A pápa a keddi evangéliumi szakaszból kiindulva Jézus és a naimi özvegy (Lk 7,11) találkozásáról beszélt, párhuzamot vonva az asszony és az Egyház „özvegysége” között, amely – mint mondta – a történelem zarándokútját járja, hogy találkozzon Jézussal.

Jézusban megvan a képesség arra, hogy együtt érezzen velünk, magára vegye szenvedéseinket. Jézust szánalom fogta el a naimi özvegy láttán, aki elveszítette egyetlen fiát is. Jézus tudta, mit jelent abban a korban özvegynek lenni – fogalmazott a Szentatya, majd hozzátette: az Úr különös szeretettel veszi körül az özvegyeket, gondot visel rájuk. Bizonyos értelemben maga az Egyház is özvegy, ezért a naimi özvegyasszony az Egyház ikonja is lehet.

„Jegyese elment és ő – az Egyház – zarándokola történelemben, azt remélve, hogy megtalálja, hogy találkozik Vele. Az Egyház lesz a végleges menyasszony. De időközben ő – az Egyház – egyedül van! Az Úr nem látható. Van egy bizonyos özvegyi vonatkozása... És az Egyház özvegységét juttatja eszembe. Ez a bátor Egyház, amely megvédi fiait, olyan, mint az özvegyasszony, aki elment az igazságtalan bíróhoz, hogy az igazságot szolgáltasson neki, és végül győzött. A mi Anyaszentegyházunk bátor! Annak a nőnek a bátorsága van benne, aki tudja, hogy fiai az övéi és meg kell védenie őket, el kell, hogy vezesse a Jegyesével való találkozáshoz”

– hangzott el Ferenc pápa homíliájában.

Tanításában a Szentatya elidőzött a Bibliában szereplő néhány özvegy alakján: kiemelte a bátor makkabeus asszonyt, aki hét gyermekével együtt vértanú halált halt, mert nem akarta megtagadni Istent. A Bibliából tudjuk, hogy ez az asszony dialektusban beszélt gyermekeihez, számukra ez volt az anyanyelv. Az Egyház is dialektusban beszél hozzánk, az igazi ortodoxia nyelvén, amelyet mindannyian értünk: a katekizmus nyelvén, amely erőt ad a rossz elleni küzdelemhez.

„Ez az Egyház özvegyi dimenziója, mely a történelemben zarándokol abban a reményben, hogy találkozzon Jegyesével, hogy megtalálja Őt... És a mi Anyaszentegyházunk ilyen! Egy olyan Egyház, amely, ha hűséges, tud sírni. Amikor az Egyház nem sír, akkor valami nincs rendben. Sír fiaiért, és imádkozik! Olyan Egyház, amely előre megy, és fölneveli fiait, erőt ad nekik, és elkíséri őket az utolsó búcsúig, hogy Jegyese kezében hagyja őket, akivel végül ő is találkozik.

Ez a mi Anyaszentegyházunk! Én ebben a síró özvegyben látom. És mit mond az Úr az Egyháznak? 'Ne sírj. Én veled vagyok, elkísérlek, én ott várlak, a menyegzőn, az utolsó menyegzőn, a bárány menyegzőjén. Állj meg, ez a fiad, aki halott volt, most él!'”

„Ez a párbeszéd, amelyet az Úr folytat az Egyházzal” – emelte ki a pápa. „Az Egyház megvédi fiait, de amikor látja, hogy fiai halottak, sír és az Úr azt mondja neki: 'Én veled vagyok és a fiad velem van'". Ahogy a naimi ifjúnak azt mondta, hogy keljen föl halotti ágyából, úgy mondja nekünk is sokszor Jézus: keljünk föl, valahányszor meghalunk a bűn miatt és megbocsátást kérünk tőle. Jézus, amikor megbocsát nekünk és visszaad minket az életnek, akkor visszaad minket édesanyánknak.

„Kiengesztelődésünk az Úrral nem ér véget a párbeszédben – 'én, te és a pap között, aki megadja nekem a bűnbocsánatot' –, hanem akkor ér véget, amikor az Úr visszaad bennünket anyánknak. Ott ér véget a kiengesztelődés, mert nincs életút, nincs megbocsátás, nincs kiengesztelődés az Anyaszentegyházon kívül. És így, ezt az özvegyasszonyt látva, eszembe jut mindez, kissé rendszertelenül... De én ebben az özvegyasszonyban az Egyház özvegységének ikonját látom, amely zarándokol, hogy megtalálja Jegyesét.

Kedvem támad kérni az Úr kegyelmét, hogy mindig bízzunk ebben az Édesanyában, aki megvéd, aki tanít minket, fölnevel és megtanít dialektusban beszélni” – mondta a Szentatya.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír