Nagy öröm számomra, hogy köszönthetlek benneteket az ’Id al-Fitr ünnepe alkalmából, amely lezárja a főleg a böjtnek, az imának és az alamizsnálkodásnak szentelt Ramadán hónapot.

Már hagyománnyá vált, hogy ebből az alkalomból a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa üzenetet küld, amelyben jókívánságait fejezi ki és mellékel egy témát közös megfontolás céljából. Idén, pápaságom első évében, úgy döntöttem, hogy én magam írom alá ezt a hagyományos üzenetet és küldöm el nektek, kedves barátaim, mint minden muzulmán, különösen a vallási vezetők iránti nagyrabecsülésem és barátságom kifejezését.

Mint ahogy mindnyájan tudjátok, amikor a bíborosok megválasztottak Róma püspökévé és a katolikus egyház legfőbb pásztorává, a Ferenc nevet választottam, egy nagyon híres szentét, aki mélyen szerette Istent és minden embert, olyannyira, hogy „mindenki testvérének” nevezték. Szerette, segítette és szolgálta a szükséget szenvedőket, a betegeket és a szegényeket; továbbá nagy gondot fordított a teremtett világra.

Tudatában vagyok annak, hogy ebben az időszakban a családi és szociális dimenziók különösen fontosak a muzulmánok számára és érdemes megjegyezni, hogy ezen a két téren léteznek bizonyos párhuzamok a keresztény hittel és gyakorlattal.

Idén a téma, amelyről elmélkedni szeretnék veletek és mindazokkal, akik az üzenetet olvassák, egyaránt érinti a muzulmánokat és a keresztényeket: a kölcsönös tisztelet előmozdítása a nevelés által.

Az idei téma hangsúlyozni kívánja a nevelés jelentőségét arra vonatkozóan, hogy hogyan értjük meg egymást a kölcsönös tisztelet alapján. A tisztelet azt jelenti, hogy kedves magatartással fordulunk azok felé a személyek felé, akikre tekintettel vagyunk, és akik iránt megbecsülést táplálunk. Kölcsönös annyit jelent, hogy nem egyirányú folyamatról van szó, hanem valami olyanról, amelyben mindkét fél osztozik.

Arra kaptunk meghívást, hogy minden személyben tiszteletben tartsuk mindenekelőtt életét, fizikai épségét, méltóságát és ebből származó jogait, hírnevét, tulajdonságát, etnikai és kulturális önazonosságát, gondolatait és politikai választásait. Arra kaptunk tehát meghívást, hogy a másikról tisztelettel gondolkozzunk, beszéljünk és írjunk, nem csak jelenlétében, hanem mindig és mindenütt, kerülve az igazságtalan bírálatokat vagy a rágalmazást. Ennek a célnak az eléréséhez nagy szerep vár a családokra, az iskolákra, a vallásoktatásra és a tömegkommunikáció eszközeinek minden fajtájára.

Ami a vallásközi kapcsolatokban a kölcsönös tiszteletet illeti, különös tekintettel a keresztények és muzulmánok közötti kapcsolatokra, arra kaptunk meghívást, hogy tiszteljük egymás vallását, tanításait, jelképeit és értékeit. Különös tisztelet illeti meg a vallási vezetőket és az istentiszteleti helyeket. Mennyi fájdalmat okoznak azok a támadások, amelyek ezeket érik!

Természetesen, amikor kinyilvánítjuk tiszteletünket mások vallása iránt vagy kifejezzük jókívánságainkat egy vallási ünnep alkalmából, egyszerűen csak arra törekszünk, hogy osztozzunk örömükben, anélkül, hogy utalást tennénk vallási meggyőződéseik tartalmára.

Ami a muzulmán és a keresztény ifjúság nevelését illeti: úgy kell képeznünk fiataljainkat, hogy tisztelettel gondolkozzanak és beszéljenek más vallásokról és követőikről, kerülve azt, hogy nevetségessé tegyék vagy gyalázzák meggyőződéseiket és vallási gyakorlataikat.

Mindannyian tudjuk, hogy a kölcsönös tisztelet alapvetően fontos minden emberi kapcsolatban, különösen azok között a személyek között, akik egy hit követőinek vallják magukat. Így növekedhet egy őszinte és tartós barátság.

Amikor 2013. március 22-én fogadtam a Szentszékhez rendelt Diplomáciai Testületet, a következőket mondtam: „Nem lehet valódi kapcsolatokat megélni Istennel, ha figyelmen kívül hagyjuk a többieket. Ezért fontos, hogy megerősítsük a párbeszédet a különböző vallások között, gondolok mindenekelőtt az iszlámmal való kapcsolatra és nagyra értékeltem, hogy a szolgálatom kezdetét jelentő misén jelen volt az iszlám világ számos polgári és vallási Hatósága.” Ezekkel a szavakkal ismételten le kívántam szögezni az istenhívők közötti párbeszéd és együttműködés nagy jelentőségét, különös tekintettel a keresztények és a muzulmánok közötti együttműködésre, annak megerősítésére.

Ezekkel az érzésekkel megújítom azt a reményemet, hogy minden keresztény és muzulmán a kölcsönös tisztelet és barátság valódi előmozdítójává válik, különösen a nevelés-oktatás által.

Végül legjobb kívánságaimat küldöm és imádkozom azért, hogy életetek dicsőíthesse a Magasságos Istent és örömet okozzon azoknak, akik körülöttetek élnek.

Szép ünnepet mindnyájatoknak!

A Vatikánból, 2013. július 10-én
Franciscus

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír