"Emlékszem Szent II. János Pálra, amikor ezt mondta: 'A tévedést és a rosszat mindig el kell ítélni és le kell győzni; de az embert, aki elesik vagy megtéved, meg kell érteni és szeretni kell!"

1. Isten nem szomorúságra vagy egyedüllétre, hanem boldogságra teremtette az embert. Arra, hogy megossza életét egy másik személlyel, aki kiegészíti őt, hogy megélje a szeretet és viszontszeretet csodálatos tapasztalatát, és hogy meglássa termékeny szeretetét gyermekeiben. 

2. A mai embert is – aki gyakran gúnyolódik ezen a terven – vonzza és elbűvöli minden hiteles szeretet, minden szilárd szeretet, minden termékeny szeretet, minden hűséges és tartós szeretet. Látjuk, hogy a mai ember ideig tartó szeretetfajták után kullog, miközben az igazi szeretetről álmodik; testi gyönyörök után fut, de közben a teljes odaadásra vágyik.

3. Az egyháznak küldetését hűségben kell élnie, hűségben mesteréhez, hogy pusztában kiáltó hangként védje a hűséges szeretetet, és bátorítsa azt a sok családot, akik olyan helyként élik meg házasságukat, ahol megmutatkozik az isteni szeretet.

4. Az egyház feladata, hogy oltalmazza az élet, minden élet szent voltát; oltalmazza a házassági kötelék egységét és felbonthatatlanságát mint Isten kegyelmének jelét, valamint annak jelét, hogy az ember képes komolyan szeretni.

5. Az egyháznak az a feladata, hogy küldetését igazságban élje meg, amely nem változik a múló divatok vagy az uralkodó közvélemény szerint. Az igazságban, amely megvédi az embert attól, hogy a termékeny szeretetet meddő önzéssé, a hűséges egybekelést ideiglenes kapcsolatokká alakítsa. Igazság nélkül a szeretet szentimentalizmusba süpped.

6. Az egyháznak az a feladata, hogy küldetését szeretetben élje, szeretetben, amely nem mutogat ítélkezőn a másikra, hanem – anyai természetéhez hűen – kötelességének érzi, hogy megkeresse és gyógyítsa a sérült párokat. Az a feladata, hogy „tábori kórház" legyen, nyitott kapukkal, hogy mindenkit befogadjon, aki segítséget és támaszt keres. Sőt az is feladata, hogy igaz szeretettel kilépjen kerítései mögül mások felé. Egy zárt kapus egyház elárulja önmagát és küldetését, s ahelyett, hogy híd lenne, akadállyá válik.

7. Emlékszem Szent II. János Pálra, amikor ezt mondta: „A tévedést és a rosszat mindig el kell ítélni és le kell győzni; de az embert, aki elesik vagy megtéved, meg kell érteni és szeretni kell!"

8. Az evangéliumi alázat azt jelenti, hogy nem mutogatunk ítélkezően másokra, hanem kinyújtjuk feléjük kezünket, hogy felemeljük őket anélkül, hogy valaha is jobbnak éreznénk magunkat náluk.

9. A szinódus nem parlament, ahol ahhoz, hogy egyetértésre vagy közös megegyezésre jusson az ember, tárgyalni, alkudozni vagy kompromisszumot kötni kell. A szinódus ehelyett az egyház valóságának egyik kifejeződése, amelynek feladata, hogy a hit szemével és Isten szívével értelmezze a valóságot.

10. Az egyház hitbeli hagyománya nem megőrzendő múzeumot jelent, hanem olyan élő forrást, amelyből az egyház csillapítja szomját, hogy felfrissítse és megvilágosítsa az életet.