Április 6-án, csütörtök reggeli homíliájában a pápa a napi liturgia olvasmányai kapcsán Ábrahámról elmélkedett. Arra szólított, hogy álljunk meg és gondoljuk végig, hogyan jelenik meg életünkben Isten szeretetének szépsége a próbatételek idején is.

Az olvasmány (Ter 17,3–9) arról a szövetségről szól, amelyet Isten kötött Ábrahámmal, akit a mai evangéliumi szakaszban (Jn 8,51–59) Jézus és a farizeusok atyjuknak neveznek, mert ő nemzette azt a népet, amely ma az Egyház – kezdte homíliáját a szentatya.

Ábrahám bízik, engedelmeskedik, amikor más földre szólítják, amelyet örök tulajdonul ígérnek neki. Hittel és reménnyel teli, ezért elhiszi, amikor azt hallja, hogy száz esztendősen fia születik meddő feleségétől. Minden remény ellenére hisz. Ha valaki ma megpróbálná leírni Ábrahám életét, azt mondhatná: álmodozó volt. Volt benne valami az álmodozóból is, de a remény álmát álmodóból. Nem volt őrült – magyarázta a pápa. Miután megszületett és serdülővé cseperedett a fia, Ábrahámot próbára tette az Úr, azt kérte tőle, hogy áldozza föl gyermekét neki. Ő engedelmeskedett, és ment előre.

Ez a mi Ábrahám atyánk, aki megy előre, mindig csak előre; és Jézus azt mondja, hogy amikor Ábrahám látta az ő [ti. Jézus eljövetele] napját, akkor ujjongott. Igen: ujjongott, mert meglátta a szövetség ígéretének teljességét. Látta, hogy Isten nem árulta el őt, hogy mindig hű marad a szövetséghez – ahogy a válaszos zsoltárban énekeltük (Zsolt 104,4–5.6–7.8–9): „Sohasem felejti az Isten az ő szövetségét”. A zsoltár arra is hív, hogy ne felejtsük el csodatetteit. Ezért nekünk, Ábrahám nemzedékének olyan, mint amikor apánkra gondolunk.

Ábrahám mindig engedelmes. Isten megígéri, hogy népek sokaságának atyjává teszi. „Ezért ne hívjanak többé Ábrámnak, hanem Ábrahám legyen a neved” – mondja neki az Úr. Ábrahám pedig hitt neki. Egy másik párbeszédben, szintén a Teremtés könyvében, az Úr azt mondja, hogy leszármazottai oly sokan lesznek, mint égen a csillag, mint homok a tenger partján. Mi pedig ma elmondhatjuk: egy vagyok a sok csillag közül. Egy vagyok a homokszemek közül.

Jézus ezért mondja a farizeusoknak (Jn 8,51–59), hogy Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetele napját. Meglátta, és ujjongott. Ez a nagy üzenet – és az Egyház ma arra hív minket, hogy álljunk meg, és nézzük meg gyökereinket, atyánkat, aki néppé tett minket, csillagokkal teli éggé, homokszemekkel teli tengerparttá. Nézzük meg a történelmet: nem vagyok egyedül, hanem egy nép vagyok. Együtt megyünk. Az Egyház nép, de Isten álmodta nép – olyan nép, amely adott egy atyát a földön, ki engedelmeskedett, és van egy testvérünk, aki életét adta értünk, hogy nép legyen belőlünk – hangsúlyozta a pápa.

A szentatya arra szólított: tartsunk emlékező napot, kiemelve, hogy ebben a nagy történetben, melyet Isten és Jézus foglal keretbe, mindannyiunknak van egy kis története. Találjatok ma öt-tíz percet a nap során, üljetek le, rádió, televízió nélkül. Üljetek le, és gondoljatok saját élettörténetetekre: az áldásokra és a bajokra, a kegyelmekre és a bűnökre, mindenre. És lássátok meg, hogy Isten hűséges volt szövetségéhez, betartotta ígéretét, amelyet Ábrahámnak tett, és hű maradt az üdvösséghez is, amelyet Jézus Fiában ígért meg.

Biztos vagyok benne, hogy a sok rossz dolog között – ami mindannyiunk életében történt –, visszatekintve, fölfedezzük Isten szeretetének szépségét, irgalmának szépségét, a remény szépségét. És biztos vagyok benne, hogy ujjongani fogunk örömünkben – zárta homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír