Január 27-i katekézisében a Szentatya Istennek arról a tulajdonságáról elmélkedett, hogy ő mindig meghallgatja a megpróbáltatások közt élők kiáltását, irgalmat gyakorol és megmenti a szenvedőket.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A Szentírásban Isten irgalmassága Izrael népének egész történelme folyamán jelen van.

Az Úr irgalmával kíséri a patriarchák útját, meddőségük dacára gyermekekkel ajándékozza meg őket, a kegyelem és kiengesztelődés ösvényein vezeti őket, miként azt József és testvéreinek története mutatja (vö. Ter 37–50). Gondolok arra a sok testvérre is, akik eltávolodtak egymástól a családban, és nem beszélnek egymással. De az irgalmasságnak ez a mostani szentéve jó alkalom arra, hogy ismét egymásra találjanak, megöleljék egymást, megbocsássanak egymásnak, és fátylat borítsanak a múltra.

Egyiptomban viszont, mint tudjuk, egyre sanyarúbbá vált a nép sorsa. És amikor az izraeliták már majdnem teljesen összeroppantak a megpróbáltatások súlya alatt, az Úr közbelépett és kimenekítette őket. Ezt olvassuk a Kivonulás könyvében: „Hosszú idő telt el, s közben meghalt Egyiptom királya. Izrael fiai pedig szolgaságban nyögtek, segítségért kiáltoztak, és fohászuk felhatolt Istenhez nyomorúságukból. Isten meghallotta panaszukat, és Isten megemlékezett az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségről. Jóakaratúan tekintett le Izrael fiaira és gondjukat viselte” (Kiv 2,23–25).

Az irgalom nem maradhat közömbös az elnyomottak szenvedésével, az erőszakot szenvedők, a rabszolgasorban tartottak, a halálra ítéltek kiáltásával szemben. Ez a fájdalmas helyzet minden korszakra jellemző, a miénkre is, és gyakran tehetetlennek érezzük magunkat vele szemben, hajlamosak vagyunk megkeményíteni szívünket, és gondolatainkat másra irányítani. Isten viszont „nem közömbös” (Üzenet a béke világnapjára 2016. január 1.), nem fordítja el tekintetét az emberi szenvedésről. Az irgalmasság Istene válaszol a szegényeknek, gondot visel azokra, akik kétségbeesésükben hozzá kiáltanak. Isten úgy hallgat meg és úgy lép közbe megmentően, hogy olyan embereket támaszt, akik képesek meghallani a szenvedők panaszait és cselekedni az elnyomottak érdekében.

Így kerül sor arra, hogy elkezdődik Mózes története, ő a közvetítő a nép megmentésében. A fáraó elé áll, hogy rábírja Izrael népének elengedésére; aztán pedig vezeti a népet, a Vörös-tengeren és a sivatagon át a szabadság felé. Mózes, akit az isteni irgalmasság újszülöttként kimentett a Nílus vizéből, ugyanennek az irgalmasságnak a közvetítőjévé válik, lehetővé téve a népnek a szabadságra való újjászületést azáltal, hogy kimenti a Vörös-tenger vizéből. Az irgalmasságnak ebben az évében mi is vállalhatjuk ezt a munkát, azt, hogy az irgalmasság közvetítői leszünk az irgalmasság cselekedeteivel, azzal, hogy közelebb lépünk másokhoz, enyhülést nyújtunk egymásnak, egységet építünk. Rengeteg jó dolgot tehetünk!

Isten irgalmassága mindig megmenteni igyekszik. Épp ellentéte annak, ahogyan azok működnek, akik mindig ölni akarnak, például akik háborúznak. Szolgáján, Mózesen keresztül az Úr úgy vezeti Izraelt a pusztában, mintha a fia volna, nevelgeti a hitre és szövetséget köt vele, olyan erős szeretetkapcsolatot létesít vele, amilyen az apát és fiát, a vőlegényt és a menyasszonyt köti össze.

Az isteni irgalom messzire elmegy! Isten különleges, kizárólagos, kiváltságos szeretetkapcsolatra tesz javaslatot. Amikor intelmekkel látja el Mózest a szövetséggel kapcsolatban, azt mondja: „Ha hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek” (Kiv 19,5–6). Nyilvánvaló, hogy az egész föld Istené, hiszen ő teremtette; a nép mégis különleges tulajdonává válik: az ő személyes „arany- és ezüsttartalékává”, mint amelyről Dávid király azt állította, hogy a templom építésére adta.

Nos, ilyenné válunk Isten számára, ha elfogadjuk szövetségét és engedjük, hogy megmentsen minket. Az Úr irgalmassága értékessé teszi az embert, olyan kinccsé, amely Hozzá tartozik, amelyet ő őrizget és amelyben gyönyörködik.

Ezeket a csodás műveket viszi végbe az isteni irgalmasság, amely az Úr Jézusban éri el igazi beteljesedését, az ő vérében megkötött „új és örök szövetségben”, amely a megbocsátással eltörli bűnünket és végérvényesen Isten gyermekévé tesz minket (vö. 1Jn 3,1), értékes gyönggyé a jóságos és irgalmas Atya kezében. Ha pedig mi Isten gyermekei vagyunk, és ilyen örökségre, vagyis az ő jóságának és irgalmának megtapasztalására van lehetőségünk, szemben másokkal, akkor kérjük az Urat, hogy az irgalmasságnak ebben a szentévében mi is gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit, hogy megnyissuk szívünket, hogy mindenkit elérjünk az irgalmasság tetteivel, mindenkihez eljuttassuk annak az irgalomnak az örökségét, amelyet az Atyaisten gyakorolt velünk.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió; Famiglia Cristiana

Magyar Kurír

K