és önkéntesei, a szerzetes- és lovagrendek képviselői, az apostoli élet társaságainak tagjai, a papság, valamint a plébániák zarándokcsoportjai kísérték.

Visszatérve a Szent István-bazilika elé az áldással, majd a pápai és a magyar himnusz eléneklésével zárult az ünnep.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Magyar Kurír