KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

1943. szeptember 23-án számolták fel a vilniusi gettót a náci Németország csapatai. Ferenc pápa éppen hetvenöt évvel a tragikus esemény után, a litván állam által a zsidó népirtás emléknapjává nyilvánított napon járt Vilniusban, és korábban a Kaunasban elmondott Úrangyala imádság előtt is felhívta a figyelmet a fajgyűlölet veszélyére: „Emlékezzünk vissza azokra az időkre, és kérjük az Urat, adja meg nekünk a megkülönböztetés ajándékát, hogy időben felfedezzük ennek a kártékony magatartásnak, levegőnek bármely új csíráját, mely elsorvasztja azoknak a nemzedékeknek a szívét, amelyek nem tapasztalták meg azt a kort, és könnyen szirénénekek után futhatnak.”

„A fájdalom és a keserűség, a pusztítás és a tehetetlenség, a kegyetlenség és az értelmetlenség nagypéntekje volt, amelyet a litván nép átélt a szívet megkeményítő és elvakító hatalomvágy féktelen tombolása előtt” – ezek voltak a pápa első szavai, miután egy órát csendben, imádságban töltött az egykori vilniusi gettóban és a múzeumban, melynek épülete a szovjet uralom idején a KGB székhelye volt, ahol sokakat, köztük számos papot tartottak fogva, kínoztak és gyilkoltak meg.

Ferenc pápa négy óra után érkezett meg az emlékhelyre, ahol Dalia Grybauskaité köztársasági elnök fogadta. A Szentatya elidőzött a meggyilkolt zsidók emlékműve előtt. Évekig hallgatás övezte ezt a tragédiát Litvániában, ahol sokan együttműködtek a megszállókkal, de nagyon sokan voltak azok is, akik ellenálltak. A jeruzsálemi Jad Vasem intézet 893 litván világ igaza emlékét őrzi, akik zsidókat mentettek a vészkorszakban. II. János Pál pápa huszonöt évvel ezelőtti látogatása törte meg a hallgatást, ekkor született meg a döntés, hogy felállítják az emlékművet, amelynél Ferenc pápa most elhelyezett egy csokor virágot, majd lehajtott fejjel, összekulcsolt kézzel öt percen át imádkozott elmélyülten.

A gettó emlékművétől a pápa a megszállásoknak és a szabadságküzdelmeknek emléket állító múzeumba ment. Elkísérte Sigitas Tamkevicius jezsuita szerzetes, Kaunas emeritus érseke is, aki egykor ebben az épületben raboskodott. Gintaras Grušas érsek kíséretében megnézték a cellákat, ahová azokat zárták be, akiket rendszerellenes propagandával és az ellenállással való együttműködéssel vádoltak meg. Sok pap és püspök volt közöttük – a rabok körülbelül húsz százaléka –, mint a júniusban boldoggá avatott Teofilius Matulionis vértanú érsek és a 2014-ben elhunyt Alfonsas Svarinskas lelkipásztor, aki túlélte a börtönben elszenvedett kínzásokat, később a kényszermunkát a Gulag szibériai táboraiban.

A róluk készült fényképek az egykori 11-es cellában láthatóak, amelynek falai között a 9-es cellához hasonlóan a legkegyetlenebb kínzások folytak. Ma már múzeum, az egykori fogvatartottak megmaradt tárgyait őrzi. Ferenc pápa ebben a teremben is csendben imádkozott, és gyertyát gyújtott az áldozatok emlékére. A látogatás végén angolul írt a vendégkönyvbe: „Ezen a helyen, amely sok ember emlékét őrzi, akik az erőszak, a gyűlölet miatt szenvedtek, és életüket áldozták a szabadságért és az igazságosságért, imádkoztam Istenhez, hogy adja meg a kiengesztelődés és a béke ajándékát a litván népnek.”

Az épület közelében állított emlékműnél több száz ember előtt a következő imádságot mondta el a Szentatya: „A kiáltásod, Urunk, szüntelenül felhangzik, újra és újra visszhangzik e falak között, amelyek e nép sok gyermeke szenvedéseinek emlékét őrzik. Litvánok és más nemzetek tagjai testükben szenvedték el azoknak a tetteit, akik a mindenhatóság vágyának önkívületében mindent az ellenőrzésük alatt akartak tartani. A te kiáltásodban, Urunk, visszhangra talál az ártatlan kiáltása, aki egyesül hangoddal, és az ég felé emelkedik.” Fohászkodott az Úrhoz: „Kiáltásod tartson ébren minket! Kiáltásod, Urunk, szabadítson meg minket attól a lelki betegségtől, amely mindig kísért minket mint népeket: megfeledkezni atyáinkról, arról, amit megéltek és megszenvedtek. Add, hogy kiáltásodból és sokat szenvedett atyáink életéből bátorságot merítsünk ahhoz, hogy elkötelezetten munkálkodjunk a jelenben és a jövőben; hogy ez a kiáltás ösztönzést adjon ahhoz, hogy ne a pillanatnyi áramlatokhoz, a leegyszerűsítő szólamokhoz és ne azokhoz a próbálkozásokhoz igazodjunk, amelyek meg akarják nyirbálni vagy el akarják venni bármely ember méltóságát, amellyel Te ruháztad fel.”

Ferenc pápa végül azt kívánta, hogy „Litvánia legyen a remény világítótornya. Legyen a fáradhatatlan emlékezet földje, amely megújítja elkötelezettségét minden igazságtalanság ellen. Amely kreatív erőfeszítéseket tesz minden ember, különösen a legvédtelenebbek és leggyengébbek jogainak védelméért. Legyen a különbözőségek kiengesztelődésének és harmóniájának tanítómestere!”

„Urunk, ne engedd, hogy süketek maradjunk mindazok kiáltása előtt, akik ma az ég felé emelik hangjukat” – zárta imádságát a pápa.

Forrás: Vatican Insider; Avvenire

Fotó: Vatican Insider; Avvenire; Famiglia Cristiana

Magyar Kurír
(tzs)