A Szentatya a katekézis megkezdése előtt ezúttal is először a VI. Pál teremben várakozó betegeket kereste fel: „Először nektek adok áldást – mondta –, aztán megyek a térre. Ott túl meleg van a betegeknek, és az eső is eshet, ezért kényelmesebb nektek innen a teremből a kivetítőn keresztül követni a kihallgatást. Rendben? Most imádkozzunk el egy Áve Máriát…” Az imádság után a pápa megáldotta őket, imádságukat kérve önmaga számára.

A Szent Péter téren kezdett katekézis elején pedig az ötvenezer zarándok imáját kérte a betegekért.

A pápa a múlt héten megkezdett tanítását folytatta Isten azon kezdeményezéséről, mellyel egy népet akar magának formálni az ő ígéretével és áldásával. Ábrahámmal kezdi ezt a kapcsolatépítést azzal a türelemmel, melynek Isten mindig bővében van, és előkészíti az Ószövetség népét, mindaddig, amíg meg nem teszi Jézus Krisztust az Isten és az ember közötti, valamint az emberek egymás közötti kapcsolatának jelévé és eszközévé. Most az Egyházhoz tartozásról beszélek – jelentette be a pápa.

„Mi nem vagyunk elszigetelve, és nem vagyunk egyéni jogcímen keresztények, ki-ki a saját maga módján. Nem! A mi keresztény identitásunk az, hogy hozzátartozunk egy néphez. Keresztények vagyunk, mert az Egyházhoz tartozunk. Úgy vagyunk ezzel, mint a nevünkkel. Ha az a nevem, hogy „keresztény vagyok”, akkor a családi nevem az, hogy „az Egyházhoz tartozom” – mondta a pápa. „Nagyon szép dolog itt megjegyezni, hogy ez megjelenik az Isten nevében is. Az égő csipkebokor csodálatos történetében (Kiv 3,15) úgy nevezi önmagát, mint az Atyák Istene, nem azt mondja, hogy „Én vagyok a Mindenható, hanem azt, „Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákob Istene”. Úgy mutatja önmagát, mint aki szövetséget kötött atyáinkkal és mindig hűséges marad a szövetségéhez, és bennünket is arra hív, hogy lépjünk be ebbe a kapcsolatba, amely megelőz bennünket. Az Istennel való kapcsolatunk – aki már kapcsolatban van a népével és ez a kapcsolat megelőz bennünket – abból a korból ered”.

Katekézise második részében „hálásan gondolt azokra, akik megelőztek bennünket és akik befogadtak az egyházba. Senki sem lesz keresztény önmagától! Világos, nemde?” – nyomatékosította a pápa, aztán meg is ismételte: „Senki sem lesz keresztény önmagától! Nem laboratóriumban készülnek a keresztények. A keresztény annak a népnek a része, amely távolról jön. A keresztény ahhoz a néphez tartozik, amit Egyháznak hívnak, és ez az Egyház „csinálja” a keresztényt a keresztsége napján, majd így tovább, katekézis és sok egyéb dolog révén. Senki, de senki nem lesz magától keresztény!” – mondta a pápa.

Ha hiszünk, ha tudunk imádkozni, ha ismerjük az Urat, ha meg tudjuk hallgatni a szavát, ha közel érezzük őt, ha felismerjük őt a testvérekben – folytatta Ferenc pápa –, mindez azért van, mert mások előttünk megélték a hitet, azt ránk hagyták, tehát a hitet az atyáinktól, ez elődeinktől kaptuk, és ők tanították azt nekünk. Ha jól végiggondoljuk ezt, ki tudja, hány kedves arc vonul el lelki szemeink előtt. Talán a szüleinké, akik a keresztséget kérték a számunkra, aztán a nagyszüleinké és más családtagjainké, akik megtanították a keresztvetést és az első imádságokat. Én élénken emlékszem arra a nővérre, aki nekem a katekizmust tanította, most már biztos a mennyben van, őrá emlékezve mindig hálát adok érte az Istennek. Vagy ott van a plébánosom arca vagy egy másik papé, nővéré, egy hitoktatóé, aki átadta nekünk a hitet, és segített bennünket a hitben növekedni, úgy, mint keresztények… Íme, ez az Egyház! Ez egy nagy család, amelybe befogadtak, és ahol megtanultunk hívőként és az Úr Jézus tanítványaiként élni.

Katekézise harmadik részében Ferenc pápa a keresztények egymáshoz való kapcsolatáról szólt. „Ezt az utat nemcsak mások által tudjuk megélni, hanem másokkal együtt. Az Egyházban nem létezik a „csináld magad” jelenség, sem az, amit a sportnyelv úgy mond: „dekázás”! Benedek pápa hányszor írt az Egyházról úgy, mint egy „mi jelenségről”! És mégis, hányszor halljuk ezt: „Én hiszek az Istenben, hiszek Jézusban, de az Egyház nem érdekel...” Hányszor, de hányszor hallottuk? Ez persze nem megy! Van, aki azt gondolja, hogy személyes, közvetlen, direkt kapcsolatban lehet Jézus Krisztussal, az Egyházzal való közösség és közvetítés révén. Ez veszélyes és káros kísértés. Ahogy a nagy VI. Pál mondta: abszurd dichotómia, abszurd kettősség.

Megtörténhet, hogy egy-egy testvérünk problémát vagy éppen botrányt okoz… De az Úr a lelkek üdvösségének üzenetét mindnyájunkra bízta, a tanúkra, és ő a testvérekben, karizmájukkal és korlátaikkal együtt jön elénk, és teszi ismertté magát.

Végül Ferenc pápa így foglalta össze katekézisét: „Ez Egyház szó jelentése, jegyezzétek meg jól: kereszténynek lenni azt jelenti, hogy az Egyházhoz tartozunk. A név a „keresztény”, a családnév az „egyházhoz tartozás”. Kedves barátaim, kérjük Szűz Mária, az Egyház Anyja közbenjárását, hogy ne engedjünk soha a kísértésnek, hogy életünket megcsinálhatjuk mások nélkül, az Egyház nélkül, hogy megválthatjuk magunkat egyedül, hogy laborkeresztények lehetünk. Ellenkezőleg, nem szerethetjük az Istent anélkül, hogy a testvéreinket szeretnénk, és nem lehet szeretni az Istent az Egyházon kívül. Nem lehetünk az Istennel közösségben az Egyházzal való közösség nélkül. És végül: csak azokkal együtt lehetünk jó keresztények, akik követni akarják az Úr Jézust, mint egyetlen nép, mint egyetlen test, ami az Egyház. Ámen!

Fotó: News.va

Videó: Bonum TV

Magyar Kurír