A pápa az első olvasmány után felhangzott 122. zsoltár szavaiból indult ki: „Öröm töltött el, amikor jelezték: Indulunk az Úr házába”. Az Úr jelenléte mindig elkísér bennünket. Isten népének történetében vannak szép pillanatok, amelyek örömöt okoznak, és vannak fájdalmas pillanatok is, a vértanúság, a bűn pillanatai.

A rossz és a jó pillanatokban azonban egy dolog mindig ugyanaz: az Úr mindig jelen van, soha nem hagyja el népét! Mert az Úr, az első bűn napján eldöntötte, elhatározta: együtt halad népével a történelemben. És Isten, akinek nincs történelme, mert örökkévaló, történelmet akart íni, népével együtt akart haladni. Sőt, még ennél is többet tett: hozzánk hasonlóvá vált, egy lett közülünk, velünk halad Jézusban. Ez sokat mond számunkra Isten alázatáról.

Ezért mondhatjuk tehát azt, hogy Isten nagysága éppen alázatában van – fogalmazott homíliájában Ferenc pápa. Népével együtt akart haladni. És amikor népe eltávolodott tőle a bűnbeeséssel, a bálványimádással, Isten akkor is ott volt, és várakozott.

Jézus is ezzel az alázatos magatartással jön el közénk. Együtt akar haladni Isten népével, a bűnösökkel; együtt halad a gőgösökkel is. Az Úr olyan sokat tett, hogy segítse ezeknek a farizeusoknak a gőgös szívét.

Alázat. Isten mindig vár ránk. Isten mindig mellettünk van, Isten velünk halad, alázatos: mindig vár ránk. Jézus mindig vár ránk. Ez Isten alázata. És az Egyház örömmel énekli Isten alázatát, mint a zsoltárral: „Örömmel megyünk majd az Úr házába”. Örömmel megyünk, mert Ő elkísér bennünket, velünk van. És Jézus Urunk személyes életünkben is elkísér bennünket: a szentségekkel. A szentség nem mágikus rítus: találkozás Jézus Krisztussal, találkozunk az Úrral. Az Úr az, aki mindig mellettünk van, és elkísér bennünket.

Jézus útitársunk lesz. A Szentlélek is elkísér bennünket, és mindent megtanít, amit mi nem tudunk szívünkben, és emlékeztet mindarra, amit Jézus tanított nekünk. Ezáltal érezteti a jó út szépségét. Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek elkísérnek bennünket az úton, velünk együtt írják a történelmet.

Az Egyház ezt ünnepli oly nagy örömmel az Eucharisztiában is, a negyedik eucharisztikus imában, amely Isten olyan nagy szeretetéről énekel, arról az Istenről, aki alázatos akart lenni, aki mindnyájunk útitársa akart lenni, és velünk együtt akart történelmet írni.

És ha Ő belépett velünk a történelembe, akkor mi is lépjünk be egy kicsit az Ő történelmébe, vagy legalább kérjük Tőle a kegyelmet: hagyjuk, hogy Ő írja történelmünket, hogy Ő írja történelmünket, ami így biztos lesz – mondta kedd reggeli homíliájában a Szentatya.

Vatikáni Rádió/Magyar kurír