Imádkozzunk a kegyelemért, hogy együttérezzünk a szenvedőkkel, odamenjünk hozzájuk, és elvigyük őket arra a méltó helyre, ahová Isten szánja őket – buzdított a pápa reggeli homíliájában szeptember 19-én, kedden, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Lukács evangéliumának mai szakasza (Lk 7,11–17) a naimi özvegyasszony fiának feltámasztásáról szól. Ezzel kapcsolatban a Szentatya rámutatott, hogy az Ószövetségben az özvegyasszonyok, az árvák és a külföldiek (idegenek) még a rabszolgáknál is szegényebbeknek számítottak. Vegyük tehát gondjainkba őket, hogy beilleszkedjenek a társadalomba. Jézus meg tudja látni a részleteket, mert a szívével néz, együttérez – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Az együttérzés olyan érzés, ami magával ragad, mert szívből jön, a bensőnkből, mindenre kihat. Nem egyenlő a sajnálattal, amikor azt mondjuk: „De kár, szegény emberek!” Nem, nem ugyanaz. Az együttérzés magával ragad. Együtt szenvedést jelent. Ez az együttérzés. Az Úr megérintődik az özvegyasszony, az árva gyermek láttán… „De hát mondd, itt van előtted az egész tömeg, miért nem a tömeghez beszélsz?” „Hagyd… ilyen az élet… ilyen tragédiák megtörténnek, előfordulnak…” Nem. Számára fontosabb volt az özvegyasszony és a meghalt árva, mint a tömeg, amelynek beszélt, és amelyik követte őt. Hogy miért? Mert a szíve, a bensője megindult. Az Úr együttérzőn belevonódott ebbe az ügybe. Együttérzett.

Az együttérzés tehát arra sarkall, hogy közeledjünk a szenvedőhöz. Sok mindent láthatunk anélkül, hogy odamennénk. Ezzel szemben a pápa azt kéri, hogy menjünk közel, és tapintsuk a valóságot. Érintsük meg. Ne csak távolról nézzük. Az első kifejezés Jézussal kapcsolatban, hogy „megesett rajta a szíve”, és a második, hogy „odalépett hozzá”. Aztán csodát tesz, de nem mondja, hogy „viszontlátásra, én megyek tovább” – nem. Fogja az ifjút, és mit mond? Átadja őt az anyjának. Ez a harmadik szó: „visszaadni”. Jézus csodákat tesz, hogy visszaadja, helyre tegye az embereket. És ez az, amit a megváltással tett. Együttérzett – Istennek megesett rajtunk a szíve –, odalépett hozzánk Fiában, és visszaadta mindannyiunknak az istengyermeki méltóságot.

Ferenc pápa arra buzdított, hogy vegyünk példát Krisztusról, lépjünk oda a rászorulókhoz, ne távolról segítsük őket, mert van, aki koszos, nem fürdik, büdös. Sokszor látjuk a tévéhíradóban, az újságok címlapjain a tragédiákat… Abban az országban a gyerekeknek nincs mit enniük; abban az országban a gyermekekből katonát csinálnak; amott rabszolgasorban tartják a nőket, abban az országban meg micsoda természeti csapás dúlt! Szegény emberek… Aztán lapozok, és áttérek a regényre, az utána következő tévésorozatra. Ez nem keresztény magatartás. Most föltenném a kérdést mindenkinek, magamnak is: Képes vagyok-e az együttérzésre? Imádkozni? Amikor ezeket a dolgokat látom, amit a média behoz az otthonomba…, megmozdul a bensőm? Együtt szenved a szívem azokkal az emberekkel, vagy csak sajnálkozom, azt mondom: „szegények”, és kész…? Ha pedig nem esik meg rajtuk a szívünk, kérjük a kegyelmet: „Uram, add meg nekem az együttérzés kegyelmét!”

A közbenjáró imával, keresztény működésünkkel képesnek kell lennünk arra, hogy segítsünk a szenvedő embereken, hogy visszakerüljenek a társadalomba, a családi életbe, a munkába, vagyis a hétköznapi életbe – zárta kedd reggeli homíliáját a Szentatya.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír