A napi olvasmányokról elmélkedve a Szentatya beszédében azt mondta: egyedül Isten az idő ura. Két tanácsot adott: az imádságban megkapjuk az erényt, hogy meg tudjuk különböztetni életünk minden egyes pillanatát. A Jézusba vett reménységben pedig megtanuljuk, hogy miként tekintsünk a kiszabott időre. Az ima és a megkülönböztetés segít bennünket abban, hogy megfejtsük életünk mozzanatait, és azokat Isten felé irányítsuk. A reménység pedig egyfajta világítótorony, amely távolról pásztázza személyes életünk végső fogódzóit eszkatológikus értelemben is: az idők végezete szempontjából. 

Az evangéliumi olvasmányban Jézus elmagyarázza, hogy mi történik a világ vége előtt. Megnyugtató szavakat intéz azokhoz, akik hisznek Istenben: nekik nincs okuk a kétségbeesésre a legnagyobb tragédiák között sem. 

Az igazi keresztény férfi vagy nő olyan személy, aki benne tud élni a pillanatban, de benne tud élni az időben is. A pillanat az, amit most éppen a kezünkben tartunk és még abban is szabadok vagyunk, hogy miként ragadjuk meg azt. Ám ez nem azonos az idővel, mert a pillanat elmúlik. Ha azt gondoljuk, hogy uraljuk a pillanatot, akkor elámítjuk magunkat, mert nem vagyunk gazdái az időnek. Az idő ugyanis nem a miénk, az idő Istenhez tartozik, az időnek egyedül az Úr Jézus Krisztus az ura. 

Jézus szavai nyomán Ferenc pápa figyelmeztet bennünket: „vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket”, mert lesznek olyanok, akik a zűrzavart kihasználva azt mondják magukról, hogy ők a Krisztus. A keresztényeknek a döntő pillanatban imára és megkülönböztetésre lesz szükségük. Ahhoz, hogy az időre tekintsünk, amelynek egyedüli ura Isten, nekünk nincs szükségünk semmiféle erényre. Az erényt is ajándékba kapjuk az Úrtól, az erény a reménység. Mire van tehát szükségünk? Imára és megkülönböztetésre a pillanat számára és reménységre az idő számára. 

Szentbeszédét kedd reggeli miséjén Ferenc pápa ezekkel a szavakkal zárta: „A keresztény ember élete minden pillanatában tud várni az Úrra, az idők végén pedig az Úr Jézus Krisztusba helyezi reményét. Adja meg az Úr a kegyelmet, hogy bölcsességgel járjuk az utat, amely megint csak az Ő ajándéka. A bölcsességet, hogy a megfelelő pillanatban tudjunk imádkozni és megkülönböztetni. Az idő pedig, amely Isten hírnöke, adja meg, hogy a reménységben élhessünk.” 

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír