A pap elsősorban nem tudós, hanem lelkipásztor, aki sosem feledkezik el Krisztusról, „első szerelméről” és mindig követi Őt – mondta Ferenc pápa a papságról a péntek reggeli szentmisén, a Szent Márta-ház kápolnájában. A Vatikáni Rádió tudósít.

 

„Hogy áll az első szerelem? Olyan szerelmes vagyok, mint az első napon? Boldog vagyok veled, vagy nem veszek rólad tudomást?” Általános érvényű kérdések ezek, amelyeket gyakran föl kell tennünk magunknak Jézussal kapcsolatban akkor is, ha nem házaspárok vagyunk, hanem püspökök, papok. A Szentatya a napi evangéliumi szakaszból indult ki, amikor Jézus háromszor is megkérdezi Simon Pétert: ,,Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?'' (vö. Jn 21,15)

Ezt a kérdést teszi föl a pápa saját magának, püspök- és paptestvéreinek: hogyan szeretik Jézust? Úgy, mint az első napon? Vagy a munka, az aggodalmak másfelé irányítják tekintetüket, és elfeledkeznek erről a szerelemről? A házastársak veszekednek olykor, ez normális. De ha nincs szeretet, akkor nem veszekedés jön, hanem szakítás.

Sosem szabad elfelejteni az első szerelmet, soha! – ismételte Ferenc pápa. A papnak először is pásztornak kell lennie, miként Jézus kérte Pétertől: legeltesd bárányaimat. A többi csak ezután jön: a tanulás, a filozófiai, teológiai vagy patrisztikai képzés. Először lelkipásztornak kell lenni, mert az Úr erre hívott minket.

„A második kérdés pedig az: pásztor vagyok, vagy pedig alkalmazott ebben a nem kormányzati szervezetben, amit Egyháznak hívnak? Mert van különbség. Pásztor vagyok? Olyan kérdés ez, amit föl kell tennem magamnak, de a püspököknek, papoknak is, mindenkinek. Legeltesd a bárányaimat, menj előre” – mondta homíliájában a pápa.


Arról se feledkezzünk meg, hogy nincs dicsőség, sem fenség annak a pásztornak a számára, aki Jézusnak szenteli magát. Ugyanolyan hétköznapi módon végzi, akár a legnyomorúságosabb körülmények között, mint mindenki: ágyban, betegen, ahol etetik, öltöztetik. Sorsa az, hogy úgy végezze, mint Jézus. A szeretet, amely meghal, mint a búzaszem, aztán termést hoz. Ezt azonban már nem fogja látni.

A negyedik aspektus, amire felhívta paptársai figyelmét a pápa: Jézus követése. A párbeszéd Jézus és Péter között e szavakkal zárul: Kövess engem! (vö. Jn 21,19). Minden nehézség, aggodalom, bizonytalanság közepette erre a bizonyosságra kell támaszkodnunk: az Úr nem hagy magunkra minket. Jézus nyomdokain járva kell követnünk Őt.

Homíliája végén a Szentatya így fohászkodott: „Uram, add meg minden papnak és püspöknek a kegyelmet, hogy mindig rátaláljanak és emlékezzenek az első szerelemre, hogy mindig pásztorok lehessenek és ne szégyelljék alázatosan egy ágyban végezni életüket, akár értelmüket vesztve. Az Úr adja meg mindig a kegyelmet, hogy Jézust kövessük, az ő nyomdokain járjunk!”

Magyar Kurír