A Keleti Egyházakat Segítő Mű (ROACO) június 19. és 22. között tartotta 91. közgyűlését Rómában, a Jézus Társasága anyaházában. Június 22-én, pénteken délben fogadta az ülés száz résztvevőjét a pápa. A szervezet fennállásának 50. évfordulóját ünnepli idén.

A Szentatya beszédének fordítását teljes terjedelemben közöljük.

Kedves barátaim!

Örülök, hogy a plenáris üléseteken zajló munka végén találkozhatom veletek, amely idén a ROACO alapításának ötvenedik évfordulójával is egybeesik. Szeretettel köszöntöm Sandri bíborost, és egyben megköszönöm bevezető szavait. Hálás köszönetet szeretnék mondani továbbá a közel-keleti országokban dolgozó pápai küldötteknek, akik nap mint nap kísérik a sajnos konfliktusokkal és szenvedésekkel teli földeken élő keresztény népesség és más vallási hagyományokhoz tartozók reményét. Hálával üdvözlöm a katolikus ügynökségek képviselőit és a Keleti Egyházak Kongregációjának jótevőit, valamint azokat, akik az elmúlt években munkatársként működtek közre, és most a kerek évforduló okán újra ellátogattak ide.

A dikasztérium centenáriuma után, mely éppen most ért véget, a ROACO jubileumi évet ünnepel. Az Írás szerint minden ötvenedik évben megszólalt a sófár, a kürt, mely a rabszolgák szabadulása, a hitelek elengedése, a földek tulajdonjogainak visszaállítása évének kezdetét hirdette ki. Mindennek alapját a szövetség és a föld ingyenességének tudata jelentette, és ennek a jele volt Isten részéről az ő népe felé. Arra hívlak benneteket, hogy hálásan emlékezzünk vissza az elmúlt időkre, és elsősorban azok arcára – egyesek ugyanis már befejezték földi zarándokútjukat –, akik a kongregációban és az egyes ügynökségeitekben hozzájárultak a segítségnyújtásra és a tevékeny szeretetre irányuló igyekezethez.

A projektek tanulmányozása és azok anyagi támogatása az egész világról származó sok-sok hívő nagylelkűségének köszönhetően lehetővé tette a keleti katolikus egyházak különféle szervezeteinek, akár az anyaországban, akár a szórványokban, hogy fejlődésnek induljanak és folytassák az evangélium melletti tanúságtételt. Keményen megpróbált tanúságtétel ez, gyakran sok fájdalommal és üldözéssel, eleinte a kelet-európai totalitárius rendszerek részéről, majd a közelmúltban a vallási fundamentalizmus és fanatizmus formái, illetve konfliktusok által, melyek főleg a Közel-Keleten szemlátomást nem akarnak szűnni. A konkrét szolidaritás, melyet kifejezésre juttattatok, háborúk és elvándorlások szükséghelyzeteiben nyújtott segítséget, de mindenekelőtt képes volt biztosítani az egyházak életét, a pasztorális és evangelizációs tevékenységet, a szociális és segélyszervezeteket. Mindez Krisztus Egyházának arcát fedi fel, aki szavakkal és tettekkel hirdeti az evangéliumot, jelenvalóvá téve Isten minden ember iránti szeretetét. Az Úr kegyelmének esztendeje ugyanis mindig magában foglal egy belső dimenziót, a bűn által rabságban tartott emberi szív szabadulását, és egy küldő dimenziót is a megváltottak új életében, amely az új ég és új föld elővételezése, ahol az igazságosság lakozik majd.

Pünkösd utáni beszédében Szent Péter felidézi Joel – számomra oly kedves – próféciáját: „A végső napokban – mondja Isten – kiárasztok Lelkemből minden testre. Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak” (ApCsel 2,17). A katolikus keleti egyházaknak, melyek az apostoli kezdetek élő tanúi, különösen is feladatuk, hogy a pünkösdi tűz szikráját őrizzék és továbbadják: nap mint nap újra fel kell fedezniük saját prófétai jelenlétüket mindenhol, ahová zarándokútjuk vezeti őket. Kezdve Jeruzsálemtől, a szent várostól, amelynek identitása és különleges hivatása minden a feszültségek és a politikai viták ellenére fenn kell, hogy maradjon, ahol a keresztények közössége, még ha csak kicsiny nyájat alkotnak is, a Szentlélekből erőt merít tanúságtétel missziójához, amely ma sürgetőbb, mint valaha.

A szent helyekről, ahol Isten álma valóra vált Jézus Krisztus megtestesülésben, halálában és feltámadásában, áradjon az erősség megújult szelleme, mely lelkesíti a Szentföld és Közel-Kelet keresztényeit, hogy megértsék különleges hivatásukat, és hogy képesek legyenek hitüket és reményüket megindokolni. A katolikus keleti egyházak fiai és leányai váljanak képessé prófétai küldetésük őrzésére, Jézus evangéliumának hirdetésére, akár nyugati társadalmunk sokszor igencsak szekuláris közegeiben is, ahová migránsként vagy menekültként érkeznek. Kívánom, hogy fogadtatásra találjanak mind a hétköznapi életben, mind pedig az egyházi közösségekben, megőrizve és tovább folytatva saját hagyományaik örökségét. Ők a ti segítségeteknek is köszönhetően képesek tanúsítani, a mi, néha elerőtlenedett szíveink számára is, hogy megéri élni és szenvedni az evangéliumért, még ha kisebbségben vagy akár üldöztetésben vagyunk is, mert az evangélium az öröm és az élet a férfiak és nők számára minden időben.

Engedjetek meg nekem még egy utolsó gondolatot a hála és a buzdítás jegyében. A ROACO tevékenységének köszönhetően, a szerető pillantásokon és gesztusokon keresztül, melyek a keleti egyházak életét támogatják, Péter utóda folytathatja az összes keresztények látható egységének megvalósulása felé vezető utak keresésére irányuló küldetését. Miközben igyekszünk alázattal és őszinte szívvel megrázni a tőlünk legtávolabb álló testvéreink kezét, gyermekeinket sem felejtjük el, és nem szeretjük őket kevésbé, hanem a ti segítségeteknek köszönhetően is mindig figyelmet és segítséget kapnak, hogy a Feltámadott Egyházaként járják útjukat, a kihívások és a testi-lelki szenvedések közepette, Közel-Keleten és Kelet-Európában.

Kedveseim, kísérjen benneteket munkátok során mindig az isteni gondviselés. Szívből adom mindannyitokra apostoli áldásomat, és kiterjesztem azt az általatok képviselt szervezetekre, családjaitokra, és a közösségekre, amelyekhez tartoztok. Kérlek benneteket, imádkozzatok értem. Köszönöm.

Fordította: Koszoru Péter

Lektorálta: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír