Október 14-én a Szentatya arra figyelmeztetett a Bolognában tartott vallásközi imatalálkozóra küldött üzenetében, hogy a vallásoknak a párbeszédet, a békét, a testvéri együttélést kell szolgálniuk, mert különben önmagukat tagadják meg.

Ferenc pápa üzenetének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves testvéremnek, Matteo Maria Zuppi püspöknek, Bologna érsekének.

A keresztények egyházaknak és közösségeknek, valamint a nagy világvallásoknak tisztelt képviselői!

Köszöntelek benneteket a békéért tartott imatalálkozó alkalmából, melyet a Bolognai Főegyházmegye és a Sant’Egidio közösség szervezett. Ez az összejövetel a harminckét évvel ezelőtt, Assisiben tartott történelmi találkozót folytatja. Azóta a történelem színterei jelentősen, gyakran drámaian megváltoztak, de ezek a találkozók megmaradtak, az éveken mintegy vörös fonálként húzódva végig arról tanúskodnak, hogy állandóan esdekelnünk kell együtt, belefáradás nélkül, a béke ajándékáért.

Az idei évre választott cím, a „Békehidak”, egyrészt utal a Bolognát jellemző egyedülálló árkádsorokra – én pedig nagy hálával őrzöm tavalyi látogatásom emlékét –, másrészt felszólít a kapcsolatteremtésre, arra, hogy valós találkozások, egybekapcsoló kötelékek, konfliktusokat és keserűségeket legyőző folyamatok jöjjenek létre. A globalizált világban, ahol sajnos mind könnyebbnek tűnik az árokásás és a saját érdekeink mögé bújás, együtt kell elkötelezetten dolgoznunk azon, hogy összekössük egymással az egyes embereket és a népeket.

Sürgősen ki kell dolgoznunk együtt olyan közösségépítő emlékezéseket, amelyek begyógyítják a múlt sebeit, sürgősen egybe kell szőnünk a békés együttélés szálait a jövő érdekében.

Nem fogadhatjuk el beletörődéssel a háború démonát, a terrorizmus őrületét, a fegyverek megtévesztő, életpusztító erejét. Nem hagyhatjuk, hogy a közöny eluralkodjon az embereken, hogy a közöny tettestársává tegye őket a rossznak, annak a szörnyű rossznak, ami a háború, melynek kegyetlen árát főleg a legszegényebbek és leggyengébbek fizetik meg. Nem bújhatunk ki azon felelősségünk alól, amelyet az ró ránk, hogy hívők vagyunk, akik arra kaptak meghívást, a mai globális faluban még inkább, hogy mindenkinek a javát szem előtt tartsák, és ne elégedjenek meg azzal, hogy körülöttük éppen béke van. A vallások, ha nem keresik buzgón a béke útjait, akkor önmagukat tagadják meg. Nem tehetnek mást, mint hidakat építeni, Annak nevében, aki fáradhatatlanul kapcsolja össze a mennyet és a földet. Különbözőségeink nem fordíthatnak minket egymással szembe: azt, aki tényleg hívő, szíve arra biztatja, hogy mindig és mindenütt közösségépítő utakat nyisson.

Assisiben két évvel ezelőtt, a Szent Ferenc városában tartott első találkozó harmincadik évfordulóján hangsúlyoztam, hogy milyen nagy a felelősségünk nekünk, hívőknek abban, hogy egy békés világot építsünk. Annak jeleként, hogy szívesen lennék most is veletek, szeretnék idézni néhány mondatot az akkor elmondott beszédemből: „Mi, akik itt békében együtt vagyunk, hisszük és reméljük, hogy lehetséges a testvéries világ. Arra vágyunk, hogy a különböző vallásokhoz tartozó férfiak és nők fogjanak össze és teremtsenek egyetértést, különösen ott, ahol konfliktusok vannak. A mi jövőnk az, hogy együtt éljünk! Ezért az a feladatunk, hogy megszabaduljunk a bizalmatlanság, a fundamentalizmus és a gyűlölet nehéz súlyaitól. A hívők legyenek a béke kézművesei, így hívják Isten segítségét, és így dolgozzanak az emberért! Nekünk, vallási vezetőknek pedig a párbeszéd szilárd hídjainak, a béke leleményes közvetítőinek kell lennünk! Azokhoz is fordulunk, akik a népek szolgálatában a legnagyobb felelősséget viselik, a nemzetek vezetőihez, hogy fáradhatatlanul keressék és mozdítsák elő a béke útjait, tekintsenek távolabbra a részérdekeknél és a pillanatnál: ne maradjon meghallgatás nélkül Istennek a lelkiismeretünkhöz intézett szava, sem a szegények béke utáni kiáltása, sem a fiatal nemzedékek jó várakozása.”

Épp arra szeretnélek hívni benneteket, hogy merészen vonjuk be a fiatalokat, hogy növekedjenek a béke iskolájában, s hogy a béke építői és továbbadói legyenek. Ezekben a napokban a Katolikus Egyház különösen is foglalkozik a fiatalok nemzedékével. A világ, amelyben élnek, gyakran ellenségesen viszonyul a jövőjükhöz és erőszakos a gyengékkel szemben: sokan nem tapasztalták még meg, mi a béke, és sokan nem tudják, mi az emberhez méltó élet. Nekünk, hívőknek, fel kell ismernünk, mennyire sürgős meghallanunk a szívükből feltörő, béke utáni kiáltást, és együtt építeni jövőjüket. Ezért hidakat kell építenünk a nemzedékek között, melyeken kéz a kézben járunk és meghallgatjuk egymást.

A 2016-os ifjúsági világtalálkozón a Krakkóban összegyűlt fiataloknak azt mondtam: „A mai élet azt tanítja nekünk, hogy nagyon könnyű arra figyelmünk, ami megoszt minket, arra, ami elválaszt minket egymástól. El akarják hitetni velünk, hogy a bezárkózás a legjobb módja annak, hogy megvédjük magunkat attól, ami árthat nekünk. […] Legyen bátorságotok megtanítani nekünk, hogy könnyebb hidakat építeni, mint falakat húzni! Szükségünk van arra, hogy ezt megtanuljuk. […] Legyetek ti a vádlóink, ha mi a falak, az ellenségesség, a háború útját választjuk!” A béke iránti szenvedély mindenkit megfiatalít ott, ahol az számít: a szívünkben! Ma, egymással összefogva, eltérő vallású és életkorú férfiak és nők, mutassátok meg, hogy Isten segítségével lehet együtt építeni a békét! Ezen az úton kell járnunk! Köszönetet mondok és jó utat kívánok nektek, mindenki javának érdekében!

Ferenc

Vatikánváros, 2018. október 11.

 

Fordította: Tőzsér Endre

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír