Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

A mai liturgia evangéliumának középpontjában a boldogságok állnak (vö. Lk 6,20–23). Érdemes észrevennünk, hogy Jézus, annak ellenére, hogy nagy tömeg veszi körül, úgy hirdeti meg a boldogságokat, hogy közben „tanítványaira” emeli tekintetét (Lk 6,20). A tanítványokhoz beszél. A boldogságok ugyanis Jézus tanítványainak identitását határozzák meg. Furcsán hangozhatnak, szinte érthetetlenek azok számára, akik nem tanítványok, de ha azt kérdezzük, milyen Jézus tanítványa, a választ a boldogságok adják meg. Nézzük az elsőt, mely az összes többi alapját képezi: „Boldogok vagytok ti, szegények, mert tiétek az Isten országa” (Lk 6,20). Boldogok vagytok ti, szegények! Jézus két dolgot mond övéiről: hogy boldogok, és hogy szegények; sőt hogy azért boldogok, mert szegények!

Milyen értelemben? Abban az értelemben, hogy

Jézus tanítványa nem a pénzben, a hatalomban vagy más anyagi javakban találja örömét, hanem azokban az ajándékokban, amelyeket nap mint nap Istentől kap: az életben, a teremtett világban,

a testvérekben, a nővérekben és így tovább. Ezek az élet ajándékai. A birtokában lévő javakat pedig szívesen megosztja, mert Isten logikájával él. És mi Isten logikája? Az ingyenesség. A tanítvány megtanult ingyenességben élni. Ez a szegénység az élet értelmével kapcsolatos hozzáállás is, mert Jézus tanítványa nem gondolja, hogy birtokában van, hogy már mindent tud, hanem tudja, hogy mindennap tanulnia kell. És ez szegénység: annak tudata, hogy mindennap tanulni kell. Jézus tanítványa, mivel ilyen hozzáállással rendelkezik, alázatos, nyitott ember, mentes az előítéletektől és a merevségtől.

A múlt vasárnapi evangéliumban volt egy gyönyörű példa: Simon Péter, a tapasztalt halász, elfogadja Jézus biztatását, hogy egy szokatlan órában kivesse a hálóit; majd a csodálatos halfogáson elámulva hátrahagyja a bárkát és mindenét, hogy kövesse az Urat. Péter azzal bizonyítja tanulékonyságát, hogy mindent elhagy, és így tanítvánnyá válik. Ezzel szemben, aki túlságosan ragaszkodik saját elképzeléseikhez, saját bizonyosságaihoz, aligha követi valójában Jézust. Egy kicsit követi, csak azokban a dolgokban, amelyekben „egyetért vele, és ő egyetért velem”, de aztán a többi tekintetében nem megy utána. Az ilyen nem tanítvány. És így szomorúságba zuhan. Elszomorodik, mert számításai nem jönnek össze, mert azok nem igazolják vissza mentális sémáit, és elégedetlen marad.

A tanítvány viszont képes megkérdőjelezni önmagát, képes alázatosan keresni Istent minden áldott nap, és ez lehetővé teszi számára, hogy mélyen behatoljon a valóságba, megragadva annak gazdagságát és összetettségét.

A tanítvány, más szóval, elfogadja a boldogságok paradoxonát: ezek azt mondják, hogy az boldog, aki szegény, aki sok mindenben hiányt szenved, és ezt elismeri. Emberileg másképp gondolkodnánk: boldog az, aki gazdag, aki tele van javakkal, aki tapsot kap, akit sokan irigyelnek, és aki biztonságos életkeretekkel rendelkezik. De ez világias gondolkodás, nem a boldogságokhoz illő gondolkodás! Jézus ezzel szemben a világi sikert kudarcnak nyilvánítja, mert az egoizmuson alapul, mely felfuvalkodottá tesz, de aztán üresen hagyja a szívet.

A boldogságok paradoxonával szembesülve a tanítvány engedi válságba sodorni önmagát, tudatában annak, hogy nem Istennek kell alkalmazkodnia a mi logikánkhoz, hanem nekünk az övéhez.

Ehhez útra van szükség, mely néha fárasztó, de mindig öröm kíséri. Mert Jézus tanítványa örül, az az öröm tölti el, amely Jézustól származik. Mert, emlékezzünk, az első szó, amit Jézus mond: boldogok; innen jön a boldogságok neve. Ez Jézus tanítványának a szinonimája.

Az Úr azzal, hogy kiszabadít bennünket az énközpontúság rabságából, megrengeti zártságunkat, feloldja keménységünket, és megnyitja előttünk az igazi boldogságot, amely gyakran ott található, ahol nem is gondolnánk.

Ő az, aki vezeti életünket, nem mi, a magunk előítéleteivel vagy elvárásaival. A tanítvány végül az, aki hagyja magát vezetni Jézustól, aki megnyitja szívét Jézus előtt, aki hallgat rá és követi az ő útját.

Megkérdezhetjük hát magunktól:

megvan-e bennem – mindannyiunkban – a tanítvány készsége?

Vagy mereven viselkedem, mint aki helyén érzi magát, aki jól érzi magát, aki megérkezettnek érzi magát? Hagyom-e, hogy a boldogságok paradoxona „belül megrengessen”, vagy maradok saját elképzeléseim keretein belül? És aztán a boldogságok logikájával, az erőfeszítéseken és nehézségeken túl, érzem-e a Jézus-követés örömét? Ez a tanítvány legfőbb jellemzője: a szív öröme. Ne feledjük: a szív öröme! Ez a próbaköve annak, hogy valaki tanítvány-e: öröm van-e a szívében? Öröm van-e a szívemben? Ez a lényeg!

A Szűzanya, az Úr első tanítványa segítsen bennünket, hogy nyitott és örömteli tanítványként éljünk!

*

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Az Ukrajnából érkező hírek nagyon aggasztóak. Szűz Mária közbenjárására és a politikai vezetők lelkiismeretére bízok a békéért tett minden erőfeszítést. Imádkozzunk csendben!

Szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok! Külön is köszöntöm a portugáliai Madeira szigetén fekvő Funchal és Estreito de Câmara de Lobos híveit, valamint Perugia és Catanzaro híveit.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír