Ferenc pápa szerdán délelőtt az általános kihallgatáson katekézisében arról beszélt, hogy az apák és a társadalom napjainkban gyakran nem vállalják fel a gyermekek nevelésének felelősségét, akik ezért árván nőnek fel, még ha családban élnek is.

 

Az apa-atya szót elemezte Ferenc pápa. Azért is kedves ez a szó nekünk, keresztényeknek – mondta –, mert Jézus azt tanította nekünk, hogy így szólítsuk Istent. A név értelme új mélységet nyert attól, ahogyan Jézus ezt a szót használta, amikor az Isten felé fordult és amikor kifejezte, milyen különleges kapcsolatban van vele. Keresztény hitünk középpontja ez az áldott misztérium, az Isten, Atya, Fiú és Szentlélek bensőségessége, amelyet Jézus nyilatkoztatott ki nekünk.

Apa nélküli társadalomban élünk

Az „apa” szónak mindnyájunk számára egyetemes jelentősége van. Alapvető kapcsolatot jelöl, melynek valósága olyan ősi, mint az ember története. Mindazonáltal napjainkban ki kell mondanunk, hogy egy „apa nélküli társadalomban” élünk. Másként fogalmazva, az apa alakja – jelképesen – hiányzik, kiüresedett, elmozdult a helyéről, főként a nyugati kultúrában. Kezdetben úgy tekintettek erre, mint szabadulásra: szabadulás a birtokos-apától; attól az apától, aki a kívülről ránk nehezedő törvényt képviseli; az apától, aki gyermekei boldogságát korlátozza és a fiatalok felnőtté válását, függetlenségét akadályozza. A múltban valóban voltak olyan otthonok, ahol önkényesség uralkodott, bizonyos esetekben egyenesen elnyomás volt: voltak szülők, akik a gyermekeikkel mint a szolgákkal bántak és nem tartották tiszteletben, mire van szükségük a növekedéshez; voltak apák, akik nem segítették a gyermekeiket abban, hogy szabadon válasszák meg útjukat – de nem könnyű szabadságban nevelni a gyermekeket –, és voltak olyan apák, akik nem segítettek gyermekeiknek abban, hogy magukra vállalják saját jövőjük és a társadalom jövőjének építését.

Ez természetesen nem jó hozzáállás, de amint az sokszor megtörténik – folytatta a pápa – egyik végletből a másikba estünk. Napjainkban az igazi probléma nem annyira az apák elnyomó szerepe, sokkal inkább a hiányuk, távollétük. Az apák olykor annyira csak saját magukra koncentrálnak, hogy megfeledkeznek a családjukról. Magukra hagyják kisgyermekeiket és a fiatalokat. Már Buenos Aires-i érsekként felfigyeltem az árvaság érzésére, amelyet megélnek a mai gyerekek.

És most, amikor közösen gondolkodunk a családról, szeretném elmondani az összes keresztény közösségnek, hogy jobban oda kell figyelnünk: az apafigura hiánya a kisgyermekek és a fiatalok életében hiányt és sérülést okoz, mely akár nagyon súlyos is lehet. Valójában a gyermekek és a kamaszok eltévelyedései jórészt visszavezethetőek erre a hiányra, a tekintéllyel bíró példa és vezetés hiányára a mindennapi életükben. A rengeteg fiatal árvasága mélyebb probléma, mint gondolnánk.

Virtuális apaság

Vannak családban élő árvák, mert az apák gyakran távol vannak, akár fizikailag is, de főként azért, mert amikor otthon vannak, akkor sem viselkednek apaként, nem töltik be nevelő szerepüket, és nem adják meg gyermekeiknek saját példájukon keresztül azokat az alapelveket, értékeket, melyekre ma olyan nagy szükségük van, mint egy falat kenyérre. Úgy tűnik, olykor nem is tudják, milyen helyet foglaljanak is el a családban és hogyan neveljék a gyermekeiket. És mivel bizonytalanok, inkább távol maradnak, visszavonulnak, elhanyagolják felelősségüket, esetleg egy olyan kapcsolatban találnak menedéket, amelyben egyenrangú félként kezelik gyermekeiket.

A társadalom felelőssége

Ugyanakkor a polgári társadalom is, a maga intézményeivel, felelősséget hordoz a fiatalok iránt, amit olykor elhanyagol vagy rosszul gyakorol. Gyakran árván hagyja a fiatalokat, és nem kínál nekik olyan igazságot, amely perspektívát nyújt nekik. A fiatalok így árván maradnak, nincsenek előttük biztos utak, amelyeken járhatnak; nincsenek mestereik, akikben megbízhatnak; nincsenek ideáljaik, amelyek megmelengetik a szívüket; nincsenek olyan értékek és remények, amelyek támaszul szolgálhatnak nekik a hétköznapokban. Lehet, hogy elárasztják őket bálványokkal, de ellopják a szívüket; arra ösztönzik őket, hogy álmodjanak szórakozásról és gyönyörökről, de nem adnak nekik munkát; elkábítja őket a pénz-isten, de elveszik tőlük mindazt, ami az igazi gazdagságuk.

Jézus ígérete: „Nem maradunk árván!”

Jót tesz tehát mindenkinek, az apáknak és a gyermekeknek is, ha újra meghallgatjuk Jézus ígéretét, amit apostoloknak tett: „Nem hagylak árván titeket” (Jn 14,18). Ő ugyanis az út, amit be kell járnunk, a mester, akit meg kell hallgatnunk, a remény, hogy a világ megváltozhat, hogy a szeretet legyőzi a gyűlöletet és lehetséges egy olyan jövő, amelyben mindenki testvérként, békében él.

Jövő héten tovább folytatjuk ezt a témát, rávilágítva az apaság és anyaság szépségére, hogy milyen szép és felelős dolog szülőnek lenni – zárta szerdai tanítását Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Videó: Bonum Televízió

Magyar Kurír