A Szentatya a párbeszédről mint az irgalmasság egyik eszközéről elmélkedett az október 22-én, Szent II. János Pál liturgikus emléknapján délelőtt megtartott általános kihallgatás keretében, amelyre több mint százezer hívő gyűlt egybe.

Ferenc pápa katekézisét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

János evangéliumának imént hallott szakasza (vö. Jn 4,6–15) Jézus és egy szamariai asszony találkozását beszéli el. Ami megragad minket ebben a találkozásban, az a tartalmas párbeszéd az asszony és Jézus között. Ma ez alkalmat ad arra, hogy kiemeljük az irgalmasság egyik nagyon fontos szempontját, ez pedig a párbeszéd.

A párbeszéd lehetővé teszi, hogy az emberek megismerkedjenek és megismerjék egymás szükségleteit. Mindenekelőtt nagy tisztelet jele, mert arra készteti az embert, hogy a másikra figyeljen, és észrevegye beszélgetőtársa legkedvezőbb vonásait. Másodsorban a párbeszéd a szeretet kifejezése, mert a különbözőségek figyelmen kívül hagyása nélkül segíthet megtalálni és megosztani a bennünk lévő közös jót. Ezentúl a párbeszéd arra hív minket, hogy a másikban Isten ajándékát lássuk, aki kérdést intéz hozzánk, és igényli, hogy elismerjük őt.

Sokszor előfordul, hogy nem találkozunk testvéreinkkel, jóllehet mellettük élünk, főképp akkor fordul ez elő, amikor helyzetünknél fogva felülkerekedünk a másikon. Nem párbeszédet folytatunk, amikor nem hallgatunk eleget, vagy saját igazunk bizonyítására hajlamosak vagyunk félbeszakítani a másikat. Hányszor, de hányszor megesik velünk, hogy félbeszakítjuk a másikat: „Nem! Nem! Nem úgy van!, és nem hagyjuk, hogy a másik befejezhesse mondandóját. Ez meggátolja a párbeszédet: ez agresszió! Az igazi párbeszédben szükség van csendben maradásokra, hogy megragadhassuk Isten jelenlétének rendkívül ajándékát testvérünkben!

Kedves testvéreim, ha az emberek beszédbe elegyednek egymással, az segít, hogy emberibb kapcsolat jöjjön létre köztük és megszűnjenek a nézeteltérések. Hatalmas szükség van a párbeszédre családjainkban, és mennyivel könnyebben megoldódnának a dolgok, ha megtanulnánk meghallgatni egymást! Ugyanez érvényes a férj és feleség, a szülők és gyermekek közötti kapcsolatra is. Milyen sok jó származik a tanárok és tanítványaik közti párbeszédből is; vagy a vezetők és a munkavállalók közötti párbeszédből, hogy megtalálják a munkával kapcsolatos legjobb megoldásokat.

Párbeszédet folytat az egyház is minden kor minden emberével, férfiakkal és nőkkel, hogy megértse, kinek mire van szüksége, és hogy hozzájáruljon a közjó megvalósulásához. Gondoljunk csak a teremtett világ nagy ajándékára és mindannyiunk felelősségére, hogy megvédjük közös otthonunkat: a párbeszéd elengedhetetlen követelmény egy ilyen központi jelentőségű témáról. Aztán gondoljunk a vallások közötti párbeszédre, mely arra irányul, hogy felfedezzék az emberek közötti küldetésük legmélyebb értelmét, és hozzájáruljanak a béke, valamint egy a tiszteletre és testvériségre épülő hálózat kiépüléséhez (vö. Laudato si’ enciklika, 201).

Végezetül azt kell mondanunk, hogy a párbeszéd minden formája az Isten szeretetére irányuló erős igény kifejeződése, Isten pedig elébe megy mindenkinek és mindenkibe elülteti az ő jóságának magját, hogy együtt tudjunk működni az ő teremtő művével. A párbeszéd ledönti a megosztottságok és nézeteltérések falait; megteremti a kommunikáció alapjait és nem engedi, hogy bárki elszigetelődjön, saját kis világába zárkózzon. Ne felejtsétek el: párbeszédet folytatni azt jelenti, hogy meghallgatom, amit a másik mond nekem, én pedig szelíden elmondom, mit gondolok én. Ha így haladnának a dolgok, a család, a lakónegyed, a munkahely, mind jobb lesz. Ha viszont nem hagyom, hogy a másik elmondja, ami a szívén fekszik, és elkezdek kiabálni – ma rengeteget kiabálunk! –, azt megsínyli a köztünk lévő kapcsolat, megsínyli a férj és feleség, a szülők és gyermekeik közötti kapcsolat. Hallgassuk hát meg a másikat, fejtsük ki, amit akarunk, szelíden, ne torkoljuk le a másikat, ne kiabáljunk vele, hanem legyen nyitott a szívünk feléje!

Jézus jól tudta, mi van annak a szamariai asszonynak, egy nagy bűnös nőnek a szívében; mégsem tagadta meg tőle a lehetőséget, hogy megnyilatkozzon, hagyta beszélni, amíg csak akart, és fokozatosan lépett be életének misztériumába. Ezzel minket is tanít! A párbeszéden keresztül segíthetjük, hogy növekedjenek Isten irgalmának jelei, s a befogadás és tisztelet eszközeivé tehetjük azokat.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír