A szentbeszéd alapgondolatát a napi olvasmány adta Péter apostol első leveléből: „A titeket meghívó szent Istenhez méltóan magatok is váljatok szentté egész életmódotokban! Ezt olvassuk ugyanis a Szentírásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!” (1 Péter 1,10–16)

A pápa a szakaszt „az életszentségről szóló kis értekezésnek” nevezte. „Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy az Úr jelenlétében járunk, mégpedig feddhetetlenül. Az életszentség »úton járás«, amit nem lehet megvenni, sem eladni, sem elajándékozni. Azt nekem kell csinálnom, és nem tehetem meg más nevében. Imádkozhatok a másik életszentségéért, de azt az utat neki kell végigjárnia, nem nekem. Nekem kell az Úr jelenlétében járni feddhetetlenül. Most néhány olyan szót említek – fűzte hozzá magyarázatképpen a pápa –, amelyek megtanítják nekünk, milyen is a mindennapok névtelen életszentsége.”

Az első ilyen szó a bátorság. Az életszentség felé vezető úthoz bátorság kell. A Jézus által említett Mennyek Országa azoké, akik bátran haladnak előre. Olyan bátorságról van itt szó – hangsúlyozta –, amit a reménység mozgat, mert ez az életszentségre vezető út második szava. Bátorság, amely reméli a Jézussal való találkozást. Aztán a harmadik elem, amiről Péter ír: „Helyezzétek minden reménységeteket ebbe a kegyelembe!” Az életszentséget soha nem műveljük egyedül, magunktól. Az mindig kegyelem. Jónak lenni, szentnek lenni, mindennap egy kicsit előrehaladni a keresztény életben, ez mindig kegyelem, amit úgy kell kérni. Bátorság és úton járás. Bátran kell járni, reménnyel és készséggel, hogy megkapjuk ezt a kegyelmet. A kegyelem az úton járás kegyelme. Olyan szép a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete, olvassátok el! – biztatott a pápa. – Hogyan haladtak előre ősatyáink, akiket meghívott az Úr? Ábrahám atyánkról ezt mondja: »Ő pedig elindult, anélkül hogy tudta volna, hová megy.« Ment, de reménységgel tette!”

„Péter apostol a levelében hangsúlyt fektet egy negyedik szempontra is. Amikor a hallgatóit arra hívja, hogy ne alkalmazkodjanak ennek az időnek a vágyaihoz, valójában arra ösztönzi őket, hogy belül változtassák meg szívüket: folyamatos, benső, mindennapi, fáradságos munkával. Igen, a hétköznapok során való megtérésről van szó. Ha valaki most ellenvetné, hogy ahhoz böjt és önsanyargatás kell… Nem, nem, nem! Kicsi megtérések kellenek!” – pontosított a pápa. „De ha te képes vagy arra, hogy ne szóld meg a másikat, már jó úton jársz az életszentség felé. Tehát kicsi dolgok kellenek! Szeretnék beolvasni az egyik munkatársamnak – nem, inkább leharapom a nyelvemet! Semmi nagy dolog, semmi önsanyargatás! Az életszentségre vezető út egyszerű. Ne fordulj vissza, hanem mindig csak előre, előre – erővel!” – zárta Ferenc pápa kedd reggeli homíliáját.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír