A pápa, mielőtt belépett volna a bazilikába, több alkalommal is megállt, hogy személyesen köszöntse az utcákon órák óta rá váró embereket.

Homíliájában Szent Ágoston Vallomások című művének közismert mondásából indult ki: „Magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned” (I,1,1).

„Melyek azok a nyugtalanságok, amelyeket fel kell ébresztenünk és életben kell tartanunk életünkben Szent Ágoston buzdítása szerint?” – vetette fel a kérdést a pápa. Szent Ágoston nyugtalan szíve ma is tanít bennünket – mondta, felidézve személyes Istenkeresését. A nyugtalanság három különböző aspektusát fogalmazta meg: „a spirituális keresés nyugtalansága, az Istennel való találkozás nyugtalansága, valamint a szeretet nyugtalansága”.

A Szentatya azokhoz intézte szavait, akik közömbösnek érzik magukat Istennel, a hittel szemben, akik távol állnak Istentől, vagy éppen eltávolodtak tőle. Mi is gyakran távol vagyunk Istentől, elhagyjuk őt számtalanszor a mindennapi életben. Tekintsünk szívünk mélyére, és tegyük fel a kérdést: olyan-e a szívünk, ami valami nagyra vágyik, vagy olyan szív, amelyet a dolgok elaltattak?

Ágostont szíve nyugtalansága vezeti el a Krisztussal való találkozáshoz – fejtette ki Ferenc pápa. Azonban Isten felfedezésekor nem zárkózik önmagába, mint aki már megérkezett céljához, hanem tovább folytatja útját. Az igazság, Isten keresésének nyugtalansága arra készteti, hogy egyre jobban megismerje Istent, kilépjen önmagából, és másokkal is megismertesse Istent. Ez a szeretet nyugtalansága.

Ágoston hagyja, hogy Isten nyugtalanná tegye őt. Fáradhatatlanul hirdeti az Urat, bátran, félelem nélkül evangelizál, arra törekszik, hogy Jézus, a Jó Pásztor képmása legyen, aki jól ismeri juhait (vö. Jn 10,14). „Sőt, ahogy szeretem elismételni, megérzi nyája illatát és elmegy, hogy megkeresse az eltévedt bárányokat” – hangsúlyozta a Szentatya. Ágoston megéli azt, amit Szent Pál jelöl meg Timóteus és mindannyiunk számára: hirdesd Isten szavát, akár alkalmas, akár alkalmatlan (vö. 2 Tm 4,2). „Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!”

Ágoston kincse pontosan ez a magatartásforma: mindig haladjunk Isten felé, haladjunk a nyáj felé, ne „privatizáljuk” a szeretetet, hanem mindig legyünk úton Isten és az emberek felé, a nyugtalanság békéjével.

A nyugtalanság azonban egyben szeretet is. Szüntelenül, megállás nélkül keressük a másik javát, a szeretett személy javát, azzal az intenzitással, amely könnyeket csal szemünkbe. A szeretet nyugtalansága mindig arra késztet, hogy elinduljunk a másik felé, nem várva meg, hogy segítséget kérjen. Ferenc pápa itt Szent Ágoston édesanyjára, Szent Mónikára utalt, aki annyit sírt, mielőtt fia megtért volna. Ma is hány anyuka ontja könnyeit, hogy gyermekei visszatérjenek Krisztushoz!

A Szentatya felidézte Jézust, aki sírt barátja, Lázár sírjánál; Pétert, aki megtagadta Jézust, majd amikor találkozik a Mester irgalommal és szeretettel teli tekintetével, keserves sírásra fakad.

Hogyan állunk a szeretet nyugtalanságával? Hiszünk-e ténylegesen az Isten és a testvérek iránti szeretetben? Vagy csak névlegesen hiszünk benne? Hagyjuk, hogy nyugtalanítson bennünket testvéreink szükséglete, vagy önmagunkba, közösségeinkbe zárkózunk, amely számunkra sokszor egyenlő a kényelemmel? Lehet úgy élni egy bérházban, hogy nem ismerjük a szomszédainkat, vagy úgy élünk egy közösségben, hogy nem ismerjük igazán rendtársunkat – mondta a pápa. Fájdalommal gondolt azokra az Istennek szentelt életet élőkre, akik nem képesek a szeretetre, és akiket agglegényeknek nevezett.

A szeretet nyugtalansága a lelkipásztori termékenységet ajándékozza nekünk – mondta homíliájában Ferenc pápa, majd így fohászkodott: „Kérjük az Úrtól, nektek, kedves Ágoston-rendi szerzetesek, akik most kezditek Általános Káptalanotokat és mindnyájunknak: őrizze meg szívünkben a spirituális nyugtalanságot, hogy mindig keressük Őt, a nyugtalanságot, hogy bátran hirdessük és a szeretet nyugtalanságát minden testvérünk iránt”.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír